A járványhelyzet megváltoztatta a lakáspiac szezonalitását

Mint mindenre, a lakáspiacra is jellemző a szezonalitás, a tavaszi zsongás és az uborkaszezon itt is érezteti hatását. A járványhelyzet azonban képes mindent felülírni – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből, ahol arról is olvashatunk, miben volt már az idei év, és mire számíthatunk a jövőben.

Közel sem mindegy, az év melyik szakában vásárolunk lakóingatlant vagy mikor kínáljuk azt eladásra, a szezonalitás ezen a piacon is megfigyelhető. Az idei év azonban több szempontból is a megszokottól eltérően alakul, a tavaszi zsongás már év elején elindult és van, ahol most is változatlanul pörög a piac. Az OTP Ingatlanpont szakértői az évszakok és az ingatlanpiaci kereslet, kínálat összefüggéseit, valamint a jövő változó tendenciáit vizsgálják.

Az elmúlt hónapok ingatlanpiaci hírei másról sem szóltak, mint a lakásbérleti díjak és kínálat változásairól, hiszen a nyár hagyományosan főszezonnak számít ezen a piacon. Ahogy az emberek életciklusai változnak az évszakokkal, úgy az ingatlanpiac szezonalitása is évtizedek óta megfigyelhető folyamat, példának okáért a nyári szabadságok alatt vagy karácsony környékén jellemzően nem az ingatlanvásárlással foglalkozunk.

„Az ingatlan adásvétel komplex folyamat, sokan talán nem is gondolnak arra, hogy akár az évszakokhoz köthető szokásokon és az időjáráson is múlhat az, sikerül-e megkötnünk a lehető legjobb üzletet. Bár ezek inkább megfigyelések, semmint tudományos alapossággal alátámasztható tények, az év minden szakában tetten érhető, hogy éppen milyen ingatlantípusnak van „szezonja”. Az idei évben azonban a koronavírus járvány és az otthonteremtő támogatások indulása is befolyásolták ezt a ciklikusságot, így a leendő vevőknek és eladóknak nem árt ezeket is szem előtt tartani” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Szezonális körforgás

A jó idő beköszöntével újraindul az élet és ilyenkor az ingatlanok iránti kereslet is jelentősen megnövekszik. Bár hagyományosan tavasszal kezdődik el a nyaralóingatlanok szezonja, és májusban a legmagasabb az érdeklődés, az idei évben ez a megszokottnál korábbra tolódott és már az év elején pezsgésnek indult a hazai nyaralópiac.

A tavaszi zsongás után a nyári hónapokban jellemzően visszaesik a lakáspiaci aktivitás, ennek a csendesebb időszaknak július végén ad új lendületet a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével induló hallgatói albérlet- és lakáskeresési szezon. Idén ismét több mint 100 ezer diák adta be a jelentkezését, így a nyár végén – a kollégiumi férőhelyek elosztása után – várhatóan több tízezer fiatal vág neki a lakáskeresésnek. A hagyományosan népszerű, egyetemek közelében található lokációk mellett, a bérleti díjak csökkenése miatt, idén a belvárosi kis méretű lakások vonzó alternatívává válhatnak azok számára is, akik eddig csak többedmagukkal összeállva tudtak egy nagyobb lakást bérelni.

Az oktatás őszi indulása nemcsak a felsőoktatásban érezteti hatását, több tízezer gyerek kezdi meg ekkor az általános vagy középiskolai tanulmányait is. Sokszor a lakóhelytől távol eső oktatási intézményre esik a választás, ezért a család dönthet úgy, hogy a sokéves ingázás helyett inkább költöznek és az iskolához közel választanak új családi fészket. Bár a keresés már korábban elindul, a költözés gyakran marad az őszi hónapokra. Szintén az őszi forgalmat növeli, hogy a nyári szabadságolások és utazások miatt akár hosszú hetek is kieshetnek az aktív ingatlankeresésből.

Az őszi másodvirágzás után a tél jellemzően holtszezon. Teljesen nem áll le az ingatlanpiac, de a hideg időjárás miatt ilyenkor jelentősen csökken az emberek lakásvásárlási kedve és a hagyományos ünnepi készülődés is a lakásvásárlástól vonja el az energiát.

Járványhatás és a kivételek

A koronavírus járvány hatásai az ingatlanpiac ciklikusságát is befolyásolhatják. A home office terjedésével általában egyre több ideje van az embereknek az ingatlankereséssel foglalkozni, ezért a piaci szempontból holt szezonnak számító időszakok rövidülhetnek. Az otthoni munkavégzés miatt egyre kevesebbet kell közlekedünk, az ideális ingatlan lehet távolabb is a munkahelytől, így az ilyen, távolabbi fekvésű ingatlanok népszerűsége is növekedhet. Szintén elképzelhető, köszönhetően az egyre szélesebb online, akár videón megtekinthető és elérhető ingatlankínálatnak, hogy már az otthon nyugalmában elvégezhetjük az előszűrést és csökkenhet azon ingatlanok száma, amelyeket személyesen is megtekintünk. A járvány hatására megnövekedett a kereslet a családi házak és nyaralók iránt, amennyiben ez a tendencia a későbbiekben is változatlan marad, akkor ez meghosszabbíthatja ezen ingatlanok szezonját is.

A lakásfelújítási támogatás és az 5 százalékos lakásáfa is befolyásolhatják a szezonalitást. Mivel ezek fix határidejű lehetőségek, az érdeklődők évszaktól függetlenül igénybe kell, hogy vegyék ezeket, így az állami támogatások is kisimíthatják a piac szezonális hullámzásáttette hozzá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A szezonalitás alól természetesen vannak kivételek is, ilyenek a prémium kategóriás és luxusingatlanok. Ebben a kategóriában a szűk kereslet és kínálat miatt az évszakok hatása kevésbé érvényesül és a potenciális vevők megtalálása jelenti az értékesítés kulcsát. Hasonlóan kivételes helyzetben vannak az újépítésű ingatlanok is, ezek esetében ökölszabályként elmondható, hogy évszaktól függetlenül, aki gyorsabb és előbb vásárol, az nagy valószínűséggel jobb üzletet foghat ki, hiszen a tervasztaltól a használatba vételig jócskán nő az épülő lakások ára.