Akad vállalat, amely eléri a nettó nulla karbonkibocsátást

A JLL eléri a nettó nulla karbonkibocsátást, így aláírta a World Green Building Council (WorldGBC) nettó nulla karbonkibocsátási épületekre vonatkozó kötelezettségvállalását.

 A JLL bejelentette az ambíciózus fenntarthatósági programjának következő lépcsőfokát. Eszerint, a vállalat vállalja, hogy 2030-ra az összes JLL által használt épületben eléri a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. A cég ezen túlmenően minden ügyfele és beszállítója felé is hirdeti a nettó nulla megközelítést.

A JLL bejelentését a WorldGBC-vel együtt tette meg a NYC Climate Week nyitónapján, hangsúlyozva elkötelezettségét a nagyratörő éghajlati intézkedéseik iránt. 2019. szeptemberében a JLL az első ingatlantanácsadó vállalat volt az Egyesült Királyságban, amely feliratkozott a WorldGBC ’Net Zero Carbon Buildings’ (NZCB) kötelezettség vállalói közé, és ezzel lefektette az alapjait a JLL globális NZCB elkötelezettségnek.

A WorldGBC NZCB kötelezettségvállalás egyedülálló abban, hogy az energiahatékonyságot központi elemként helyezi el a globális portfóliókon belüli dekarbonizáció elérésében, valamint abban, hogy megújuló energiát állítson elő és szerezzen be a csökkentett energiafelvétel kielégítéséhez.

A JLL, a ’Science Based Target’ (SBTi) kezdeményezés révén, a karbonkibocsátása csökkentésének többségét a tudományos alapú célkitűzés megvalósításához szükséges intézkedések végrehajtásával fogja elérni, összhangban a Párizsi Megállapodás célkitűzésével (vagyis a globális felmelegedés 1,5 °C alatt tartása). Az esetleges maradék kibocsátásokat az elszámolható szén-dioxid-kvóták megvásárlásával tervezi ellentételezni. A JLL a megújuló energiák elterjedésének ösztönzésével és a portfólió energiahatékonyságának javításával törekszik minimalizálni a kompenzáció vásárlást.

A JLL nettó nulla szén-dioxid-kibocsátási kötelezettségvállalása számokban:

460 épület

474 967 m2 teljes alapterület

27 761 tonna CO2e portfólió szén-dioxid-kibocsátás

93 000 alkalmazott

Azzal, hogy a globális irodahálózatunk elkötelezi magát a 2030-ig történő nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás elérése mellett, a JLL ismét bizonyítja elhatározását, hogy teljes mértékben kivegye részét az éghajlatváltozás mérséklésében.” – mondta Christian Ulbrich, a JLL vezérigazgatója. “Saját ambiciózus fenntarthatósági céljaink révén, valamint az ügyfeleinknek nyújtott tanácsokon és szolgáltatásokon keresztül azon fogunk dolgozni, hogy vállalati céljainkat teljesítsük, ezen belül az ingatlanpiac jövőjének formálását egy jobb világ reményében.

Az ingatlanpiac a világ szén-dioxid kibocsátásának mintegy 40%-áért felelős, a JLL elkötelezett a saját kibocsátásának csökkentése mellett, és ügyfeleinkkel is együttműködünk, hogy segítsük őket ennek a célnak az elérésében.” – mondja Richard Batten, a JLL globális fenntarthatósági igazgatója. „A JLL büszke, hogy a tudományos alapú célkitűzés mellett való elköteleződését a WorldGBC Net Zero Carbon Buildings kötelezettségvállalásának aláírásával megerősítette, amely lefedi a globális épület portfoliónkat. Arra ösztönözzük az ingatlanszektor minden tagját, hogy csatlakozzon ehhez a kötelezettségvállaláshoz egy dekarbonizált épített környezet létrehozása érdekében. Mindannyiunknak sürgető, hogy együttműködjünk e fontos cél elérésében.”

“Örömmel üdvözöljük a JLL globális hálózatát a kötelezettségvállalás mellett, csatlakozva olyan vezető szervezetek, városok, államok és régiók csoportjához, amelyek mind a nettó nulla épületek előmozdításáért tevékenykednek.” – mondja Cristina Gamboa, a World Green Building Council ügyvezetője. „A fenntartható jövő az egyetlen jövőnk. Tovább kell vinnünk a lendületet, az ambíciókat és a vezető szerepet az épített környezet szén-dioxid-mentesítésének irányába, nemcsak az éghajlati válság leküzdése érdekében, hanem a COVID-19-ből való zöld kilábalás érdekében is, mely az emberek, a bolygó és a gazdaság előnyére válik.”

A JLL nettó nulla szén-dioxid-kibocsátási kötelezettségvállalása öt intézkedéssel valósul meg:

  • Kötelezettségvállalás, hogy csak olyan ingatlanokat használjon, amelyek 2030-ra globálisan elérik a nettó nulla működési szén-dioxid kibocsátást.
  • A vállalat portfóliójának energia- és szén-dioxid-kibocsátásának mérése, értékelése és nyilvánosságra hozatala a JLL éves globális fenntarthatósági jelentésben.
  • Az energiahatékonysági intézkedések növelése mind az új, mind a meglévő épületekben; váltás elektromos, alacsony kibocsátású és alternatív üzemanyaggal működő járművekre; megújuló energiák használata az irodákban; megújuló energia tanúsítványok vásárlása, ha nincs közvetlen ellátás.
  • A JLL évente igazolja az 1-es és 2-es szintű károsanyag-kibocsátást és a kapcsolódó energiafelhasználást lokális és portfólió szinten, nemzetközileg elismert szabványoknak megfelelően.
  • Elkötelezettség az ügyfelek és a beszállítók oktatása és befolyásolása mellett a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás érvényesítésében, a döntéshozók és a döntések befolyásolásában, valamint az ágazat részvételének ösztönzésében.