Erősen csökken a lakásépítési kedv is!

Erősen csökken az építési kedv: a múlt év utolsó két negyedévénél magasabb volt a megkezdődött építkezések értéke Magyarországon, de az első 9 hónap számai messze elmaradtak az egy évvel korábbi azonos időszakban mérttől.

Létezik egy eléggé profi szakértői összefogás, amellyel a következő 1-2 évet előreláthatjuk az építőiparban, ezen belül is a lakásépítési piacon. Ez az EBI Építésaktivitási Jelentés, amely gyűjti az egyedi építési projekteket, melyek adataiból lehet látni, hány építkezés van ma folyamatban Magyarországon. A negyedévente frissülő adatbázis a lakásépítést külön tartalmazza. (Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.)

A legfőbb friss megállapítás, hogy amíg 2019 januárja és szeptembere között már csak 1673 milliárd forint értékben indult minden típusú (nem csak lakás) új építkezés (ennyit tett ki az úgynevezett Aktivitás-Kezdés), addig 2018 ugyanezen időszakát 2200 milliárd forint feletti összeg jellemezte!

Ami a legtöbbeket érint: jóval kevesebb a beruházás indult el lakáspiacon. A szakértők szerint a lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. Mint jelentéseinkben többször kitértek rá, 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1.

A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe. Ez látszik a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is, 2019 júliusa és szeptembere között 55 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a hazai piacon, ami 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeget jelentette, úgy hogy közben a kivitelezési költségek jelentősen emelkedtek, vagyis sokkal kisebb volumenű beruházáshoz kapcsolható az összeg.

Az év első 9 hónapjában összesen 189 milliárd forintot tett ki az elindult építkezések értéke, ami csak egy kicsivel volt magasabb a 2016 azonos időszakában mértnél, és jelentősen alatta maradt a 2017-es és 2018-as Q1-Q3-as szintnek. Amennyiben nem történik változás a piacon, a 2019-es év lehet a 2015-öt követő legalacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozó év.

Fenti ábra: az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron.. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Arányaiban több társasházi lakásépítési projekt indult el Közép-Magyarországon a harmadik negyedévben, mint az első félévben, a visszaesés tehát főként a vidéket érintette. Részletesebben megvizsgálva az adatokat az EBI Építésaktivitás Jelentés készítői azt találták, hogy a társasházi lakásépítések teljes Aktivitás-Kezdéséből 81 százalék a fővároshoz volt köthető, ahol a romló országos számok ellenére magasabb összegben indultak el társasházi kivitelezési projektek az idei év júliusa és szeptembere között, mint a korábbi két negyedévben. Kezdetét vette például az Universo, a Waterfront City és a Park West lakóparkok építése a fővárosban. (4.ábra)

Már hosszú ideje vártuk, az Aktivitás-Befejezés mutató drasztikus emelkedését, ami a projekt csúszások illetve a tudatos halasztások miatt eddig nem látszott a piacon, az idei harmadik negyedévben azonban úgy tűnik, végre megtört a jég. 2019. július és szeptember között 122 milliárd forintra növekedett a befejezett társasházi lakások értéke, amely összegre eddig még soha nem volt példa Magyarországon, a következő negyedévek pedig várhatóan szintén magas Aktivitás-Befejezést hozhatnak majd.