Napokkal a halála előtt már erős fejfájás gyötörte
Kaszás Attila vagy hatvan színdarabban játszott, amihez még két tucat zenés színdarab is társult. 47 évbe fért bele ennyi minden, játszott valódi és mesebeli hercegeket, Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művében ő alakította a holdbéli csónakost, de volt hintáslegény a Liliomban, Jimmy a Dühöngő ifjúságban és Vihar Frederik A heilbronni Katicában. Volt János vitéz, Bicska Maxi és Háry János is, a legtöbben mégis talán A padlás című musical Rádiósaként emlékeznek rá.
Nekem semmi kedvem elhajózni erről a világról. Nekem itt még rengeteg dolgom van
– mondta a szerepe szerint.
Több mint húsz filmszerepe közül emlékezetes alakítást nyújtott az Érzékek iskolájában, az Üvegtigrisben, a Cha-cha-chában, a Werckmeister harmóniákban vagy a Kútfejek című akció-vígjátékban.
Nevét színház, díj és fesztivál is őrzi
A legtöbb szerepében a Vígszínházban, illetve a Nemzeti Színházban láthattuk. 2007. március 19-én a Nemzeti Színházban, a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt esett össze. A mentők megérkezéséig Stohl András próbálta életben tartani. A mentőben újraélesztették, és kórházba szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. Kollégái elmondása szerint már napokkal korábban erős fejfájásra panaszkodott. Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a tehermentesítő koponyaműtét sem tudta megmenteni, március 23-án este meghalt.
2007. április 18-án pályatársak és barátok vettek végső búcsút tőle. A temetési szertartás szűk családi körben zajlott, a hamvasztás utáni búcsúztatáson azonban több százan vettek részt. Hamvait Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát szentelte meg. Kaszás Attila kisfia, Jancsi 2005-ben született, kislánya, Luca már a halála után, 2007 decemberében. Kaszás Attila nevét színház, a Nemzetiben kamaraterem, díj és fesztivál is őrzi.
A Jászai Mari-díjas színművész születése napján ön is próbára teheti, hogy mennyit tud róla.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
3 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
4 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
4 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
2 órája
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
5 órája
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
44 perce
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
1 órája
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03