Székesfehérváron jobb reptér lesz: 750 millió az előkészítésre

Elkezdődött a Székesfehérváron a börgöndi repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter, miután a héten helyszínen egyeztetett a város országgyűlési képviselőjével és polgármesterével.

Palkovics László elmondta, hogy a Modern városok programban is szereplő fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez a kormány 750 millió forintot biztosított. A miniszter jelezte: Magyarország egyik legrégebbi repülőterének átalakítása, teljes felújítása lehetővé fogja tenni, hogy a kisrepülőgépes üzleti célú forgalom és a sportrepülés mellett repülésoktatási célokat szolgáljon ki, továbbá a drón fejlesztési koncepcióhoz kapcsolódóan a drónok sokféle hasznosításának – szállítás, mezőgazdasági alkalmazás, időjárási becslések – egyik gyakorlati helyszíne legyen.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a repülőtéri beruházásokhoz miként kapcsolódik az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusának fejlesztése: az 1500 milliárd forintos országos egyetemi fejlesztési csomagból 30 milliárd jut egy technológiai kutatóközpont létrehozására, amelynek egyik objektuma az egyetemen lesz, a másik Börgöndön. Utóbbi a repülést érintő kutatás-fejlesztések helyszíne lesz – tette hozzá.

 

 

Cser-Palkovics András polgármester jelezte, hogy a repülőtéri látogatás előtt jártak az Ikarus-gyárban is, ahol egy olyan elektromos szűrőbuszt fejlesztettek ki, amely teljes egészségügyi felszerelésének köszönhetően mozgó körzeti orvosi rendelőként, szűrőállomásként funkcionálhat. Közölte: akár a következő hónapokban forgalomba is állhat a városban egy ilyen elektromos szűrőbusz.

A városvezető hangsúlyozta, hogy a börgöndi repülőtér esetében az ingatlan és a cég már Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonában van a kormány 375 millió forintos támogatásának köszönhetően. A most megítélt 750 millió forintból pedig koncepcióterv, engedélyes terv, majd engedélyeztetést követően kiviteli terv készül, ami nem csak a repülőteret érinti, hanem az ipari parkot, annak közlekedési kapcsolatait, a 62-es és 63-as utak összekötését is érinti.

Az MTI kérdésére Cser-Palkovics András elmondta: a Modern városok programban, 2015-ben eredetileg 13,8 milliárd forint volt tervezve a repülőtér-fejlesztésre. Úgy vélte, a tervek elkészülése után már jól árazható lesz a beruházás, amelynek bekerülési költsége várhatóan 10-15 milliárd forint között lesz, mivel az eredeti tervekben szereplő 62-es és 63-as utak összekapcsolása már nem része a projektnek, az külön állami forrásból valósul meg.

(MTI)