A lakni vágyók és a befektetők célpontja: a Római-part!

Ha van megtakarítása, és a pénzt okosan befektetők közé tartozik, akkor gondolja át a következőt: az utolsó pillanatban van, aki lakásvásárlást tervez a következő években és legalább az önereje is megvan. A pénzromlás, azaz az infláció felgyorsulása (lásd építőanyag-árak drasztikus ugrása) és a hitelek már elkezdődött drágulása (lásd jegybanki kamatemelés) azt vetíti előre, hogy a fővárosi lakásárak újra megugorhatnak. Ne hagyja parlagon, pár százalékos kamatra lekötött pénzét! Inkább előlegezzen le egy, már épülő lakást mielőbb, és fizesse a fennmaradó milliókat csak évek múlva! Ehhez mutatunk tippet.

Lakást tervez venni a következő 2-3, vagy akár 4-5 évben? A gyerek(ek)nek? Saját célra? Befektetésként? Ha az önerő megvan, és pénze – legalább a meglévő önereje – megvan a bankban, pénzügyi befektetésekben vagy állampapírban, akkor sok milliót bukhat, ha tétovázik és csak 2022-ben lép!

Emlékezzünk csak a 2013-2015 közötti időszakra: a használt és az új lakások ára is gyakorlatilag megduplázódott a fővárosban és környékén, nagyot bukhatott az, aki tétovázott a vásárlással.

Most persze – első látásra – egészen más a helyzet. De ha jobban megnézzük, a 2018-2019-es árszinthez képest a következő években sem kizárt akár hasonló mértékű árugrás sem, különösképpen a minőségi, újszerű, vagy új, budai otthonoknál.

Idézzük fel tehát: mit ért 2016 után annak a lakásvásárlásra félretett pénze, vagy önereje, aki a 2013-2014-es lakásárakban gondolkodva próbált boldogulni… Amíg 2013-2014 táján akár 10 millió forint alatt is lehetett jó helyen, jó házban, a városmaghoz közel egy takaros garzont “csípni”, addig 2016-tól ez a belépési korlát bizony 20 millió forintra ugrott a fővárosban.

Most más oka van az árak várható növekedésének: az építéshez (tetőszerkezetek, parketták, konyhabútorok, stb.) használt faanyag például több mint duplájára drágult bő fél év alatt, a hőszigetelők, az elektromos kábelek 40-60 százalékkal ugrottak, egyes vasanyagok szintén duplájára drágultak.

Könnyen kiszámolható így, hogy egy ma 35 millió körüli új garzonlakás jövőre 40 millió alatt nem lesz elérhető, nemde? Eközben számolja csak ki, mennyit hoz mondjuk egy csupán ötmilliós „lakás önerő” évente a bankban, állampapírban vagy akár egy jobb befektetési jegyben? Negyedmilliót? Ha szerencsénk van, de akkor már kockázatosabb részvény-alapokról beszélünk, félmilliót.

Mennyit lehet viszont nyerni, ha valaki most leköt ötmillióval egy egy, vagy akár kétszobás, jó helyen épülő lakást. Eláruljuk: könnyen nyerhet milliókat, akár meg is duplázhatja az ominózus ötmilliós tőkéjét, ha úgy alakulnak a lakásárak, ahogy most várható.

Nézzünk akkor egy konkrét példát is, Óbudát. Minden tizedik új lakás a III. kerületben épül Budapesten, ez pedig sokkal több, mint egy átlagos fővárosi kerületben és ötször több, mint lakosságszám arányosan indokolt lenne. A befektetőknek jó hír, hogy a kerület hatalmas népszerűsége ellenére viszonylag kevés a kiadó lakás.

Ma száz budapesti új lakásból tíz itt épül, miközben a kerület 34 ezer fős népessége alig két százaléka a budapesti összlakosságnak. Tehát sok itt a minőségi iroda és munkahely, és számos egyetem, főiskola is akad, ám kiadó lakásból mégis szerény a kínálat.

E remek városrészen belül is messze kiemelkedik a Római-part! Itt szinte már vidékies a miliő: szép ősfás partszakasz van, a hatalmas strandok, szép műemlékek, menő Duna parti éttermek. Errefelé a Római partnál kevés új építésű lakópark nő ki a földből. De itt van például a Buda Bright lakópark.

Ennek építése már el is kezdődött, ennek ellenére ma még igen kedvezőek az előértékesítési árak, hiszen az átadás várhatóan 2023-ban lesz esedékes, így a vételár nagyobb része még jó ideig várhat: ugyanis a beruházó, a neves és megbízható Indotek Group, kedvező 20-80%-os fizetési ütemezést kínál. Nem is szólva arról, hogy az új lakásokra járó összes lehetséges kedvezmény kihasználható a jogosultak számára.

Sőt, még akár az ősztől érkező jegybanki zöld hitelből is vásárolhatunk, amely akár 70 millió forintig, legfeljebb 25 évre, maximum 2,5 százalékos fix kamatozás mellett vehető igénybe. És ne feledjük, a gyerekesek vagy gyereket vállalóknak – a CSOK bőkezű kedvezményei mellett – még a vagyonszerzési illetéket sem kell most kifizetni és az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető a CSOK igénybevétele esetén.

Itt tehát, a Pünkösdfürdő utcában épülő Buda Bright lakópark kitűnő elhelyezkedésű és minőségi lakásokat kínál. A három épületében összesen 316 lakás épül, amelyek tehát várhatóan 2023. év végére költözhetőek lesznek. A társasházak közösségi közlekedéssel kiválóan elérhetők, hozzávetőleg ötszáz méterre, azaz pár percre található a HÉV békásmegyeri megállója, amivel 20 perc alatt elérhető a Batthyány tér. A Pünkösdfürdő utcán jár a 34-es busz, ami a Göncz Árpád Városközponthoz megy.

Ezen túl a környék utcáiban sok kisebb, nagyobb bolt és szolgáltató van, de nem pár lépésre van CBA Príma, Penny Market és egy kisebb bevásárlóközpont, a Self Store Plaza. Itt étterem és több kisebb szolgáltató egység is akat. Ezen túl sétatávolságra található a Békásmegyeri piac és egy nagy Spar is, no meg az emlegetett Római part – azaz az ellátottságra nem lehet panasz.

A gyermekes családoknak: közelben van több óvoda, bölcsőde és nem kevesebb, mint 3 darab általános iskola. (Az utóbbiból az egyik pár háznyira, a másik kettő 8-10 percnyi sétára van ide.). És mindössze 10 perc séta a neves Veres Péter Gimnázium.

A Buda Bright lakások – nevükhöz híven – a kellően nagy üvegfelületeknek köszönhetően napfényesek, szép kilátással, valamint nyugodt környezettel várják a vevőket. Az épületek által közrezárt szép, modern park akár a felnőttek, akár a fiatalabbak számára a lehető legkényelmesebb, legbiztonságosabb kikapcsolódás helyszíne.
A lakások tervezésénél fontos szempont volt a bútorozhatóság és a praktikus elrendezés is. A lakások túlnyomó részéhez, még a kis garzonokhoz is, normál méretű terasz vagy erkély tartozik, ami barátságos színteret biztosít egy-egy beszélgetéshez vagy játékhoz a gyermekek számára.

És újra írjuk le: mindössze 20 százaléknyi befizetéssel leköthetők az otthonok, a fennmaradó összeget pedig elegendő a beköltözéskor, azaz jó idő múlva szükséges csak kifizetni, akár hitelből is. Az sem mellékes az új építés esetén, hogy a beruházó az említett Indotek Group. Ez a cég a hazai ingatlanpiac egyik meghatározó szereplője, fő profilját kiegészítve az elmúlt években számos új társasházat épített. Ez pedig azt jelenti, hogy minden Buda Bright lakást vásárló biztonságban érezheti befektetését, előlegét.

A cikk a lakópark beruházójának a támogatásával készült.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros csoport megveszi a Brendont

Teljes egészében a Talentishez kerül a Brendon Holding. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

A benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál – jelentette első ízben a Központi Statisztikai Hivatal.

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

Az OTP Bank – kiberbiztonsági megfontolásból - május nyolcadikától automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.

© 2024 (v2.202102)