A zöld környezet az egyik legnagyobb érték!

A zölddel teli, kellemes környezet az egyik legfontosabb szempont lett a lakásvásárlók körében, ezért igen nagy értékkel bír ilyen helyen egy jó lakás. Azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, hoztunk néhány jó lehetőséget!

A lakások kínálata nagyban függ a potenciális vevők igényeitől. Ma már egyre több beruházó felismerte a tényt, miszerint az egyik legfontosabb szempont a családos, vagy nyugalomra vágyó vásárlók körében a kellemes, csendes zöld környezet.

Persze emellett fontos a jó közlekedés, a minőségi kivitelezés és sok más egyéb tényező, melynek hatására igen leszűkül az a terület, ahol mindezeket hiánytalanul megtaláljuk. Hát ezért lett olyan nagy érték egy olyan ingatlan, amely hangulatos kertvárosias környezetben épül, mégis relatíve közel van mindenhez.

Ilyen például a  III. kerület erdő melletti zöldövezetében, a Hármashatár-hegy oldalában épülő Harsánylejtő 183. Innen a Bécsi út autóval pár perc, a közeli buszvégállomás pedig szintén néhány perc séta. Kissé távolabb pedig az Aranyvölgy vasútállomás is elérhető és itt van a Károli Gáspár Református Egyetem egyik fontos kara is.

A házakat a hegy felől az erdő határolja, így egyedülálló környezetben épülnek. A földszinti lakások saját használatú kertrésszel rendelkeznek, az emeleti lakások pedig kétszintesek, melyekhez tetőterasz tartozik.

A Győr-Budapest útvonal mentén fekvő Bicskén a Gesztenyés Lakókert kínálja lakásait  több, mint 1 hektáros, bekerített területen gesztenye- és nyárfák árnyékában. A lakókertben összesen 5 lakótömb épül egymástól élhető távolságban. A lakások változó alapterületűek lakások és mindegyik rendelkezik erkéllyel, melyek mérete lakásonként eltérő.

A pesti oldal kedvelőinek ajánlható az igen népszerű XIV. kerületben, családi házas övezetben épülő Paskal Rose lakópark. A környéken 5-10 percen belül elérhető több közlekedési csomópont is, illetve a közvetlen környékén is több bevásárlási lehetőség, oktatási intézmény és szórakozási lehetőség található, mint a Paskál Gyógy- és Strandfürdő. Ebben az idilli környezetben épülnek két, három, illetve négy szobával rendelkező, erkélyes lakások.

Kőbánya kedvelt területén, parkosított környezetben a Mély-tó közvetlen közelében épülő lakópark. Az 5 szintes épületben a 36,3 nm-es 1 szobás lakásoktól a 139 nm-es 5 szobásig változatos méretű és elrendezésű lakások kerülnek kialakításra. A belváros innen könnyen megközelíthető, mert a társasház Kőbánya-Kispest metrómegállótól csupán 5 percre található, ugyanakkor az Örs Vezér Tér a 85-ös busszal mindössze 15 perc alatt elérhető.

Végül a Balaton-partól is hoztunk egy különleges projektet, méghozzá a népszerű Balatonföldvárról. Az egyedülálló –több, mint egy kilométeres-, védett platánsorral szegélyezett Kvassay sétány közvetlen közelében épül 56 új építésű luxuslakás, a minőségi életstílus kedvelőinek. A lakáskínálatban változatos alaprajzú 1,2, 3, 4 és 5 szobás lakások között válogathatnak a vásárlók.

Válogatásunk az adott projektek értékesítőinek támogatásával készült.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Bepanamázott Szijjártó Péter

Bepanamázott Szijjártó Péter

A magyar külgazdasági és külügyminiszter újabb egzotikus szövetségest talált a világ egyik távoli szegletében.

Áll a bál Brüsszelben, Orbán Viktor is nagyon kiborult

Áll a bál Brüsszelben, Orbán Viktor is nagyon kiborult

A rendőrség idő előtt véget vetett egy konzervatív rendezvénynek.

"Hiszem, hogy a halál a vég" – egy 27 másodperces késelés története

"Hiszem, hogy a halál a vég" – egy 27 másodperces késelés története

Az indiai származású brit író, Salman Rushdie nem fél beszélni az ellene elkövetett merényletről, ám támadója nevét nem hajlandó sem kiejteni, sem leírni. 

Bezsarolta Brüsszel az Orbán-kormányt Bóka János szerint

Bezsarolta Brüsszel az Orbán-kormányt Bóka János szerint

Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult.

© 2024 (v2.202102)