5 nagyszerű ötlet előszobákra

Otthonunk berendezésekor talán az előszoba az utolsó, amire gondolunk, pedig fontos, hiszen innen indulunk reggel, és ide érkezünk egy fárasztó nap után. Ez a kicsi helyiség sokszor épp a mérete miatt lehet trükkös, de természetesen mindenre van megoldás. Mutatunk 5 nagyszerű ötletet, amik praktikusabbá, vagy stílusosabbá teszik az előszobát.

Amikor nincs is előszoba

A legnagyobb problémát az jelentheti, amikor egyáltalán nincs is előszoba. Ez általában amerikai konyhás nappalikban vagy egész kicsi garzonlakásokban fordul elő. Ebben az esetben is érdemes azonban egy kis előszoba részt kialakítani a bejárati ajtó környékén.

A legjobb, ha a szoba és előszoba határán álló kanapé hátuljához teszünk egy kis padot, amire le lehet ülni, vagy akár pakolni is. A pad alá kerülhetnek a leggyakrabban használt cipők, a szemközti falra pedig egy cipősszekrény és egy tükör, mellette egy fogassal.

Ebben az angyalföldi lakásban rögtön a konyhába érkezünk, szerencsére a lakásnak van egy kis fedett előtere, ami helyettesíti az előszobát, és kiülős helynek is ideális.

Még több képért kattintson a fotóra!

Amikor az előszoba hosszú és keskeny

Az hogy hosszú még önmagában nem lenne baj, hogy keskeny, az már több akadályt gördíthet elénk. A keskeny előszobába válasszunk keskeny cipősszekrényt, és minden bútort pakoljunk az egyik oldalra, hogy legyen hol közlekednünk. Az üresen maradt falra pedig kerülhet egy nagy tükör, ami tágítja a teret.

Ennek a péceli család háznak a keskeny előszobájában egyik oldalon a cipősszekrény kapott helyet, másik oldalon egy tükör és két mágnestábla a nyaralások emlékeivel, amikre akár fontos üzeneteket is feltűzhetünk.

Még több képért kattintson a fotóra!

Ennek a debreceni lakásnak az előszobájában is egy oldalra került minden, a piros ülőpárnák pedig megtörik a hosszú, keskeny helyiség monotóniáját.

Még több képért kattintson a fotóra!

Perforált lemezt az előszobába is!

A perforált lemez megszokott helye a garázs, de újabban az otthoni irodákban és a gyerekszobákban is megjelent. Miért ne használhatnánk akkor az előszobában is, fogasok, akasztók, kisebb polcok elhelyezésére?

Praktikus rendszerezés nagycsaládosoknak

Sok gyerek mellett külön kihívás az előszobát rendben tartani. Ezért jó, ha van egy komódunk mindenki számára külön fiókkal. Ha táblafestékkel festjük le, mindenki nevét ráírhatjuk a saját fiókjára.

Vidám székek

Az előszoba berendezésekor kevesen gondolnak arra, hogy némelyik cipőt bizony könnyebb ülve felhúzni, és ritkán helyeznek el padot, vagy széket. Pedig a megfelelő ülőhely nemcsak hasznos, de vidám is lehet. Az orvosi rendelők várótermeinek műanyag székeit mindenki utálja ugye? Mi lenne, ha elfelejtenénk a kórház hatást és lefestenénk őket. Mondjuk így:

Szűk helyekre a moziszékek jelenthetik a megoldást, hiszen fel lehet csukni, amikor nem használjuk őket.

Külföldi képek forrása: thespruce.com


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)