Belendültek lakásfelújítások

A friss adatok szerint új lendületet adott a lakásfelújítások és bővítések terén a járványhelyzet, a kijárási korlátozás.
Március óta sok kereskedő szenvedte meg a válságot, ám például a barkácsboltokban a korlátozások ellenére is élénk maradt a forgalom. Ebben nem kis részben a lakásfelújításoknak is szerepe lehetett. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint egy megfelelően felújított ingatlannal még a jelenlegi, döntően a vevőknek kedvező piaci helyzetben is erős lehet az eladók alkupozíciója, de természetesen a mindennapi életkörülmények is könnyen javíthatóak.

A lakásfelújítások és -átalakítások szezonalitását a jelek szerint a járványnak sem sikerült felülírnia. A KSH adatai alapján a bútorok és műszaki cikkek forgalma csökkent a legkevésbé márciusban. A hagyományosan a tavaszi és nyári hónapokban jelentkező felújítási lázat fűtötte, és ezzel együtt a bútor, műszaki cikk vásárlás visszaesését mérsékelte az otthonról dolgozók és a (jellemzően kényszer-) szabadságon lévők jelentős tábora.

Sokan ugyanis a lakásuk renoválására fordították a hirtelen lekötetlenné vált szabadidejüket és energiájukat.

A lakástulajdonosok igényesebbek lettek a környezetükre, a korábbinál több figyelmet fordítottak az eddig elhanyagolt helyiségek fejlesztésére, csinosítására. Emellett a tulajdonosok intenzívebben is használták lakásuk helyiségeit, ebből is fakadhattak javítási munkák. A felújítási kedvet még erősíthette az is, hogy jelenleg vélhetően több szakember érhető el a korábbi időszakokhoz képest, a külföldről haza kényszerülő építőmunkások ugyanis keresik a munkalehetőségeket.

Dolgozószobát, éléskamrát azonnal!

A munkafeltételek változása is kikényszeríthetett bizonyos változásokat, hiszen azokban a lakásokban, ahol korábban nem volt például dolgozószoba, ott mielőbb szükség volt egy munkavégzésre alkalmas helyiség vagy sarok kialakítására. A huzamosabb otthonlét miatt sokan a teraszukat tették lakályosabbá. A márciusi rohamvásárlók közül többen arra is rádöbbenhettek, hogy míg ugyan minden fontos, alapvető élelmiszert és háztartási cikket sikerült beszerezniük a boltokban, addig ezek megfelelő tárolására nem voltak felkészülve. A polcok, tároló szekrények beépítése, gipszkartonnal határolt kamrák kialakítása is felkerülhetett az azonnal elvégzendő otthoni teendők listájára.

A bérbeadók és eladók is jó esélyekkel indulnak felújított ingatlanukkal

A kisebb barkácsolások mellett a mostani időszak a nagyobb munkálatokra, teljeskörű korszerűsítésre is bátoríthatja azokat, akik eladni tervezik ingatlanukat. Míg korábban a felújítandó lakásokra is lecsaptak a vevők, a csökkenő lakásvásárlási kedvvel, illetve a csökkenő vásárlóerővel most erre kicsi az esély. A tip-top lakásokkal ugyanakkor az eladók egyébként gyengülő pozíciójukat erősíthetik.

„A vásárlók alkupozíciója az utóbbi időben erősödött. Az érdeklődők bátrabban keresnek lakást azt gondolva, hogy a gazdasági folyamatokból adódóan a lakások árszintje is csökken, kialkudható egy kedvezőbb vételár. Fontos látnunk ugyanakkor, hogy egy felújított, jó állapotú lakást a tulajdonos még mindig jó eséllyel adhat el az általa meghirdetett áron, minimális alku lehetőségével. Aki nagyvárosban vagy épp Budapesten értékesíti ingatlanát, a felújítás előtti értékhez képest akár 15-20 százalékkal magasabb áron is eladhatja felújított lakását” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A szakértő hozzátette: „emellett a sok éves trend továbbra is érvényes, miszerint a széles kínálatból az érdeklődők még mindig a jó állapotú, felújított lakásokat választják.”

Nemcsak az eladóknak, hanem a bérbeadóknak is észszerű még most, a korlátozások teljes feloldása előtt megfontolni a felújítást. Főként igaz ez azoknál, akik a rövidtávú helyett inkább hosszútávú lakáskiadásban gondolkodnak. Egy Airbnb-szálláshelyen nagy eséllyel például nincs kialakítva dolgozó szoba, vagy legalább dolgozósarok, amire feltehetőleg szüksége lehet az egyetemista vagy épp otthoni munkára kényszerült albérlőknek.