Ön is szeretne Angyalföld szívében lakni?

Körülnéztünk Budapest legdinamikusabban fejlődő részén. Angyalföld egyik legjobb, egyúttal a városhoz egyik legközelebbi kertvárosias, zöld szegletében, a Béke tér mellett keresgéltünk. Remek lehetőségekre bukkantunk.

Keresve sem találnánk jobb helyet a Nyugati tértől mindössze 10 percre, mint az elképesztően dinamikusan fejlődő Angyalföldet. Azon belül is ezúttal a Béke tér csodálatos zöld szigete és szép temploma közelében keresgéltünk lakhatási lehetőségeket.

A környék még bel-budapesti mércével mérve is kiemelkedően jól ellátott: három busz és három villamosvonal, köztük az 1-es, valamint a 10-15 percnyire lévő metrómegállók mellett az autós közlekedés és a parkolás sem akkora nyűg, mint a szűken vett belvárosban. Ugyanakkor szolgáltatásokkal gazdagon ellátott, van önkormányzat, okmányiroda, posta, rendelőintézet, éttermek, kávézók, bank automata, gyógyszertár, szálláslehetőségek és pár lépésnyire pedig bevásárlási lehetőségek (Lidl, Spar, drogéria, kisebb boltok tucatjai). A Lehel csarnok és a Westend sincsen túl messze, pár megálló, vagy 4-5 perc kocsival. A jó kis környék eszeveszett tempóban újul meg, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez ma a főváros egyik leggyorsabban fejlődő kerülete, kerületrésze, melynek lokális központja éppen a Béke tér.

Aki az új lakások közt keres, az a tágabb környéken rengeteg otthont találhat, de ezek általában azért kijjebb épülnek. Viszont pár lépésre a Béke tértől is akadnak gyorsan épülő, új lakások. Például az Országbíró utcában érdemes kiemelni a Metropolitan Garden Lakóparkot. Ennek egyik nagy előnye lesz, hogy nem egy sok száz lakásos óriás, hanem csupán egy 105 lakásos, kifejezetten az ott lakók közösségére építő szolgáltatásokkal felvértezett modern, prémium épület lesz. A minőségi, számos új építésű lakóparkkal teleszórt környéket nem kell bemutatni, bár az azért ilyen remek ellátottság mellett is ritkaság, hogy itt gyakorlatilag a szomszédban van egy óvoda.

Nem mellékes a mai, kaotikus világban, hogy a LIVING nevű fejlesztőcéghez köthető a projekt, amely az irodaházak építésében piacvezető WING Zrt. lakófejlesztő társmárkája, így biztosak lehetünk abban, hogy nem csak elkészül (és időben elkészül) a lakás, de abban is, hogy kiemelkedő minőségben kapjuk meg új otthonunkat. Ráadásul olyan extrákat ígér a fejlesztő, mint a saját 0-24 órás csomagátvételi lehetőséggel a lépcsőházban – gondoljunk csak a netes rendelések macerájára. A házban olyan különlegességek is lesznek, mint lakók általi csereberén alapuló könyvtár, közösségi fészer – ingyenesen igénybe vehető szerszámokkal az otthoni barkácsoláshoz –, egy közös nappali-társalgó, ahol dolgozhatnak, pihenhetnek, vagy társasági életet élhetnek a lakók.


Mi több, lesz egy gyerekjátszószoba is a kicsik szórakoztatása és figyelmük lekötése érdekében, ahol az ott lakó gyerekek együtt játszhatnak egy mini-közösségben. A ház nagy belső kertjében pedig barbecue, grillező hely és eszközök lesznek a közös kerti sütés-főzéshez, illetve – ezeken felül – a takarítás nyűgére is lesz közösségi megoldás.

Aki persze egy ilyen környéken, ilyen minőségű lakást keres az sokszor okosotthon szolgáltatásokat, azaz távoli vezérelhetőséget is elvár. Azaz nem csak egy remek új lakást, nem csupán prémium életérzést, és közösségi tereket és szolgáltatásokat, de ritkaságszámba menő távvezérlési szolgáltatásokat is kaphat az, aki például egy olyan helyet választ, mint a Metropolitan Garden. Itt már alapszolgáltatás lesz a távoli fűtésvezérlés vagy az úgynevezett okos dugalj. De lehetőség van távvezérelhető riasztó, távoli klíma-, redőny- és világításvezérlésre is.

A lakások nagy része 57 négyzetméter körüli, azaz a gyermekes családok a fejlesztő fő célcsoportja, viszont lesznek 30 négyzetméter körüli, illetve a budai hegyekre gyönyörű panorámát ígérő exkluzív felső szinti lakások is, melyek 100-110 négyzetméteresek, hatalmas teraszokkal, tetőkerttel. Igaz e téren a többi lakónak sem kell nagy kompromisszumot kötnie: minden lakáshoz tartozik majd egy igen nagy terasz, ami legalább 2 méter széles, és jellemzően 12 négyzetméter körüli.

Ha pedig azt hinnénk, hogy egy ilyen színvonalú projekt nehezen megfizethető, akkor tévedünk: a mai árakhoz viszonyítva barátságos az árképzés, a kisebb otthonok 33-34 millió forinttól elérhetők, a nagyobb lakások négyzetméterára pedig 650 ezer forinttól indul. Ez a ház 2020 őszére készül el, de fontos, hogy nem csak a kedvezményes lakásáfa előnyeit, de – a tőkeerős fejlesztő okán – kedvezményes 10-90-es fizetési ütemezés előnyeit is élvezhetjük! Azaz a vételár 90 százalékát csak a jogerős használatbavételi engedélyt követően kell kifizetnünk.

(vége)


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

© 2024 (v2.202102)