Mindjárt itt az egyetem, a főiskola: milyen az ideális tanuló-lakás?

Ideális helyet keres a gyerek(ek)nek Pesten egyetem, főiskola közelében? Ne keressen tovább: megtalálta. Most a Ferencváros egyik leggyorsabban fejlődő részéről hozunk példát.

„Ráfordultunk” nemrég a hosszú pandémiás időszakot követő, jól megérdemelt nyári szezonra, de sajnos a jónak hamar vége szakad. Augusztusban a nagyobb gyermekes szülőknek már azon kell majd gondolkodni, hogy az újra visszatérő egyetemi, főiskolai életet hol kezdik majd a csemeték. A kollégiumok nem csak lepattantak és túlzsúfoltak (ami a járványok idején sem a legjobb dolog), de, finoman szólva, a tanulás körülményei sem ideálisak egy-egy diák tömegszálláson – már ha egyáltalán bejut oda a tanuló.
A szerencsésebb diákok azonban saját lakásban kezdhetik meg a fővárosi tanulmányaikat, akik pedig okosabbak, annak a szülei eleve kétszobás lakást néznek, hiszen ott az egyik szoba kiadható diáktársnak, amelyből a rezsi és/vagy a lakásra felvett hitel akár egésze kitermelhető. Úgy, hogy mire elvégzi a felsőoktatást a gyermek, addigra olyan családi „kezdő-otthona” lesz, ahol még egy-két kisgyermek (unoka) is elférhet…

A pesti oldalon keresve az egyik legjobb helyszín a fiatalok számára a Józsefvárosnál sokkal jobb életminőséget, lakó-összetételt nyújtó Ferencváros. Annak is belsőbb része, ahol például a GaMa Residence nevű társasház is felépül, méghozzá ez év decemberéig, a Gát utca és a Márton utca sarkán (innen a GaMa elnevezés is.)

Ide számos egyetemi, főiskolai helyszín van nagyon közel. Például a Semmelweis Egyetem vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületei a Nagyvárad térnél, miközben rövid 15-20 perces utazással vagy bicikliútra van ide a Corvinus, az ELTE jogi kara, az ELTE bölcsész karai és a BME hatalmas lágymányosi egyetemi tömbje is.
Ezen túl mintegy 6-7 percre van ide gyalog a Klinikák metróállomás, de csak pár háztömb a 24-es villamosjárat Balázs Béla utcai megállója. A jó közlekedésen túl igen-igen közel vannak ide a IX. kerület belsőbb részének olyan csodálatos parkjai, közösségi terei, mint például a Kerekerdő Park, Ferenc tér, a hatalmas Haller Park vagy éppen a romantikus tóval „ellátott” Orczy-kert.
Így az aktívabb életet élő diákok, fiatal munkavállalók vagy éppen az otthonról sokat dolgozók kifejezetten jól járnak, hiszen a fent felsorolt parkok valamelyikében pihenhetnek, sétálhatnak, kocoghatnak, töltődhetnek fel; vagy akár készülhetnek a vizsgákra. Ha pedig fiatal család válik a gyerekekből, akkor rengeteg játszótér is akad a környéken. Nem is szólva a Népliget és a Füvészkert adta kikapcsolódási lehetőségekről.
Aki pedig az élő vizeket kedveli, az elsétálhat a 12 percnyire lévő Dunaparthoz, ahonnan már csak pár lépés a MÜPA, a Nemzeti Színház, a Boráros tér, a Bálna, illetve az ott épült nagy irodaházak. Tehát ha fiatalabb is a gyermek de a szülő addig is lakáskiadásban gondolkodik, az sok-sok ezer jól fizetett dolgozó bérleti keresletére számíthat e Duna parti irodaházak okán.

 

Érdemes közelebbről szemügyre venni ezt az új házat. Ebben nem csak kisebb. de sok klasszikus kétszobás lakás is elérhető. Talán sokan nagyobbnak érzik a 48-50 nm-es lakásokat, de egy diáknak rendkívül fontos, hogy kialakítható legyen a tanuló sarok is, akár 2 is. Nem is szólva arról a lehetőségről, hogy 2-3 évfolyamtárs együtt költözik, így segíthetik egymást, vigyázhatnak egymásra és – ahogy emlegettük – még a lakástulajdonos tanuló költségeit is drámaian csökkenthetik az együtt költöző diáktársak.

A modern, energiatakarékos, sőt okos rendszerekkel felszerelt lakások ára igen kedvező a mai piacon. Egy tágas, kétszobás, közel 54 négyzetméteres lakás, 6 négyzetméter körüli terasszal négyzetméterenként kevesebb, mint 880 ezer forinttól elérhető, ami a mai piacon nagyon vonzó ajánlatnak számít ezen a környéken.

Már csak azért sem, mert a szépen felújított, jó házban lévő, minőségi és jó elhelyezkedésű használt lakások sem olcsóbbak jóval a Ferencvárosban. Ráadásul egy használt lakásnál azt is érdemes számolni, hogy a régi házakban magas a rezsi, az évek során lakásonként milliókra rúghat az elavult áram, víz, csatorna és fűtésrendszerek karbantartása, cseréje. Mindemellett a komfort és a minőség a nyomába sem ér a modern, garanciális, és évtizedekig várhatóan szinte teljesen költségmentes új házaknak.

A GAMA Residence otthonai mindemellett okos otthonok, azaz távolról vezérelhető például a fűtés is, amit ráadásképp zöld, megújuló energiaforrás, hőszivattyú ad. Lényeges továbbá az is, hogy az ingatlanfejlesztő nagyvállalat megbízható, a piacon marad a következő években, évtizedekben. (Az Avico Group ugyanis nagy, erős, nemzetközi márka, így biztosak lehetünk abban is, hogy az ígért időre fel is épül az a ház.) Ezen túlmenően a fizetési ütemezés is kedvező: csak a vételár egytizedét kell kifizetni. azaz az ár kilenctizedét csak ez év vége felé, a műszaki átadás után, illetve beköltözéskor kell csak megfizetni.

Az építkezés pedig kitűnően halad: június elején a falazások, a külső nyílászárók (kivéve a tetőtéri Velux ablakok) beépítésre kerültek. A tetővel haladnak az ácsok, a falszerkezet elhelyezésre került, a szigetelést is elkezdték elhelyezni.

Az épületet körbe állványozták, sőt, a homlokzat hőszigetelése be is fejeződött. A teraszok szigetelése betonozása is a vége felé jár, míg a belső udvaron már csak a színezés van hátra. Közben folytatódott a kertészeti munka, a tetőn befejezték a hőszigetelést és a kavicsterítést, elkezdték a héten a tetőn lévő gépészeti berendezéseket, csöveket összeszerelni. A tetőre feldaruzták és elhelyezték a két hőszivattyú külső egységeit; miközben az első 4 szint festése is hamarosan készen lesz. A vízszigetelés az épületen készen van, a 8. emeleti teraszokat kell még szigetelni.
Az utolsó emeleten szerelnek a gépészek és az elektromosok, utánuk haladnak az aljzatbetonosok és a vakolók. A folyosókat és a lépcsőházakat burkolják, ahol aljzatbeton van ott készen vannak vele. Eközben a lifteket tulajdonképpen beszerelték, már csak a későbbi beüzemelés van hátra.

A cikk a GAMA Residence értékesítője, az Avico Group támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)