Hogyan lesz egy átlagpanelből egy csúcs-dizájn „bérlők-álma” otthon?!

Egy átlagpanelből , azaz egy teljesen hétköznapi lakótelepi lakásból kettő dizján-garzont csináltak, felújították, átépítették, majd hosszútávra, 1 éves szerződéssel 215 ezerért kiadták! E csodálatos dizájn lakás tehát nem csak azért különleges, mert a Nyolcas.com profi albérlet-szakértő csapata egyetlen mezei kétszobás panelből varázsolt kiemelkedő otthont, hanem azért is, mert üzletileg is nagyon megéri egy ilyen megközelítéssel panelbe fektetni.

Nem is olyan régen, aki ügyesen nyúlt hozzá a rövid távú lakáskiadási Airbnb-sztorihoz, az szép megtérülést érhetett el. Hogyan? Elsősorban azok a tehetősebb, agilis kisvállalkozók lettek a nagy nyertesek, akik egy nagyobb lakást alakítottak több apartmanná, sokkal jobb hozamot érve el ezzel, mintha egy-egy garzonnal próbálkoztak volna. Miért? Mert négyzetméterre vetítve egy nagy lakás alapára kisebb, mint egy kicsié, így magasabb lehet a hozam!

Mára azonban a belvárosi bérleti díjak jelentősen csökkentek és nem minden lakás adható már ki. Az igaz, hogy a külvárosban is kisebb visszaesés tapasztalható a bérleti díjakat tekintve, viszont a kis méretű lakásokra egészen élénk kereslet van, ráadásul a panel épületek is közkedveltek már.

A bevezetőben említett okos ötlet megvalósítására leltünk tehát most Újpesten. Itt egy teljesen átlagos, középméretű, kettő+félszobás panellakást álmodott gyökeresen újra a Nyolcas.com nevű, professzionális lakáskezelő cég – kiválóan bizonyítva, hogy nem csak a levegőbe beszélnek. Ők a tervezésen túl a saját csapatukkal látták el a lakás átalakítást és teljes körű felújítást. Érdemes a képeket alaposan megnézni, hogy milyen profi lett a végeredmény!

Annál is inkább sikeres a sztori, mivel idén decemberben (egy koránt sem könnyű bérleti piacon) gyakorlatilag napok alatt(!) két, remekül fizető, megbízható bérlőt is találtak a különlegesen átalakított panellakásra, lényegében megduplázva az eredetileg reálisan elkérhető bérleti díjat. Ugyanis most a két bérlő összesen 215.000 Ft+rezsit fizet a lakásokért. Mindkét bérlő fiatal dolgozó, egyedülálló, háziállat és dohányzásmentesek. Egyikőjük multi cégnél, míg a másik bérlő az egészségügyben dolgozik. A lakást még legalább 1 évig bérelni kívánják, így, ha valakit érdekel a lakás megvétele (mert eladó) úgy a bérlők szívesen szerződnének akár az új tulajdonossal is…

Hogyan sikerült ez a dizájn bravúr? Úgy, hogy egy középnagy panellakást két kisebb apartmanná alakítottak, megduplázva a fürdőszobát, a mellékhelyiséget és a konyhát is, ráadásul nem kevesebb, mint 14 háztartási gép is beépítésre került a lakásba.

E lakás koncepciója, tervezése és kivitelezése a tökéletes példa arra, hogy hogyan kell a bérlői igényekhez igazítani egy modernkori ingatlanbefektetést. A Nyolcas.com a szétválasztható lakástípus (mert csak kevés típus működőképes!) kiválasztásától az anyagbeszerzésen keresztül a szakemberek koordinálásán át egészen a bútorok megrendeléséig és összeszereléséig mindent elintézett.

Mi is született itt meg? Az egyik lakrész 30 nm, míg a másik kb. 22 négyzetméter. Talán nem tűnik soknak ez a családos olvasóknak, de ezek a méretek a modernkori fiatal bérlőknek bőven elegendőek, hiszen minden meg van bennük, amire egy egy-két fős fiatal háztartásban szükség lehet.

Érdekessége a megoldásnak, hogy egy kis közös előtér van, de a lakások saját bejárati ajtóval rendelkeznek! A két lakás között főfal van és figyeltek arra, hogy legyen külön hangszigetelés is, így a bérlők nem zavarják egymást. A felújítás során ajtómozgatások történtek, így speciális betonvágásra és a régi ajtók felfalazására is helyenként szükség volt a teljesen új alaprajz kialakításához.

Természetesen az ablakok és ajtók műanyag nyílászárókra lettek kicserélve. Az is a modern bérlői elvárásokhoz tartozik, hogy mindkét konyha teljesen felszerelt: sütő, főzőlap, elszívó, fagyasztós hűtő, mosógép, mosogatógép, mikró is a lakás tartozékát képezi.

Továbbá mindkét lakás egyedi víz és villany mérőket kapott, így a két lakás fogyasztása teljesen külön mérhető. Miközben a közös költség és a távhő átalánydíja ugyanannyi, mint amikor még egy lakás volt, így a két lakó egymás között arányosan megosztva (!) fizeti a fix rezsidíjakat és így még kedvezőbbek a bérlői költségek!

(További technikai információt is szívesen ad a beruházó: www.nyolcas.com, info@nyolcas.com).

Mint említettük, a dupla-lakás jelenleg bérbe van adva, a két bérlő összesen 215.000 Ft+rezsit fizet a lakásokért. Befektetők számára ráadásul 38,5 milliós irányáron eladó. A vételár tartalmazza a két teljes konyhabútort és a hozzájuk tartozó 14 háztartási gépet, valamint a teljesen új IKEA bútorzatot is!

(A lakást a jelenlegi tulajdonos megbízásából a Nyolcas.com kezeli, de az új tulajdonosnak is szívesen vállalják a lakás és a bérlők kezelést, amennyiben igényli e szolgáltatást.)

A cikk a Nyolcas.com támogatásával készült.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Baj van? Kiberbiztonsági előadássorozat indul

Baj van? Kiberbiztonsági előadássorozat indul

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít.

Márciusban megint kevesebb építőanyag fogyott

Márciusban megint kevesebb építőanyag fogyott

Sokan kivárnak a felújítási támogatások konkrétumainak megjelenéséig.

Újabb fejlemény a leégett wellness-szálló ügyében

Újabb fejlemény a leégett wellness-szálló ügyében

A Magyar Turisztikai Ügynökség is segít a Hotel Silvanus újjáépítésben.

Nézze meg, hogyan alakultak a járványadatok, érdemes!

Nézze meg, hogyan alakultak a járványadatok, érdemes!

Az NNGYK a koronavírusról és az influenzáról is jelentett.

© 2024 (v2.202102)