Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

2025.03.20. 06:26
A Tesla egyik befektetője nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Elon Musknak félre kellene állnia az autógyártó vezérigazgatói posztjáról, hacsak nem mond le új kormányzati állásáról.

Ross Gerber vagyonkezelő a Sky Newsnak elmondta, hogy Elon Musk munkatempója túlságosan is feszítetté vált, és Donald Trump elnök mellett végzett munkája túlságosan megosztó. Épp ezért félre kellene állnia az autógyártó vezérigazgatói posztjáról, hacsak nem mond le a kormányzati állásáról.

A befektető közölte, hogy a techmilliárdos elvesztette a fókuszt, tekintettel szélesedő érdekeltségeire, és mostanra túlságosan „megosztó” személyiség lett. Példaként említette Elon Musk választások utáni szerepét Donald Trump új kormányzati hatékonysági minisztériumának (DOGE) élén. A szövetségi kormányzati személyzet tervezett jelentős leépítése miatt a közvélemény haragját és tiltakozását váltotta ki.

Itt az ideje, hogy valaki vezesse a Teslát. Az üzletet túl sokáig elhanyagolták. Túl sok fontos dolog van, amit a cég csinál, szóval vagy Elonnak kell visszatérnie, és a Tesla vezérigazgatójának lenni, vagy fel kell adnia a többi munkáját

– jelentette ki Ross Gerber.

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant, és kedden további 4 százalékos mínuszban volt az amerikai kereskedésben. A Tesla eladásai idén Európában és Kínában is bezuhantak, az autópiaci szakértők pedig egymás után rontják a cég éves eredményéről szóló előrejelzéseiket.

„Az eladások zuhanórepülésben vannak, kijelenthetjük, hogy ez egy válság. Szó szerint nem tudod eladni a legjobb terméket a piacon, mert a vezérigazgató személye annyira megosztó” – tette hozzá Ross Gerber.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

2 órája

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

6 órája

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

4 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

11 órája

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

2 órája

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

6 órája

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47