Gőzerővel épülnek az új házak a IX. kerületben is

A IX. kerületben épülnek az új házak, e kerület egyik központi helyén folyó építkezésén jártunk, ahol nem csak a kijárási korlátozások alatt, de most, a vészhelyzet elmúltával is gőzerővel folynak a munkálatok, már az új 158 lakásos társasház szerkezete épül.

A munkaterület mellett álldogálva – a beruházó engedélyét megkérve – Fehér István építésvezetővel elegyedtünk beszélgetésbe. István elmesélte nekünk, hogy az cölöpök tetejéből éppen levésik a betont légkalapáccsal.

Kérdeztük, hogy ugyan minek öntötték bele azt a rengeteg jó betont, ha utána azt napokig tart, mire kibontják. István elmagyarázta nekem, méghozzá szépen, türelmesen, hogy hogyan működik a betonpumpa, amivel benyomják a betont. Jó oka van tehát a visszabontásnak, de persze nem mernék levizsgázni belőle… Oda lehet menni, meg lehet kérdezni tőle, aki a részletekre kíváncsi.

Mindeközben Szőke úr ül az egyik kis markolóban és – mint az ebédre hozott szendvics elfogyasztása közben kiderül – Bálint fia is itt dolgozik. Bálint földmérő, édesapja pedig éppen azon dolgozik, hogy a cölöpök közül kiszedje a földet.

A kiviteli terveket gondosan tanulmányozó úr rajzán pedig mindeközben szépen látszik hogyan készül a tervek szerint az alap… A tucat megoldások helyett szerencsére az építtető Avico Group egyedi megjelenésű házat tervezett. Modern, letisztult külső díszítések teszik időtállóvá az épület megjelenést. Olyan ház lesz ez, ahová tíz-húsz év múlva is büszkén hív az ember látogatókat.

Meg is állapítom magamban, hogy emellett a helyszín is nagyon jó: ide csak mintegy öt percre van gyalog a Klinikák metróállomás és a IX. kerület belsőbb részének szép terei, például a Kerekerdő Park, Ferenc tér sincsen messze; sőt a hatalmas Haller Parkban vagy Orczy-kertben, melyek szintén közel vannak, szinte azonnal vidéken érezhetjük magunkat, ha sétálni, futni, kikapcsolódni, vagy a gyerekekkel a város nyüzsgéséből kiszakadni van kedvünk. Mi több a Népliget és a Füvészkert sincsen ide messze. Ahogyan a Duna part, a Bálna és a Corvinus Egyetem is közel esik ide.

Ha pedig felsőoktatásra készülő gyermekünk van, vagy egyetemistáknak adnánk ki a lakást, arra is kiváló ez a hely, hiszen pár lépésre van ide a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületei (az Orczy-kertnél).

Mint kiderült itt, a Márton utcában épül most a Gama Residence nevű, hipermodern, energiatakarékos és mégis nagyon jó árú lakásokat ígérő társasház. Itt emeleti, 31 négyzetméter feletti, takaros, prémium kivitelezésű új garzon érhető el, mindössze 29,15 millió forinttól. Ez már a környék használt-lakás árait idézi, ráadásul az új otthonnál a felújításra, a korszerűsítésre nemhogy most, de még 20-30 éven át sem kell költeni. A lakások jelenlegi ára ráadásul érezhetően alacsonyabb, mint ami a IX. kerület rehabilitált-frekventált részén megszokott.
Nem is beszélve a rezsi-megtakarításról, hiszen itt alaptartozékként távolról vezérelhetőséget kapunk az okos otthon rendszer révén, ráadásul a fűtést egy megújuló energiaforrás, hőszivattyú nyújtja.

A fejlesztő is profi, az Avico Group nagy, erős, nemzetközi márka, biztosak lehetünk abban, hogy időben fel is épül az a ház, amelyen most gőzerővel dolgoznak.

Nézzük azért meg, hogyan is fog ez kinézni, amikor készen lesz – valahogy így:

Lényeges az is, hogy aki most lakást vesz itt, annak csak a 20%-át kell kifizetnie: a kedvező fizetési ütemezés lehetővé teszi, hogy a lakás árának nagyobb részét – akár tehát 80 százalékát – csupán 2021 végén, a műszaki átadás után kelljen csak kifizetni, illetve hitel esetén a beköltözéskor.

Ezen túlmenően fiataloknak, életkezdésre, vagy gyermeket tervező pároknak nagyon jó, másfél-két szobás új építésű lakások is igen kedvező négyzetméteráron kaphatóak, így már 37,5 millió forinttól elérhetőek.
De nagyobb családok is találnak itt jó ajánlatokat: például egy 73,5 négyzetméter alapterületű, továbbá 5 négyzetméternyi terasszal is rendelkező lakás 60,3 millió áron elvihető, természetesen a CSOK kedvezmények ebből az árból még lejönnek. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a projekt, befektetők részére is kiváló adottságokkal rendelkezik! Fontos továbbá, hogy a beruházás, az OTP által finanszírozott, azaz nem a vevők pénzekből épül, és az sem mellékes, hogy vevői igény esetén , az építtető segít a lakáshitel keresésben, egyfajta extra szolgáltatásként.

És meg egy pár szó a környékről: közel esik ide a Corvin negyed emberléptékű, modern plázája, vagy épp a Lurdy ház, mindkét esetben soktermes mozival, éttermekkel, konditermekkel. Nem messze ide, a Milleniumi Városközpontban van a Nemzeti Színház, és a Művészetek Palotája is, míg a fiataloknak, vagy a fiatalosabbaknak Budapest Park nyújt színes programokat, amennyiben a szabadtéri rendezvények újra az életünk részét képezik majd. Nem is szólva az említett Duna part, a Bálna kultúrális központ és a Corvinus közelségéről.

A Gama Residence-től ráadásul néhány percnyire nem kevesebb, mint hat villamosjárat jár, és mit szó volt róla a hármas metró két állomása is közel van a háztól, ráadásul a beköltözéskor már a felújított 3-as metró állomásai emelik tovább a színvonalat, így kocsiba csak akkor kell ülni, ha vidékre megyünk és/vagy nagy a poggyászunk.

És igen, aki kiadásban gondolkodik, annak nem csak a fenn felsorolt egyetemek számítanak jó hírnek, hanem az is, hogy a közeli Lechner Ödön fasor irodaházaiban olyan neves vállalatok vannak, mint a Morgan Stanley, a K&H, vagy a Vodafone.

A cikk a társasházak értékesítőjének támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klubban beszélgettünk.

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

© 2024 (v2.202102)