Mintapolgár nem kábítózik

Ideje volt már, hogy az Alaptörvénybe írják: a kábítószer fogyasztása bűn. Ezzel a lépéssel a kormány nemcsak elköteleződik a keresztény-konzervatív értékrend mellett, hanem jövőbiztossá is teszi azt, hisz az alkotmányhoz nem lehet csak úgy hozzányúlni széles körű felhatalmazás nélkül, ráadásul aki megpróbálná, azt színvallásra kényszeríti majd, hogy a gyermekeink egészséges jövője vagy az emberek százezreit megnyomorító drogdílerek oldalára áll.
Ideje volt már, hiszen Magyarországon mérhetetlen károkat okoznak a különböző pszichoaktív vegyületek, a függők száma milliós (!) nagyságrendű, ez pedig nemcsak családok életét nyomorítja meg, de a nemzetgazdaságnak is mérhető károkat okoz.
Belátható, hogy sosem fogjuk utolérni Ausztriát, ha sógorainkhoz képest a mi nemzetünk kába, kilátástalan zombik hadseregeként végzi a munkáját,
ott ártva a saját szürkeállományának, ahol azt csak megteheti, ezzel indirektben is megkárosítva a nemzetet, amely így elmarad a várva várt összterméktől.
Természetesen a józan paraszti ész itt nemcsak ökölszabály, hanem mély bölcsesség is egyben: minden társadalmi réteg máshogy bódítja magát, máshogy károsítja meg önmagát és a közösségét, a polgári józanság pedig megköveteli, hogy a helyén kezeljük a dolgokat. Ha valaki az ünnepek alatt reggelire pálinkát iszik, azt a törvény nem szankcionálja, ellenben az alkohol hiába legális, ha az ittas vezető volán mögött közveszélyes, így már egy pohár bor után is jár az ittas vezetőnek a büntetőpont. A gyógyszerfüggőség kialakulásának megakadályozását a szakemberekre bízzuk, azokra, akik az adott gyógyszereket felírják: a bódító hatású gyógyszerek helyett marihuánát fogyasztókat viszont a törvény erejével üldözzük, mert az ittas vezetéshez hasonlóan itt is jobb már a kezdeteknél elejét venni a bajnak.
Az alkotmányba mindenesetre belekerül az is, hogy a kábítószer népszerűsítése is tilos, amit látva, gondolom, nagyot nyeltek a gyógyszeripari óriásvállalatok, akik 24/7 minden létező csatornán reklámozzák a portékájukat, melyek közül sok termék igencsak bódító hatású: de hát a kábítószer fogalma amúgy is illékony, hisz nem minden drog kábít, valami felpörget. A pszichére hat, ennyiben mindegyik pszichoaktív, de mák és mák között is van különbség, pláne, mióta beléptünk az EU-ba.
A józan paraszti ész belátása persze arra mutathat, hogy a különbségtétel a lényeg: vannak dolgok, amik károsak, meg vannak, amik nem azok. A mintapolgár életformájában önmegtartóztató és puritán, sportol és egészséges, nem mérgezi magát: ő a fokmérője mindennek, az ő jogait védi a törvény, hangsúlyosan azzal, hogy a díler is azért lesz gonosz, mert a puritán polgár gyerekei kezébe adja a mérget. Hogy a puritán polgár gyereke miért nyúlna méreghez, azt nem kell tovább mérlegelni: az ilyesfajta liberális szépelgések ájtatos kora lejárt, mostantól a rendet a törvényi elrettentés és a bulvárba csomagolt szadizmus garantálja.
Puritán polgárunk ugyanis nem iszik (csak módjával), nem dohányzik, és mi se fogunk sokáig teraszokon az orra alá pöfékelni. Drogozni pláne nem drogozik, csak ahhoz nyúl, amit az orvos felír: a tízparancsolaton túl az egészség legfőbb záloga a törvény betartása. Ha túl sokat gondolkodna rajta, még belefájdulna a feje, a sok fejfájás-csillapító viszont elcsapja a gyomrát: önmegtartóztatás az egyikből, az mértéktartás a másikból.
Ki is lennék én, hogy lejárt liberális lemezekkel zrikáljam a derék urakat?
Tudom ugyanis, hogy van elég bajuk így is.
Keveset alszanak és korán kelnek, talpon vannak, mielőtt kukorékol a kakas. Napkeltétől napnyugtáig dolgoznak, húzzák az igát, hogy legyen kenyér az asztalon. Bár korán fekszenek, a sok gondtól nehezen alszanak: álmodni rég nem álmodtak, idejét se tudják tán, hogy mióta már. Reggel nyűgösen kelnek, és hát megesik napközben is, hogy idegesen szólnak a párjukhoz vagy a gyerekükhöz, néha egészen gorombák is. A pulzusuk az egekben, pörögnek a munkában, a sportban, az életben, de lazítani nem lehet, ez az élet rendje, és minden rendben is lenne, ha a mihasznák is tartanák a tempót, nem csak drogos mámorban fetrengenének.
A mintaember ugyanis büszke arra, hogy nemcsak sokat dolgozik, hanem arra is, hogy keveset alszik. Éjjel-nappal jár az agya, azon kattog, hogyan juthatna előre, és a nagy törtetésben hiába érzi úgy, hogy néha jó lenne kikapcsolni, még a nyaralás alatt sem tud igazán kiengedni. Aki már nem a számlákon aggódik, az talál mást, amin tud: mi van anyukával, a házzal, a szomszéddal, a politikával, a gazdasággal... a gondok csak szaporodnak, az ember ideje meg véges.
Mintaemberpolgárunk már fel sem figyel arra, hogy milyen nehezen vonszolja ki magát reggelente az ágyból. Egyszer karácsonyra kapott egy bögrét, amin az áll, hogy az első kávém előtt ne szólj hozzám, abba tölti a napi három-négy, öt-hat, hosszabb napokon annál is több feketéjét, a 1,3,7-trimetilxantint, melyből évente megeszik vagy három kilót. Ennek az elsődleges hatása, hogy felgyorsítja a szervezetben az adrenalin és a kortizol áramlását, ami azt üzeni a testnek, hogy veszélyben van. Hétköznapi nyelven ezt szoktuk úgy nevezni, hogy élénkít és segíti a fókuszálást – pont úgy, mint amikor az őseink az erdei nesz mögött veszedelmes vadállatot sejtettek.
Korunk veszedelmes vadállatai a sürgős telefonhívások, a kimutatási táblák és e-mailek, amelyek nem várhatnak, így a mintaember már hajnalban bevág egy feketét, hogy harcra készen álljon.
Ezzel jól telibe is találja a saját cirkadián ritmusát, ami hajnalban amúgy is elkezdené szépen lassan felkelteni a testet és az agyat, és egyből egy jó adag stresszhormonnal borítja fel az amúgy békés átmenetet az álom és az ébrenlét között. Mintaembereink ezután tömegével ülnek be többtonnás száguldó acélszerkezetekbe, hogy egymást leverekedve siessenek megküzdeni a napi fenevaddal.
A nap folyamán viszont a szer veszít a hatásfokából, amit az ember úgy érzékel, hogy elálmosodik: ez azonban a megfeszített figyelmet kívánó munkában nem járja, így jobb utánaküldeni még párat. Jól működik ugyanis a fáradtság ellen, pontosabban blokkolja az adenozin hatását, amely azt érzékeltetné a testtel, hogy fáradunk. Nem megszünteti, csak blokkolja: a „kiment a kávé” olyan fordulat, mint a „lemegy a nap”, ugyanis ilyenkor egyszerre jön meg az összes adenozin, az esti-délutáni holtfáradtság jellegzetes tünete, amiből csak két kiút van: még több stimuláns, hogy talpon maradjunk, vagy az alvás.
Csakhogy a mintapolgár ugyebár rossz alvó. A kávé hamarabb kimegy a testből, mint hogy a koffein felszívódna: 8-12 órán keresztül is kifejti a hatását, amikor az ember már aludna, de nem tud, mert a melatonintermelést is gátolja. Enélkül pedig az ember nem kerül bele abba a mélyálomba, amely során álmodhat, azaz az agyának lenne módja kiüríteni a felhalmozódott, feleslegessé vált információt: ennek hiányában pedig a papíron 6-8 óra alvás gyakorlatilag ennek a fele vagy harmada.
A krónikus alváshiány hosszú távú hatásai között a jobbik esetek közé tartozik az agyvérzés és a szívroham, a rosszabbak közé pedig az Alzheimer és a Parkinson, de a megemelkedett stressz-szintekkel kombinálva rövid távon is különböző személyiségzavar-jellegű tünetekhez, ezeknek a súlyosbodásához vezethet. A kialvatlan ember pedig hajlamos elbóbiskolni a volán mögött, amivel a kerekesszék és a hullazsák közé lövi be magát, kedves utasait, és bárki mást, aki az útjában van.
De reggel csörög a vekker, ez pedig csak egy rossz álom volt. Az ember feje zúg, nem tud koncentrálni, már teszi is fel a feketéjét, hogy észhez térjen, amíg meg nem kapja az adagját, addig ingerlékeny és goromba: nincs idő ejtőzni az ágyban, ha szólnak az elvonási tünetek, hogy lépni kéne, mert ez marha rossz. Fejfájás, brutális aluszékonyság és fáradtság, hónapokig tartó levertség jellemzik a lejövést, exfüggők beszámolói szerint keményebb, mint az alkohol vagy a nikotin, mely szenvedés másik oldalán az ember nem ismer saját magára, szinte újjászületik, amint hagyja a testét regenerálódni, és megszünteti a függőségét egy otromba pszichoaktív anyagtól.
Lényegben a lényeg, fiam, ne drogozz, hanem igyál egy kávét, mert elkésel az iskolából.
A szerző újságíró, publicista, az ÖT munkatársa.
Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Darren McCollester / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Mire készül az Orbán-kormány? Miben sántikál a Fidesz?
A törvénymódosítási csomag tanulmányozására már nem jutott idő.
március 15., 18:08
- Vélemény
A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része
A Baltikum és Lengyelország fenyegetése orosz „történelmi misszió”.
március 13., 14:57
- Vélemény
Macron és a francia stratégiai vízió
De Gaulle: Franciaországnak nincsenek barátai, csak érdekei vannak. Macron éppen ezt az örökséget látszik tovább vinni.
március 8., 11:49
- Vélemény
Mi kell ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és a bűnözés?
Ceglédi Zoltán írása.
március 10., 07:25
- Vélemény
Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított
Kikérték a véleményét, de nem sokra mentek vele. Szarka Károly írása.
március 7., 10:33
- Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem
Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.
március 11., 07:00
- Vélemény
Az irányt vesztett óriás: merre tart Amerika Donald Trump irányításával?
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
március 13., 07:59
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
6 órája
- Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja
A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.
március 14., 08:02
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
1 órája
- Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?
Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?
március 18., 05:58
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
4 órája
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
2 órája
- Vélemény
Szónokok, poloskák, ígéretek
Téves irány a szabadság- és alkotmányos jogaink szűkítése. Fodor Gábor írása.
március 17., 11:01
- Vélemény
Sose volt még ennyire O1g
A hazai közéletnek ez a szelete amúgy folyamatos Men In Black-villantás.
március 18., 13:02
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Orbán, Putyin, Trump: ideje elhinni
Orbán másfél évtizede lóbálja a pallost, mégis meglepődünk, mikor néha tényleg lecsap vele.
február 24., 12:02
- Vélemény
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
március 7., 06:14
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
25 perce
- Vélemény
Az olvasó szuverenitása
Orbán Viktor kivonta honfiúi kardját, Magyar Péter a kormányváltást félti a sajtótól – Balogh Gábor írása.
február 25., 08:34
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
7 órája
- Vélemény
Az orosz agresszió nem nyeri el méltó büntetését
A háború harmadik évfordulója és a Trump-faktor. Demkó Attila írása.
február 24., 06:18
- Vélemény
Puszta kézzel gyermekeket ölni
A Hamász-terroristák először azt állították, nem találják a holttestét. Egy másik nőt küldtek. Hátha az is jó lesz a zsidóknak.
február 26., 13:14
- Vélemény
Hogyan állhat fel a Trump–Putyin-alkuval földre vitt Európa?
Ha a globalizációként promózott amerikanizáció alternatívája a kicsinyes nacionalizmus lesz, újraélhetjük a második világháború borzalmait.
március 1., 14:12
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Vélemény
„Ki vigyáz a gyerekre, ha lebetegszik?” – Az anyák rejtett hátrányai a munkaerőpiacon
Hogyan írjak olyan önéletrajzot, hogy ne látsszon, mennyit voltam gyesen? Dióssi Eszter írása.
február 27., 05:54
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Vélemény
Fodor Gábor: Az erőpolitika kora
Tévedés és kettős mérce ünnepelni a Trump–Vance-párost, amikor nagyhatalomként leckéztetik Zelenszkijt.
március 3., 14:55
- Vélemény
A Pride-ról, egyáltalán nem egyszerűen
A Pride ma már nem forradalmi megmozdulás, inkább (felső-)középosztályi dzsembori, identitáspolitikai jófejfesztivál, corporate, multicéges imázsparádé.
február 27., 09:00
- Címlapon
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
33 perce