Átlépte a lélektani határt Budapesten az új lakások négyzetméterára

Várható volt, hogy még az idén át fogja lépni a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára az egymillió forintos lélektani határt. Mindez a nyár folyamán meg is történt, a legtöbb kerületben valamivel egymillió forint felett realizálódtak a négyzetméterárak. A legfelkapottabb kerületekben azonban a másfél milliót, a XII. kerületben pedig a 2 milliót is meghaladta az átlagos négyzetméterár – olvashatjuk a Portfolio cikkében.

A korábbi várakozások alapján borítékolható volt, hogy az idei évben a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára át fogja lépni a lélektani egymillió forintos határt, amire a Budapesti Lakáspiaci Riport elemzése szerint a nyári hónapokban került sor. A legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport ismét közzétette a fővárosi új lakások jellemző négyzetméterárait. A felmérés azokat a legalább négy lakásos fejlesztéseket vizsgálta, amelyekben 2021 tavaszi vagy 2021 nyári hónapjaiban legalább egy lakás elérhető volt. A közel 7 ezer új lakást tartalmazó kínálat alapján az egyes kerületekben az alábbi négyzetméterárak jellemzők.

Közel 7 ezer új lakást kínálnak eladásra a fejlesztők Budapesten, vagyis továbbra is erős a fővárosban a lakásfejlesztési hajlandóság. A kínálat erősödése részben a kedvezményes új lakás áfa visszavezetésének köszönhető, míg az erősödő keresletben a családi otthonteremtési kedvezmények hatása érezhető.

Fokozott érdeklődést várnak a szervezők az idei Lakás Kiállításra amelyet a Momsport Uszoda és Rendezvényközpontban rendez meg a Portfolio szeptember 24-e és 26-a között. Az eseményen a hazai lakáspiac legnagyobb projektjei és fejlesztői képviseltetik magukat és természetesen jelen lesznek a pótolhatatlan szerepet játszó bankok, ingatlanközvetítők és egyéb ágazati szereplők is.

A használt lakások piacán mérséklődött az áremelkedés üteme, az új lakásoknál azoban nincsenek erre utaló jelek. A tavaszi hónapokhoz képest nyárra további 2,8 százalékkal mentek feljebb az árak, elérve a lélektani egymillió forintos négyzetméterárat.

BUDAPESTEN EGY ÁTLAGOS ÚJ LAKÁS JELENLEG 1,016 MILLIÓ FORINTBA KERÜL NÉGYZETMÉTERENKÉNT.

A drágulás mögött elsősorban az építőanyagárak és a munkaerőköltségek emelkedése áll.

Hol, mennyiért vásárolhatunk?

A legolcsóbban még mindig a külső pesti kerületekben lehet új lakáshoz jutni, ahol jellemzően 700-800 ezer forint között vannak a négyzetméterárak. A legtöbb új lakás a XIII. és a XI. kerületben épül, mindkettőben a budapesti átlag, vagyis valamivel 1 millió forint felett vannak az árak. A korábbi évekhez képest érdekesség, hogy az éveken át listavezető V. kerület mellé felzárkózott a II. és a XII. kerület is, sőt, valamivel meg is előzték azt. Mindhárom kerületben 2 millió forint körüli árakon kínálják az új lakások négyzetméterét. A legújabb projektekről és aktuális konstrukciókról részletesebb információkat kaphatnak az érdeklődők a hétvégén megrendezésre kerülő Lakás Kiállítás fejlesztői standjainál.

Lakás Kiállítás időpontja:

  • szeptember 24. (péntek) 10-18 óráig
  • szeptember 25. (szombat) 10-18 óráig
  • szeptember 26. (vasárnap) 10-18 óráig

Helyszín: Momsport Uszoda és Rendezvényközpont

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)