Lőttek az oroszoknál a hétvégi alkoholárusításnak?
A háború kitörése óta rekordmennyiségű alkoholt isznak az oroszok, ezért újabb korlátozásokat vezetnének be az italok árusítására az országban. Ezúttal a hétvégéket fenyegeti a veszély – írja a Moscow Times.
A kezdeményezést Bijszultan Hamzajev, az Állami Duma Egészségvédelmi Bizottságának tagja terjesztette elő, számos régió, különösen a Vologda régió „józan” tapasztalataiból kiindulva, ahol hétköznapokon csak napi két órán át lehet alkoholt vásárolni. A képviselő kiemelte, hogy az emberek nem tüntettek a korlátozások miatt, sőt támogatták az intézkedést, ezért úgy véli, egy hasonló előterjesztésnek a hétvégékre is meg kell jelennie.
A tilalom a vologdai régióban március 1-je óta van érvényben. Hamzajev állítása szerint a „józan” norma első hónapjában a régióban 19 százalékkal, az italboltokban pedig 50 százalékkal csökkent az alkoholeladás.
Oroszországban a vodkaeladások már harmadik éve ugyanott vannak, vagyis maradtak 5,3 liter per fő szinten, ami a legmagasabb 2017 óta. Összesen egyébként 8,5 literre jön ki fejenként a tömény szeszes ital fogyasztása. A háború előtt – 2021-ben – ez még 1,1 literrel kevesebb volt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy nukleáris tárgyalásokra készül Iránnal
Az elnök hangsúlyozta, nagyon rossz nap lesz Irán számára, ha nem születik megállapodás.
április 8., 06:55
- Külföld
A korrupciós botránya miatt kirúgásokba kezdett a Huawei
A gyanú szerint az óriáscég EP-képviselőket fizetett le.
április 8., 06:22
- Külföld
Donald Trump a vámtarifáról: Ez álhír, szó sem lehet leállásról
Az amerikai elnök 36 billió dolláros adósságról beszélt, majd ultimátumot adott Kínának.
április 7., 22:12
- Mindeközben
Kajdi Csaba beszólt a magyar celebeknek, Majka, Ördög Nóra, de Lukács Miki is kapta az ívet
1 órája
- Mindeközben
Luxuslakásként született újjá egy romos templom Angliában, lessen be ebbe a szokatlan otthonba!
2 órája
- Címlapon
Példátlan botrány lehet a parlament mai üléséből
Alaptörvény-módosítás, blokád és tüntetés.
2 órája
- Címlapon
Óbuda mélyén bukkantak rá a szabadkőművesek szellemi elődeire
Egy ásatás nyomán újra reflektorfénybe került az ókori Mithrász-kultusz.
1 órája
- Külföld
Trump kinézte magának a legnagyobb célpontot, a világ rendje is beleremeghet
Washington új játszmába kezdett, de ez visszafelé is elsülhet.
április 8., 05:57
- Külföld
Váratlanul bejelentették, elmarad Donald Trump és Benjamin Netanjahu washingtoni sajtótájékoztatója
Egyelőre nem adtak magyarázatot a döntésre.
április 7., 20:05
- Külföld
Reagált Kína Donald Trump vámjaira, nem enged a zsarolásnak
Az Európai Unió „nulla a nulláért” vámrendszert ajánlott fel.
április 8., 06:51
- Külföld
Tulipánok ezreit ajándékozta Madridnak Katalin Amália orániai hercegnő
A háláját fejezte ki ezzel a gesztussal.
április 8., 07:22
- Külföld
Biztos, hogy életbe lépnek az új amerikai vámok
Újraalakítanák a globális kereskedelmet.
április 7., 07:04
- Külföld
A világ az eddig ismert formájában megszűnt a brit kormányfő szerint
Keir Starmer nagyon szigorú jóslattal állt elő.
április 7., 06:36
- Mindeközben
Aubrey Plaza majdnem összeházasodott Michael Cerával, meglehetősen fura okból
tegnap, 21:48
- Címlapon
Csak egy teljesen őrült söpredék képes ilyesmire – dühbe gurult Zelenszkij az oroszok kegyetlen támadása után
3 órája
- Mindeközben
Jennifer Garner Instagram-fotója mindenkit összezavar, ritkán látni ilyen felvételt a színésznőről
tegnap, 20:06
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Az ukrajnai konfliktus világháborúvá fajulhat
Az ukrán elnök meghívta Donald Trumpot Ukrajnába.
3 órája
- Mindeközben
Sokkoló felfedezést tett utazásából hazatérve egy nő, ebből az apróságból jött rá, hogy megcsalta a párja
tegnap, 18:02
- Külföld
Vlagyimir Putyin véres motorosai már a szomszédban toboroznak
Szlovákiában tankokat vetettek be, Csehországban a biztonsági erőkhöz is megpróbáltak beszivárogni.
április 7., 18:44
- Külföld
Folytatódhatnak a kitoloncolások az Egyesült Államokban
Azonban tisztességes eljárást kell biztosítani minden deportálásra várónak.
április 8., 09:02
- Külföld
Mintegy 4 ezer méteres hamufelhőt lökött ki magából egy Fülöp-szigeteki vulkán
A lávafolyások kockázata is jelentősen megnövekedett.
április 8., 09:40
- Külföld
Eltiltották polgármesteri feladatainak gyakorlásától Marosvásárhely elöljáróját
Feladatait helyettese veszi át.
április 8., 08:38
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt Molnár Andi új, milliárdos párjának, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 16:30
- Külföld
Tombol a kanyarójárvány az Egyesült Államokban, újabb gyermek vesztette életét
Már Donald Trump is megszólalt az ügyben.
április 7., 13:10
- Külföld
Csak idő kérdése volt, hogy ekkora botrány robbanjon ki az Európai Unióban
Hiába próbálták szigorítani a szabályokat, azok érvényesítése nem megfelelő.
április 7., 18:26
- Külföld
Egyeztetett Izrael és az Egyesült Arab Emírségek
A humanitárius válság is szóba került a felek között.
április 7., 08:46
- Külföld
Belgyógyász orvosprofesszor kapott kormányalakítási megbízást Szerbiában
Hatalmas meglepetés, több mint hét évtizede nem történt hasonló.
április 7., 13:34
- Külföld
VSquare: Akár balkáni válság is lehetett volna a TEK meghiúsult szerbiai akciójából
Új információk láttak napvilágot.
április 7., 12:30
- Külföld
Szijjártó Péter nem akar vámháborút, helyre tette Brüsszelt, és beszélt a Magyarországot ért kritikáról
A külügyminiszter tisztázta, a Trump-féle vámrendeletnek nincs köze a Biden-adminisztráció jelentéséhez.
április 7., 16:27
- Külföld
Szlovákia Magyarországot okolja a járványért: éjféltől zárulnak a magyar–szlovák határátkelők
Szerintük Magyarország nem intézkedik megfelelően.
április 7., 15:38
- Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát
Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.
tegnap, 19:00
- Külföld
Egy ember meghalt, öten pedig eltűntek, miután felborult egy hajó Floridában
A hajó még pénteken borult fel, az eltűnteket jelenleg is keresik.
10 perce
- Mindeközben
Létezik egy étterem, ahol testalkat alapján adnak kedvezményt, minél kisebb résen fér át valaki, annál olcsóbban ehet
tegnap, 15:02
- Címlapon
Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét
Magyar Péterék állításuk szerint az ország összes, 3155 településén jártak.
tegnap, 17:55
- Mindeközben
Rácz Jenő rendelt egy szőnyeget a Temuról, de kis híján dobott egy hátast, amikor megérkezett a csomag
tegnap, 12:31
- Címlapon
Megszólalt a rendkívül durva szabálytalanság miatt kiállított Kylian Mbappé
A francia támadó rá nem jellemző módon rúgta agyon az ellenfél egyik játékosát.
2 órája