Első otthonnak ideális, szép lakások Budapesten, jó környéken, 40 millió alatt

Nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatalok, akik akár egyedül, akár párban próbálják életük első otthonát megtalálni Budapesten. Különösen, ha szempont számukra az is, hogy az ingatlan jó környéken, jó állapotú házban legyen, és ne kelljen különösebben felújításra költeni. Mai cikkünkkel nekik szeretnénk segíteni, ezért a fenti feltételeknek megfelelő lakásokat gyűjtöttünk össze, melyek mindegyik 40 millió forint alatt van, de akad köztük 30-25 millió forint alatti is.

Belső zöld udvarra néző lakás Újpesten

Újpest központtól mindössze pár sarokra, egy 2001-ben épült társasházban bukkantunk erre a nappali + 1 hálós, újszerű állapotú lakásra. Az ingatlan erkéllyel is rendelkezik, ami a belső zöld kertre néz, illetve egy 2,5 nm-es tároló is tartozik hozzá.

Gyönyörűen felújított, galériás garzon a XIII. kerületben

A Göncz Árpád városközponttól 5 percre, az 1-es villamos megállójától 2 percre, egy gyönyörű, ősfás belső kerttel rendelkező, szép állapotú házban található ez a kompletten felújított kislakás. Az ingatlanban a vezetékek, nyílászárók, burkolatok, konyhabútor, szaniterek cseréje mellett, a szoba dizájnos hő- és hangszigetelő Isotex faburkolatot kapott, és egy szép galéria is készült. Az ár részét képezi a szobában egy projektor is.

Kompletten felújított garzon, a körúthoz közel, a VII. kerületben

A VII. kerületben egy csendes, körúttal párhuzamos kis utcában, a 4-es, 6-os villamosok megállójától néhány perc sétára helyezkedik el ez az amerikai konyhás, 34 nm-es garzonlakás. Az ingatlan nemrég komplett felújításon esett át, vezetékeit, külső-belső nyílászáróit, burkolatait cserélték és új konyhabútort is kapott.

Felújított házban, a Füvészkert mellett

A VIII. kerületben, az M3-as metró megállójától pár percre egy felújított társasházban leltünk erre a szintén felújított, társasházi lakásra. A társasházban cserélték a víz- és gázvezetékeket, felújították a tetőt és a belső homlokzatot, a társasház felújítási alappal is rendelkezik. A szépen parkosított, zöld belső udvarra néz a lakás, amelyet körbe szigeteltek, és nyílászáróit is cserélték. Az egyszobás, galériás lakás újszerű állapotban várja új tulajdonosát.

Belső udvarról nyíló lakás, kis lakásszámú társasházban, Újpesten

Újpest egy csendes, Váci útról nyíló kis utcájában, egy mindössze 10 lakásos társasház földszintjén helyezkedik el ez a felújított, másfél szobás lakás. Az ingatlan egy zöld, belső udvarról nyílik, összes ablaka erre néz, felett padlás, alatta pince található, mely szintén a lakáshoz tartozik. Az ingatlan szépen felújított állapotban van.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

A miniszterelnök fia egy új nemzetbiztonsági testület megszervezésén munkálkodik, árulták el az ügyet közvetlenül ismerő, kormányhoz köthető források.

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Az Együtt volt politikusa Kovács Alex Gáborral a Tiéd a Belváros jelöltjével szemben győzedelmeskedett az V. kerületi előválasztáson.

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégia nagyon eltérő részletezettségű és konkretizáltsági szintű.

© 2024 (v2.202102)