Angyalföld és Újbuda – itt épül a legtöbb lakás, de egyre drágábbak!

Angyalföld és Újbuda maradt a fővárosi újlakás-piac legkedveltebb színtere, de az egy évvel ezelőtti számokhoz képest 11 százalékkal kevesebb lakás kivitelezése indult el a fővárosban.

Az Otthon Centrum harmadik negyedéves összegzése szerint az átlagos négyzetméterár 10 százalékot emelkedett, egy négyzetméter fajlagos ára ma 1,151 millió forint, de a Hegyvidéken már átlagosan 2,5 millió forint kérnek ugyanezért.

Az Otthon Centrum szeptemberi felmérése szerint 404 projektben 30 ezer lakás épült. Ezek közül 6 674 lakást ajánlottak megvételre, amelyet átlagosan 1,151 millió forintos négyzetméteráron kínáltak a fejlesztők a fővárosban. A harmadik negyedévben 29 projekt indult el. Ezek a harmadik negyedéves budapesti újlakás-piac legfontosabb számai.

„Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest ezek többségében alacsonyabb számok, de nem mindegyik esetben” – kommentálta a kimutatás eredményeit Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. Elmondta, a 2020 szeptemberi helyzethez képest kevesebb projekt van a megvalósítás különböző szakaszában (13,7 százalékkal), az épülő és tervezett lakások száma 4000 darabbal csökkent (11,8 százalékkal). 2021 harmadik negyedévében 29 új projekt indult, ez a 2020 III. negyedévben indult 47 projekthez képest jelentős (38 százalékos) csökkenés. Ugyanakkor az átlagos kínálati négyzetméterárak 10,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel ezelőtti értékekhez képest.  

A kerületek sorrendje között azonban nem tapasztalható lényeges változás. Továbbra is a XIII. kerület vezet 66 projekttel, míg Budán a XI. kerület 48 projekttel a második, amelyet Budai oldalon a III. kerület követ 39, a pesti oldalon a VIII. kerület 29 projekttel. Az épülő lakások számát tekintve a XI. (Újbuda) és a XIII. kerület (Angyalföld) vezető szerepe vitathatatlan.

„Az előző felmérésünk során a XI. kerület átvette a vezetést, de az elsőséget most visszavette a XIII. kerület 8500 lakással. A két kerület között az elsőség rendszerint a projektek ütemezésétől függ; a XI. kerületben az idei negyedévben több nagy projekt is kifutott, ezért csökkent ebben a városrészben az épülő lakásszám” – árnyalta az adatokat az elemzési vezető.  

A legtöbb új projekt a XIV. kerületben indult el a negyedévben (4 darab), ugyanakkor az eddig új lakások építése terén szerénykedő külső pesti kerületek is kezdenek felzárkózni: kiemelkedő a XIX. kerület három új projekttel – köztük az egyik egy majdnem kétszáz lakásos társasház lesz, ha befejeződik a kivitelezés.

Az új építésű lakások fajlagos átlagára Budapesten 1,151 millió Ft/m2 volt, ami 10,1 százalékos növekedés éves szinten.

A legmagasabb fajlagos átlagár az XII. kerületre jellemző, kereken 2,5 millió forint, amelyet az V. kerület követ átlagosan 2 millió forinttal; ugyanakkor a II. és a VI. kerületben az átlagos kínálati négyzetméterár 1,5 millió forint fölött alakult a felmérés időpontjában. A többi budai és belvárosi kerületben egymillió forint körül alakult a négyzetméterár, míg a külső pesti kerületekben ez alatt kínálták az új lakásokat. A legolcsóbb fajlagos ár továbbra is a XXIII. kerület sajátja, itt a kínált új lakásokra 708 ezer Ft/m2 átlagos négyzetméterár jellemző.

 

Forrás: Otthon Centrum saját felmérés