Életünk minden zugában jelen vannak már a szuperappok

2022.11.19. 18:27
Életünk egyre szerteágazóbb, összetettebb és hangosabb. Mivel az új problémák és jelenségek új megoldásokat hoznak, minden területen megjelentek azok az újdonságok, amelyek kicsit rendet tesznek a hétköznapok zajában. Az online térben és a pénzügyi szektorban sincs ez másképp, a szuperappok hódítása is ennek a folyamatnak az eredménye.

Érdemes talán rögtön azzal kezdeni, hogy mi is az a szuperapp. A Gartner technológiai tanácsadó értelmezése szerint ezek olyan alkalmazások, amelyek egymaguk helyettesítenek több appot a fogyasztók életében, és egy áttekinthető, személyre szabható ökoszisztémát adnak a kezükbe. Nem kell megijedni ettől a technikai definíciótól, nézzük inkább, milyen logika áll a dolog mögött.

Mindenhol ott vannak, csak nem tudjuk

A szuperappok lényegében a szupermarketek online megfelelői – nem csak a nevük hasonlít. A szupermarketek sikerüket nagyrészt annak köszönhették, hogy a vásárlóknak elég volt egy boltba bemenniük, ahol egyben megvásárolhatták a különböző élelmiszereket és háztartási cikkeket. 

Tény persze, hogy a klasszikus piac egy családiasabb közeg, ahol sok termékből ráadásul jobb minőséget kapunk, mint ha valamelyik élelmiszerlánc üzletébe tévedünk be. Rengetegen el is mondják, hogy a termelőknél kellene többet költeni, ők jobbat adnak, és jobban rá is vannak szorulva a vásárlókra. 

De akkor miért járunk mégis túlnyomó többségben szuper- vagy hipermarketekbe?

Ma minden erről szól

A feltett kérdésre a válasz a kényelem. Leginkább időt és energiát akarunk spórolni, egy helyen bedobálni mindent a kosárba és hazamenni. A szuperappok is pontosan ezt biztosítják: ki akarja appból appba ugrálva intézni a teendőit, ha egy helyen is megteheti? 

Ázsiában a szuperappok már lekörözték a szupermarketeket: mivel sokan – kis túlzással – az online térben élnek, ők a vásárlást is így intézik el. A távol-keleti országok lakossága kifejezetten vevő a szuperappokra és az általuk kínált kényelemre. 

A terület legnagyobbjai az Alibaba és a Tencent e-kereskedelmi óriások, amelyek AliPay és WeChat néven futtatják saját alkalmazásaikat. A regisztrált felhasználók száma mindkét szolgáltatás esetén 1,3 milliárd fölé tehető, közülük 600-700 millióan havi szinten használják az applikációt. Ezek olyan monumentális adatok, amelyekről a nyugati óriáscégek csak álmodhatnak. A fintech szektor legnagyobb szuperappjának birtokosa, a Revolut állítólag 25 millió ügyféllel rendelkezik, és közülük sokan inaktívak.

Az internet egy alkalmazásban

Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan milyen szolgáltatások érhetők el a szuperappokban. Állatorvosi lovunk most az Alipay lesz, amely kiemelkedően széles palettával rendelkezik. Íme néhány funkció a teljesség igénye nélkül:

  • Egymás közötti utalások, QR-kódos fizetés
  • Hitelkártyás és közüzemi számlák befizetése
  • Bankszámlák kezelése, banki átutalások
  • Tömegközlekedési jegyek vásárlása
  • Ételrendelés
  • Járműbérlés
  • Biztosítási termék
  • Személyazonosító dokumentumok digitális tárolása
  • Hitelek, személyi kölcsönök
  • Áruhitelek
  • Vagyonkezelési megoldások
  • Faültetési, adományozási lehetőség

...és erre a listára még fel sem került az a több mint 120 ezer (!) alkalmazás és funkció, amelyet saját felületébe integrált az Alipay. Ezt úgy képzeljük el, mintha a bankunk mobilappjában több ezer pénzügyi szolgáltató, online webshop és szakértő, például orvosok, pénzügyi tanácsadók és pszichológusok szolgáltatásait is mind igénybe vehetnénk. Mindezt persze anélkül, hogy valaha is el kéne hagyni az alkalmazást.

Biztosan akarjuk ezt?

Ha az előbbi példát nem tudjuk elképzelni, akkor sikeresen csatlakoztunk az észak-amerikai és európai fogyasztók többségéhez. Míg ugyanis a Távol-Keleten (Kína mellett Szingapúr és Indonézia is említhető) töretlen a szuperappok népszerűsége, addig a nyugati világban más a helyzet.

Ennek több oka is van. Az egyik legfontosabb az adatbiztonsággal és a magánélet védelmével függ össze.

Ha életünk minden fontosabb teendőjét egy alkalmazásban hajtjuk végre, idővel a szolgáltató többet tud majd rólunk, mint mi magunkról. 

Erre a kínai kommunista rezsimben élő lakosság kevéssé érzékeny, hiszen őket így is, úgy is megfigyeli az állam. A világ másik felén viszont nem ehhez szoktunk, hozzátéve persze azt is, hogy Európában és az USA-ban is hallottunk már botrányos esetekről. 

De nem csak ez magyarázza a szuperappokkal szemben tanúsított szkepticizmust Ázsián kívül. Vannak olyan szolgáltatások, amelyeket egy adott vállalattól akarunk igénybe venni, és szívesen vállaljuk, hogy ezért több appot is letöltünk. Bár a mindennapokban minden megspórolt perc jól jön, bizonyos esetekben szívesen lemondunk a hatékonyságról a jobb élmény érdekében. Ez az attitűd kevésbé jellemző Ázsiában, a szuperappok ráadásul mára rengeteg területet letaroltak, emiatt sokszor nincs is érdemi riválisuk. 

A pénzügyi szektorban nagy a mozgolódás

Ráadásul a nyugati világban nem nagyon látni olyan vállalatot, amely egyáltalán megkísérelne hasonlóan széles termékpalettát kialakítani, mint az Alipay és a WeChat. A pénzügyi szuperappok viszont már elindultak ebbe az irányba. Ezek az általános szuperappoktól annyiban különböznek, hogy nem az ügyfelek teljes digitális életet szeretnék egy helyen összesíteni, ehelyett megelégszenek a pénzügyi szolgáltatásaik központosításával. 

A terület két legaktívabb szereplője a Revolut és újabban a PayPal. Előbbi egyszerre kínál bankkártyákat, számlákat, vagyonkezelési szolgáltatásokat (részvény, kripto, nyersanyagok), megtakarítási zsebeket, pénzügyi jutalmakat, adományozási lehetőséget és kiadáskövető funkciókat. Célja, hogy olyan vezérlőpulttá váljon, ahol az ügyfél mindenféle pénzügyi szolgáltatást igénybe vehet, és egyszerűen kezelheti is ezeket.

A Revolut hatalmas utat tett meg fennállása óta, és folyamatosan bővíti szolgáltatásait. Erre nagy szüksége van, hiszen hitelek és jelzáloghitelek nélkül lehetetlen lefedni a többség pénzügyi igényeit. A PayPal hasonló vonalon mozog, de főleg Amerikában szeretne minél szélesebb körben első számú szolgáltatóvá válni. 

Példák maradnak a kínai sikersztorik

Noha a két említett vállalat többnyire jó irányba halad, nem érdemes a kínai modell elterjedésére számítani Európában és a tengerentúlon sem. A két társadalom (és a pénzügyi szektoraikban zajló verseny jellege) oly mértékben eltér egymástól, ami szinte lehetetlenné teszi az Alipay és a WeChat sikereinek megismétlését akár az öreg kontinensen, akár az óceán másik oldalán. 

Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek hatással az itteni innovációra a bizonyítottan működőképes modellek. A Revolut is az ázsiai szuperappokat látva szánta el magát mostani törekvései mellett, sőt még Elon Musk is rájuk hivatkozott, amikor azt mondta, pénzügyi szuperappot szeretne csinálni a Twitterből. 

Már most is egyre több szolgáltató igyekszik összesíteni a különböző pénzügyi megoldásokat, hogy nagyobb kényelemmel, idő- és költséghatékonysággal kecsegtesse a publikumot. Ez a tendencia várhatóan folytatódik, hiszen mára a hagyományos bankok közül is sokan termék-ökoszisztémákban és átfogó platformokban gondolkodnak a megszokott elavult, töredezett folyamatok helyett.

Tartsuk bármilyen fontosnak személyes adataink védelmét, életünk annyira felgyorsult, hogy nagyon sokszor nem mondunk majd nemet a megtakarítható percekre.

Az időnk drámaian felértékelődött, ami a szuperappoknak dolgozik. Nem szabad azonban a jelenlegi nagy hype miatt túlbecsülni a várható népszerűségüket. Gondoljunk csak bele, mennyivel jobban érezzük magunkat, amikor elbeszélgetünk az eladóval a termelői standnál, mint akkor, amikor kapkodva pakolunk a szupermarketben az automata kasszánál.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.