Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A sportoló elárulta, miért döntöttek így.

    Barnai Judit a napokban a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedett, ahol bruschetta-készítés közben többek között az újonnan indult Farm VIP című tanyasi realityben szerzett élményeiről is mesélt, melynek sárga csapatát erősíti, valamint párja, Curtis, azaz Széki Attila is szóba jött. A válogatott kosárlabdázó 2020 óta alkot egy párt a rapperrel, akivel nem titkoltan voltak nehéz időszakaik. Tavaly augusztus óta jegyben járnak, úgy tűnik azonban, az esküvő még várat magára: bár a szerelmesek úgy tervezték, 2026-ban kelnek egybe, inkább elhalasztották azt. Barnai Judie az okokról így mesélt: 

    Tolódik minden, mert én aláírtam a következő szezonra is a csapatomhoz. Megkerestek már egy hónappal ezelőtt, hogy mindenképpen szeretnének megtartani. Elbüszkélkedhetek azzal, hogy bejutottunk a rájátszásba a csapatommal és igazából ebben a szezonban az volt a célunk, hogy ne essünk ki, ehhez képest olyan nagyot ugrottunk, hogy ott vagyunk a legjobb nyolcban. Iszonyatosan büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy ezt a célt sikerült elérnünk. Úgyhogy igazából én alá is írtam, nem gondolkodtam egy másodpercig sem” – újságolta el a sportoló, majd kitért arra, hogyan közölte Curtisszel, hogy el szeretné halasztani az esküvőt.

    Minden tolódik. Atival azt megbeszéltem, mert nem tudtam, hogy fogja fogadni, mert úgy volt, hogy ez lesz az utolsó szezonom.  Mondtam neki, hogy egyszerűen egyénileg is annyira jó szezont zártam most, hogy nem szeretném abbahagyni. A csapattal és az edzővel is nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Nem tudnám most abbahagyni, az egész tulajdonképpen egy nap alatt lezajlott

    – mondta Barnai, aki esküvői terveiről korábban is vallott. Mint mesélte, hercegnős ruhára vágyik, pedig egyáltalán nem ilyen a stílusa.

  • Nem indult hétköznapi módon Selena Gomez és Benny Blanco szerelme. A pár a napokban adta ki első közös albumát, ami az I Said I Love You First, azaz az „Én mondtam először, hogy szeretlek” címet viseli, a beszédes lemeznévre pedig rögtön rá is kérdezett a Today műsorvezetője. Mint kiderült, ez a valóságban az énekesnő szájából hangzott el elsőként, de nem túl romantikus körülmények között.

    Amikor randizni kezdtünk, volt egy kézműtétje, és épp ébredezett az altatásból, amikor azt mondta, szeretlek. Én meg néztem, hogy tessék? Megismételte párszor, de nem tudatosan, hogy szeretlek, mire mondtam neki, hogy menj vissza aludni

    – nevetett Blanco, miközben kedvese bevallotta, ő ebből semmire sem emlékszik. 

    „Aztán legközelebb, amikor New Yorkban voltam, akkor úgy döntöttem, hogy meg fogom tenni. Kiterveltem az egészet. Ott feküdtünk az ágyban egymás mellett, már épp nyitottam a szám, de ő kimondta előttem. Ellopta a pillanatomat!” – idézte fel a producer, menyasszonya pedig védekezésképp beismerte, nagyon izgatott volt.

  • Míg Molnár Anikó örült annak, hogy részt vehetett ebben a műsorban, Nagy Feró nem titkolja: számára nyűg volt az egész, ráadásul úgy ítélte meg, hogy Hajós Andráson kívül egyik zsűritag sem szerette őket.

    A Nagy Duett idei évadából másodikként Nagy Feró és partnere, Molnár Anikó estek ki, akikkel az éneklős show-műsor háttérműsorának háziasszonya, Iszak Eszter riportot is készített a második élő adást követően. Így derült ki, hogy a tartalomgyártó élvezte, hogy színpadon állhatott, de az elkövetkező napokat pihenéssel fogja tölteni, mestere, a Beatrice frontembere ugyanakkor arra utalt, nyűg volt neki a szereplés, ám annyiból jó volt neki, hogy az egykori Nagy Ő-t nem kellett sokat tanítania.

    Hál’ istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon. De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy benne lehettem

    – árulta el a 79 éves rocker, majd sírást imitálva hozzátette:

    És most nagyon fáj, hogy kiestünk... 

    Iszak Eszter ekkor átnyújtott Nagyéknak egy ún. fájdalomdíjat, pontosabban azt a Gáspár Győző ihlette autóillatosítót, amelyet az élő adás alatt a zsűritagoknak osztott ki Visváder Tamás. Nagy Feró a riportban később a zsűritagokról is véleményt mondott, Szabó Zsófira külön kitérve, akit csak „a csajként” emlegetett.

    Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész! (...) A csaj az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt. (...) A kislány, aki ott a zsűriben ücsörgött, az nem szeretett minket!

    – fejtette ki a rocker, akit Iszak Eszter próbált meggyőzni arról, hogy sokan kedvelték őt és Molnár Anikót. 

  • Az üzletember eléggé meglepődött az ajándékot látva.

    Képernyőfotó 2025-03-23 - 23.34.01.png
    Fotó: RTL

    Vasárnap este újabb résszel folytatódott a Cápák között, ahol többek között befektetőre talált Halasi Valentina is. Cégével, az AI technikával egyedi, személyre szabott mesekönyveket forgalmazó Storique-kal érkezett, 42 millió forintot kért és 5 százalék részesedésért cserébe. Kreatív ötletével és termékével végül Balogh Petya figyelmét keltette fel annyira, hogy az üzletember be is szállt a bizniszbe.

    A pitch és a kézfogás után Halasi és Balogh a színfalak mögött találkoztak, hogy megbeszéljék együttműködésük részleteit, a Svájcban élő vállalkozó pedig egy ajándékkal is meglepte leendő mentorát: egy, az ő arcképével illusztrált mesekönyvet hozott neki. A befektető rögtön arról érdeklődött, mindenkiről készült-e egy-egy verzió, attól függően, ki társul majd be hozzájuk, mire Halasi fejét rázva árulta el az igazságot.

    „Ez volt a vágyam, hogy te legyél a Cápám, ezért csak neked készült egy különleges könyv. Csak ez az egy van.”

    Nagyon jó! Megtisztelő, köszönöm! (...) Ezzel, hogyha jól csináljuk, akkor egy pár millió könyvet el lehet még adni. Nagyon örülök a közös üzletnek, és várom a közös munkát, és ezt magammal viszem!

    – forgatta mosolyogva a portréjával díszített könyvet Balogh.

Bezárás