Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

2025.03.17. 07:10
Idén nyártól díjat kell fizetniük a túrázóknak a Fudzsi-hegyre vezető ösvények használatáért, és a hatóságok új időbeli korlátozást is bevezettek. A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme az UNESCO világörökségi helyszínen, amely évente több százezer látogatót vonz.

A Fudzsi-hegyre vezető négy ösvényt használó hegymászóknak 4000 jenes (körülbelül 9800 forintos) díjat kell fizetniük az idei nyártól, miután a helyi közgyűlés jóváhagyta Sizuoka prefektúra tervét – számolt be a Kyodo News.

Sizuoka prefektúra lépése azt követően történt, hogy a szomszédos Jamanasi prefektúra, amely a legnépszerűbb ösvényt kezeli, bejelentette: az idei nyártól megduplázza a díjat 4000 jenre a 3776 méter magas csúcsra mászók számára a túlzsúfoltság és annak környezetre gyakorolt hatása miatt.

A Sizuoka prefektúra közgyűlése egy olyan rendeletet is elfogadott, amely korlátozza a három ösvény használatát délután 2 órától hajnali 3 óráig. Az intézkedés célja, hogy visszaszorítsa az egynapos mászást, amikor a túrázók pihenés nélkül próbálják elérni Japán legmagasabb hegyének csúcsát.

Szigorú ellenőrzések

A rendelet várhatóan május 9-én lép hatályba, még a júliusban kezdődő hegymászószezon előtt. Sizuoka a Fudzsinomija, Gotemba és Subasiri ösvényeket kezeli, míg Jamanasi a Josida ösvényt. A délután 2 óra utáni belépést csak azok számára engedélyezik, akik előzetesen foglaltak szállást valamelyik hegyi menedékházban.

Az ösvények 5. állomásán személyzet ellenőrzi majd, hogy a túrázók befizették-e a díjat. A hegymászódíjakból származó bevételeket a személyzeti költségek és biztonsági intézkedések fedezésére fordítják. Egyúttal a prefektúra megszünteti az 1000 jenes adományok gyűjtését, amelyeket korábban a hegy karbantartására használtak. A Fudzsi-hegy, amelyet 2013-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, minden évben több százezer hegymászót vonz a hivatalos mászószezon alatt, amely szeptemberig tart. 

Kapcsolódó

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

35 perce

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

2 órája

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

1 órája

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01