Lesz-e itt rend?

Kezdjük egy kvízkérdéssel, rendőröknek nem ér válaszolni:

Mi lenne abból, ha ma éjszaka besettenkednénk minden rendőrségre, és mondjuk a lopásokról szóló jegyzőkönyvekben az okozott kár, vagyoni hátrány összegéhez hozzáadnánk EGY forintot? Egyetlen pici forintocskát, amihez már érménk sincs, és lefelé kell kerekíteni. Mi lenne belőle?

Rengeteg bűncselekmény! Hirtelen a rengeteg szabálysértésből, ahol „véletlenül” pont az értékhatáron táncolt az összeg, vagyis pont ötvenezer forintot becsült a rendőr, abból immár bűncselekmény lenne ötvenezer-egy (!) forinttal.

Értsük jól egymást itt az elején: teljesen világos számomra, miért írja be ezt az összeget a rendőr. Nem elsősorban az ő sara ez, ezt még sokszor leszögezem. Ez a „megoldás” a rendszer válasza az emberhiányra és a magasabb szinten eddig nem kezelt problémára – aminek sok összetevője van. Minden más alkalommal fel is mondom újbalos meg jogvédő olvasóinkkal a leckét, miszerint ezt nem lehet az oktatás meg a szociális szféra reformja nélkül megoldani, sok év és több generáció, oké, de itt most akkor is csak a rendészet és az igazságszolgáltatás hétköznapi lecsapódása lesz a téma. Mert például egy faluban mindenki tudja, ki árulja a herbál nevű drogot és kinek. És ha az, akit még nem félemlítettek meg és rendőrt hív, amikor nem először loptak tőle biciklit, szerszámot, állatot, áramot, intézkedés helyett azt tapasztalja, hogy másnap röhögve flangál a faluban a „szabálysértő”, annak igenis jogos elvárása, hogy a bűnözőt vigye el a rendőr és ítélje el a bíró. Pont. Minden csak ezt követően számít. Ahol évtizedeken át a bejárati ajtót sem zárták, ott most kamerák merednek a portákról; ahol korábban az udvarba érkező mindig hozott valamit, ott most attól kell félni, mit visz el. 

Vagy éppen kit öl meg. És jellemzően nem elsőre teszi ezt. Addigra már mindenki tudja, hogy baj van, az illető veszélyes, de a rendszer azt tanította neki, hogy minden belefér. Ma Magyarországon az ötvenezer forintnál olcsóbb(nak jegyzőkönyvezett) dolgokat sok helyen szinte következmény nélkül el lehet lopni. Ejnye-bejnye van, meg értesítés nélkül megszüntetett eljárás. És utána már bátrabban megy, gyakrabban és durvábban, amíg – jaj, de gyűlölöm ezt a közhelyet – vér nem folyik. Mint legutóbb Öcsödön. És ne hazudjunk magunknak: ez, hogy az elkövetőnek korábban „többször adott kölcsön a bácsi”, jó eséllyel öncsaló hazugság, ezt a bácsit fosztogathatták, ami nem ritka gyakorlat. Fizet az idős, magára hagyott ember, mert nem védik meg. Erről van egy részletesebb videó is. 

Három okból írok most erről. Az első az az infernális düh, amit olyankor érzek, amikor a szabálysértési értékhatár emelését pedzegetik. Hogy ötvenezer helyett akár a duplája, százezer forint is lehetne! Nem, nem, nem! Szó sem lehet róla! Nyugodtan jöjjön ide fölényeskedni bármilyen fő-főjogász, hogy nem értem a jogi hátteret, jöjjön a jogvédő, hogy micsoda embertelenség ilyen módon bűncselekményeket és bűnözőket kreálni – csak előbb lesznek kedvesek átadni a lakáskulcsaikat, amivel minden egyes nap beengedek valakit hozzájuk, hogy az elvihessen onnan valami ötvenezer forintot meg nem haladó értéket. Élethosszig be tudjuk osztani, hogy naponta mindig más, egy-két ilyen kis szabálysértésecskével tegye tönkre az életet. Oké? Kulcs se kell, csak címet adjon, az egyik ötvenezres tételünk a zártörés lesz, de ne aggódjon, ha fizeti a hozzá betörő fickó gyerekének az alapítványi iskolát, babzsákon mondókázással, ő pedig röpke tizenpár év elteltével megszerzi a kommunikáció szakos diplomáját, akkor már nem fog másokhoz betörni. Addig meg tűrje.

Egyébként sem statisztikával kell lepúderezni a törött lábat, hanem gipszre, mankóra, rehabilitációra van szükség. Maradva a jelen példánál: szakítani kell a rendszer örökölt önszabotáló mechanizmusaival. A rendőr nem gonosz vagy munkakerülő, sőt, pont ennek ellenkezője okán választhatta a szakmáját. Csak éppen méltatlan körülmények közt dolgozva ezerfelé szakad, és eközben ezek az álmegoldások kínálják magukat, prolongálni a problémát.

A második okom ehhez kapcsolódó: ismeri a Bűnvadászok csatornáját? Mikor ezt a cikket írom, két videó van rajta, de az előzmények megtalálhatók a Magyar Önvédelmi Mozgalomnál és Toroczkai Lászlónál. És higgyék el, szívesen linkelnék mást, máshonnan, de nincs. Elmesélem röviden. 

Ma a lakásbérleti jogviszony „csak” két ember számára rejt veszélyeket: a tulajdonos és a bérlő is ráfaraghat, ha a másik rosszhiszemű. Nem eléggé szabályozott, pláne nem ellenőrzött ez a terület – ellenben mítoszokkal terhelt. Hogy csak a legdivatosabbat hivatkozzam: nem, a közjegyző előtt akárhogyan megkötött szerződés folyománya sem tud az lenni, hogy a nemfizető bérlőt seperc alatt kipenderíted. Ha kikupált gazemberek veszik be magukat a bérelt ingatlanba, akkor pontosan tudják, mivel kell visszaélni, és vígan közlekednek a jogi kiskapukon keresztül akár éveken át. Itt egy extrém példa a Telexről, de az alapja, a kirakhatatlan bérlő bárhol megjelenhet. 

No, és erre próbál választ adni a fenti társaság. Történetesen a Mi Hazánk politikusaival és szimpatizánsaival, de megint mondom: ehhez csak pár nagydarab, kitartó fickó és egy ügyes jogász kellene, ennyi máshol is akadhatna. Semmi szélsőjobboldali nincs benne.

Mi a módszer? Bartal András, a csoport vezetője lakásbérleti szerződést köt a tulajdonossal. Vele, illetve sűrűn izmolt társaival be is mennek az ingatlanba, hiszen nekik és csak nekik joguk van hozzá. Az ott tartózkodó lakásbitorlók erre különbözőképp szoktak reagálni. Van, aki kést vesz elő. Van, aki valamiféle önkormányzati illetékesnek mondja magát. De, ami közös, hogy a bent lévő mindig nyeregben érzi magát – és ijesztő, hogy joggal. 

Ismeri a fekete-fehér-igen-nem című játékot? Annyi a lényege, hogy bármit kérdez a másik, ezzel a négy szóval nem szabad válaszolni, mert kiesik. Nos, ugyanez a dolga Bartalnak is, mikor megjelenik a rendőrség, és bocsássák meg, de az eddig látott videókon sosem a tulaj mellett, hanem az elkenés szándékával. Vérfagyasztó a tojástánc, hogy Bartalnak végig meglepődést kell színlelnie, hogy ő kérem, kibérelte a lakást, és kik ezek itt. A tulajnak végig meg kell rágnia minden szavát, nehogy olyat mondjon, amiből úgy tűnne, emezeknek joga lehet ott lenni. Ellenben elmondja a rendőr, hogy magánindítvány meg szabálysértés meg ismeretlen tettes, hisz nem tudni, ki törte fel a zárat, meg peres eljárás – és elég lenne egy pici megingás, bármi olyan hiba a történetben, amitől úgy tűnhet, hogy ez „csak” két bérlő jogvitája, már teszik is le a tollat, hogy tessen kedves bírósághoz fordulni, perelgetni. Keresi a lehetőséget, hogy rámondhassa, hogy ez egy polgári jogvita, nem rendőrségi ügy. De olyannyira, hogy volt, ahol kiderült, előző este a rendőrségről hívták a tulajdonos bácsit, hogy hallották, kihez fordult, ugyan, ne hívja már őket ide. Nem azt mondták, hogy megoldjuk, hanem hogy szívjon továbbra is egyedül.

Sokadjára írom le, hogy nem a rendőrt hibáztatom ezért, hanem a rendszert. A fenti videókban az is közös, hogy minden résztvevő tisztában van saját maga és a többiek helyzetével. A rendőr tudja, kinek van igaza. A rosszhiszemű lakásbitorló tudja, hogy nem szabadna ott lennie. A beavatkozók tudják, hogy egy évekig tartó jogi eljárást próbálnak megkerülni. Akár úgy, hogy télvíz idején leszednek ajtót-ablakot, ne tudjon az áthűlt lakásban maradni az, akinek nincs ehhez joga.

A harmadik apropóban húzom össze az előző kettőt: nemrég Horváth László fideszes képviselőt „a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossá” nevezték ki. Lehet ünnepelni, hogy a kormány észlelte és elismerte a problémát. Talán tényleg lesz is erőfitogtatás, elkapnak pár dílert, sőt, amíg bűnözéssel kerül rá pénz, addig azt se bánom, ha herbálfogyasztót. Bocs, majd sajnállak, ha a tisztes utcaseprői munkából vett drog miatt csuknak le, de van egy prioritási sorrend, és a herbálért lopás még csak nem is megélhetési bűnözés. Nem azért vitted el a kocsma elől más biciklijét, nem azért fosztottad ki a piacon a zöldségest, hogy a gyerekednek cipőt vegyél. 

Afölött is átsiklanék, hogy Horváth képviselő korábban nem exponálta magát a kérdésben. Lehet egy titkos tehetség, rejtett szakértő. Hanem hát erre nem ez a megoldás. Picit olyan ez a döntés, mintha Karácsony Gergely bevezetné a BKK (vagy BKV, nem jegyzem meg soha) működésében a Pontos Pénteket, tehát hogy péntekenként tényleg akkor jön a busz, amikorra ki van írva. Jelenleg ugye a fővárosi közlekedés inkább Torkos Csütörtök. No de egyébként is úgy kéne, pontosan, nem? Jelen példában: nem egy részterület alkalmi kormánybiztosa a megoldás, hiszen van már egy dedikált emberünk pont erre a területre! Belügyminiszter a pozíció neve.

Nem a 2026-os választásig tartó kampányidőszakban, és nem egy, a környezetétől el nem választható közbiztonsági szelet manikűrözésével fogjuk a gondot kezelni. Az állam egyik alapvető funkciójának a helyreállítása a kérdés, hogy tudniillik legyen rend, nem pedig az, hogy sikerül-e jövő tavaszig pár látványos razziát lezavarni. Az a valódi kérdés, hogy hogyan lesz több rendőr, jobban irányított rendőrség, hogyan lesz tartós biztonság a településeken. Az a kérdés, milyen új jogszabályokra és a jogalkalmazás új rutinjaira van szükség ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és az ezzel mindig szükségszerűen együtt járó bűnözés. 

Eddig szinte minden kormány talált statisztikát arra, hogy akár az adatolt közbiztonság, akár a szubjektív lakókörnyezeti biztonságérzet miért frankó. De itt sem Ausztriával vagy Svájccal hasonlítjuk ám a hétköznapjainkat, hanem a tíz-húsz-akárhány évvel ezelőtti hazaival. És ott látszik a baj. A közrendet helyre kell állítani, majd fenn is tartani. A gyilkos kotyvalék drogot ki kell pucolni, az ehhez kapcsolódó bűnözést föl kell számolni. Tartósan. Ha pedig valahogy ez az intenció elkeveredik az illetékesekhez (a ma reggeli értekezleten elfelejtettem említeni Rogán Antalnak), akkor a legegyszerűbb Orbán-kompatibilis leírásom ehhez így hangzik:

Másfél évtizede megtiltották, hogy a közös zárt tereinkben dohányozzanak a magyarok, és kültéren is elkezdték korlátozni ennek helyszíneit. Tiltás, ellenőrzés, büntetés, nem csak egy kampányban, hanem folyamatosan és „örökre”. Változó módszerekkel nehezítik a megismerést és a hozzájutást. Reális cél, hogy az idő előrehaladtával minimálisra csökkenjen a dohányzók száma. Ha viszont egy-két év elteltével elkezdtek volna szemet hunyni azon, hogy egy étteremben rá-rágyújtanak a vendégek, ha visszaengedték volna a cigireklámokat a sajtóba és az óriásplakátokra, akkor legfeljebb egy hullámvölgyet láttunk volna.

Nos, Miniszterelnök Úr, ebben az ügyben a rendrakás még komolyabb feladat, örökre szóló munka lesz – vagy egyáltalán nem lesz.

A szerző politikai elemző, publicista, jogász és humorista, az ÖT munkatársa. 

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Kaszás Tamás / Index)