Örökölt lakás, ház: most akkor kiadni, vagy eladni érdemes?

Akadnak jó páran, akik örökölt lakóingatlannal rendelkeznek. De mit kezdjenek a birtokukba csöppent lakással, házzal? A többség igyekszik eladni, de érdemes lehet kiadni is, ha e szempontból jó helyen van… A Balla Ingatlan szakértői keresik a jó választ.

Az öröklés igen kényes téma, mivel egyrészt egy közeli hozzátartozónk elvesztése nagyon fájdalmas, másrészt gyakran kötődünk mi magunk is az örökhagyó ingatlanához. Ezzel szemben áll az öröklés, mint vagyonosodási lehetőség – mondta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Ráadásul az öröklés összetett dolog is, hiszen ingatlanpiaci vonatkozása mellett van jogi és adóügyi vetülete is – tette hozzá a szakértő. Mint jelezte, öröklésnél fontos kérdés lehet, hogy egyenes ági örökösök vagyunk-e, esetleg házastársak, ha igen, akkor illetékmentesen jutunk az örökségünkhöz, ha viszont oldalági örökösök, akkor csak 9 százalékos örökösödési illeték megfizetése után.

Fontos azzal is tisztában lenni, hogy az örökség értékét a hagyatéki leltárban határozzák meg, és ha el akarjuk adni örökölt ingatlanunkat, akkor 5 éven belül a keletkezett nyereségünk után, (ami az eladási ár és a hagyatékban megállapított ár különbsége) személyi jövedelemadót kell fizetnünk.


Az örökösnek vagy örökösöknek ezért tudniuk kell, hogy mennyi lehet az ingatlan reális ára, hiszen, ha túl nagy a szakadék a megállapított hagyatéki árhoz képest, akkor a gyors értékesítés ellen szólhat a magas jövedelemadó – jegyezte meg Balla Frigyes.

Persze, ha valakinek égető szüksége van pénzre, akkor általában nincs mit megfontolni a kérdésen, ilyenkor egyértelmű az eladás. Inkább csak az merül fel kérdésként, hogy mennyire sürgős az eladás, és milyen áron fog megszabadulni az ingatlantól az újdonsült tulajdonos. Sok esetben előfordul, hogy bizony nem sokat várnak, inkább piaci ár alatt válnak meg az új tulajdonosok az örökölt ingatlantól – derült ki Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője szavaiból.

Mint mondta, az eladás különösen akkor jellemző, amikor több örököse is van egy adott ingatlannak. A gyakorlat egyébként azt mutatja, hogy első körben gyakran irreális várakozásokkal vágnak bele az értékesítési folyamatba az örökösök – hiszen minél több pénzt szeretnének látni az eladásból -, ugyanakkor egy idő után általában kénytelenek szembesülni a valósággal.

Az örökösöknek azzal azonban tisztában kell lenniük, hogy hivatalosan csak akkor válnak tulajdonossá, amikor a területileg illetékes földhivatal bejegyzi a tulajdonviszonyukat. Amíg ez nem történik meg, maximum előszerződés, vagy vételi szándéknyilatkozat kerülhet aláírásra – hangsúlyozta Balla Frigyes.

Érdemes felújítani, és jobb áron eladni?

Arra is felhívta a figyelmet, hogy öröklésnél felmerülhet még az a kérdés is, hogy érdemes-e felújításban gondolkodni, hátha így jóval magasabb árért tudják eladni az ingatlant. A válasz erre csak akkor igen, ha nagyon megbízható kivitelező szakembergárdával rendelkeznek. Ha nem, akkor inkább azt javasolja a szakértő, hogy egyszerűen csak ürítsék ki az ingatlant, hiszen ezzel is javítják az eladás esélyét.

Lehet belőle befektetés is!

Ugyanakkor, ha egy ingatlannak egy örököse van, aki ráadásul nincs pénzszűkében, gyakran dönt az ingatlan megtartása mellett, és mintegy befektetésként tekint az ingatlanra – jelezte Marosvölgyi Gabi. Ilyenkor az ingatlan kiadására kerül sor, ami például a dél-pesti agglomerációban elég gyorsan megy, mivel itt továbbra is nagy a kereslet a kiadó ingatlanok iránt. Errefelé nem jellemző olyan óriási kínálat, mint a pesti belvárosban, ahol a járvány miatt eltűntek a bérleti piacról a külföldi turisták és az egyetemisták is, így sok kiadó lakás áll üresen – magyarázta a szakértő.

 

 

Megúszhatjuk az adózást, ha 5 évig nem adjuk el!

Balla Frigyes hozzátette még, hogy egy örökölt ingatlan kiadása azért is előnyös, mert ha jelentősebb szja-t kellene megfizetniük az örökösöknek az 5 éven belüli eladás után, akkor ezáltal bevételre tehetnek szert, ami ugyan szintén adóköteles jövedelem, azonban ennek mértéke töredéke az eladásból származónak. Az 5 év lejárta után pedig adómentesen értékesíthetik a tulajdonukat.

Foglalkozni azért kell az ingatlannal…

Ezzel szemben áll ugyanakkor, hogy egy kiadó ingatlannal foglalkozni kell, és persze néha akadnak gondok a bérlőkkel is. Emiatt egyébként érdemes közjegyző előtt megkötni a bérleti szerződést, mivel ezáltal nemfizetés esetén egyszerűbb a bérlők eltávolítása az ingatlanból – jelezte Marosvölgyi Gabi, aki azt is szokta tanácsolni a lakásukat kiadó tulajdonosoknak, hogy havonta egyszer nézzenek rá az ingatlanra, hogy ne érjék őket később nagy meglepetések.

Az mindenesetre kijelenthető, hogy bár egy ingatlan kiadása állandó figyelmet, időt kíván a tulajdonostól, ennek ellenére sokan döntenek úgy, hogy megtartják és kiadással hasznosítják az örökölt ingatlant, mert befektetésként tekintenek rá, és pénzügyileg is jobban járhatnak a kiadással, mint egy gyors eladással.