Két generációs II. kerületi családi ház!

Szép környezetben mindig kellemesebben telnek a hétköznapok. A II. kerület ingatlankínálata tele van nagyszerű eladó házakkal, most egy olyan darabot választottunk ki, ami akár két generáció számára is alkalmas lehet. Sokszor jó, ha közelben van a család, bármelyik fél is egyedül van, segítségre van szükség ott tudnak lenni egymás mellett. Egy közös étkezés, esti program, kikapcsolódás mind értékes lehet.

Most ezt az 1979-ben épült II. kerületi családi házat választottuk ki, a 4 szoba kedvező lehet több generáció számára is. A 200 nm-es ingatlan egy kisebb telken van, ahol kellemesen kikapcsolódhat a család.

eladó lakások II. kerület

A ház több alkalommal is felújításon esett át, ilyenkor sor került a nyílászárók cseréjére, a külső szigetelésre, új hideg burkolatok elhelyezésére és még a parketták csiszolására, lakkozására is. A földszint egy nappalit, hálószobát, étkezős konyhát, kamrát, fürdőt, egy előszobát és egy teraszt foglal magába. Az emeleten található egy nagy méretű nappali, hálószoba, fürdő, valamint egy 38 nm-e terasz is. A két rész teljesen elszeparálható!

eladó családi ház

A régies bútordarabok kellemes hangulatot árasztanak. Különlegessé tehetik a kinézetet, sőt értékes daraboknak is számítanak!

eladó családi ház II. kerület

Bevásárlási lehetőség, óvoda, és játszótér a közelben van. A közlekedés könnyen megoldható, az 57-es, a 257-es busz megállója két perces sétáló távolságra van.

A tehermentes, 77,5 millió forintba kerülő ház birtokba vétele akár rövid időn belül is megvalósulhat!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)