Így tervezd meg a tárolást, még építkezés, felújítás előtt!

 

Ehhez adunk most néhány hasznos tippet.

Kép forrása: pexels.com

Mit szeretnénk tárolni?

Ahhoz, hogy az egészet megtervezhessük, először is azt kell tudnunk, hogy pontosan mit is szeretnénk a lakás különböző pontjain tárolni. Ha ez megvan, már könnyebb meghatározni, hogy mennyi, és mekkora méretű polcokra, fiókokra lesz szükségünk az egyes tárolókban.

Képek forrása: houzz.com

Érdemes odafigyelni a speciális részletekre is. A műszaki cikkeknek például áramforrásra is szükségük lesz, így a kábeleknek szánt lyukat már előre kivághatjuk. Ha nehezen hajolunk, akkor tárolók alsó részére szekrények helyett inkább fiókok kerüljenek, amiknek könnyen elérjük a hátsó részét is, és inkább felül legyenek mindenütt polcok.

Kép forrása: houzz.com

Anyag és színválasztás

A tároló anyagának és színének kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy hova kerül a tároló, és hogy szeretnénk-e, hogy kitűnjön a környezetéből vagy inkább beleolvadjon abba. Ha a tároló vizes helyiségbe kerül, akkor készüljön olyan anyagból, ami a nedvességnek, magas páratartalomnak jobban ellenáll. Ha azt szeretnénk, hogy beleolvadjon a környezetébe, válasszunk ennek megfelelően színt és anyagot.

Kép forrása: houzz.com

Amerikai konyhás nappalikba

Az amerikai konyhás nappalik hátránya, hogy jóval kevesebb falfelület akad, ami helyet adhatna egy beépített szekrénynek vagy polcrendszernek. A problémát áthidalhatjuk, ha olyan tárolókat választunk, amelyek egyben térelválasztók is, ehhez viszont fontos, hogy az egybenyitott, levegős térérzet azért megmaradjon. Ehhez kiváló például a konyha és az étkező közé egy konyhasziget, vagy az étkező és a nappali közé egy nyitott térelválasztó polc.

Kép forrása: vitsoe.com

Ebben a III. kerületi családi házban a konyhasziget plusz tárolóhelyet is jelent anélkül, hogy elválasztaná a konyhát az étkezőtől.

Még több képért kattintson a fotóra!

Használjuk ki a teret függőlegesen is

Amikor tárolórendszerek tervezésében gondolkozunk, fontos, hogy a teret ne csak faltól-falig, hanem függőlegesen is kihasználjuk. A konyha nyugodtan kaphat még egy sor felsőszekrényt, a beépített szekrények, polcok pedig nyugodtan érhetnek a mennyezetig.

Ennek a csornai lakásnak a konyháját maximálisan kihasználták változatos tárolóhelyekkel, de érdemes megnézni a mellékhelyiségben lévő tárolót is.

Még több képért kattintson a fotóra!

Legyünk kreatívak

Ha a tárolás megtervezéséről van szó, legyünk kreatívak, és használjuk ki a legproblémásabb tereket is, legyen az akár a lépcső vagy a tetőtérben a tető alatti legalacsonyabb rész.

Kép forrása: houzz.com

A fürdőszobában egy álfal például éppenúgy elrejtheti a csöveket vagy a WC tartályt, mint a mosó- és szárítógépet, vagy rengeteg tárolóhelyet is.

Képek forrása: houzz.com

Használjunk többfunkciós bútorokat

A kreativitás azt is jelenti, hogy megpróbálunk olyan bútorokat beszerezni, megtervezni, amelyek egy alapfunkciót és mellette még a tárolási funkciót is ellátják. Erre a jó példák a tárolóval ellátott ágyak, kanapék, étkezőpadok, dohányzóasztalok vagy például a dobogóra emelt ágyak is.

Képek forrása: houzz.com

Egy ottomán az ágy végében például extra tárolóhelyet biztosíthat, ahogyan ebben a XII. kerületi lakásban is látható.

Még több képért kattintson a fotóra!

A nyitott tárolók is fontosak

Bármennyire fontos, hogy sok beépített szekrényünk legyen, ami elnyelhet és elrejthet dolgokat, mindig vannak olyan tárgyak, amelyeket kifejezetten szeretnénk megmutatni, ezért gondoljunk a nyitott tárolási lehetőségekre is, könyvek, gyűjtemények, dísztárgyak számára.

Kép forrása: houzz.com

 

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)