Donald Trump vejének is köze lehet a mini-Dubaj-projekthez

2025.01.24. 07:10
Nem véletlen, hogy pont Donald Trump amerikai elnök beiktatásának napján, január 20-án írták alá a mini-Dubaj-szerződést – állítja egy kormányközeli forrás, aki szerint Rákosrendező eladása Orbán Viktor „üdvözlőajándéka” az Egyesült Államok új elnöke számára.

Jared Kushner amerikai vállalkozó, Donald Trump amerikai elnök veje is beszállhat a rákosrendezői fejlesztésekbe, így a január 20-i szerződéskötés talán nem véletlen, hanem „üdvözlőajándék” – számolt be a VSquare hírlevele csütörtökön egy kormányzati kapcsolatokkal rendelkező forrására hivatkozva.

A forrás szerint Jared Kushner az üzleti érdekeltségein keresztül folyhat bele a Grand Budapest központi elemének számító felhőkarcoló megépítésébe, s bár hónapok óta pletykálnak az amerikai üzletember lehetséges részvételéről, most kezd igazán összeállni a kép. 

Alig néhány nappal a szerződés aláírása előtt, január 17-én ugyanis bejelentették, hogy a rákosrendezői területet megvásároló Eagle Hills a Jared Kushner tulajdonában álló Affinity Partners befektetési vállalattal épít Trump Hotelt és luxuslakásokat Belgrádban, a volt jugoszláv honvédelmi minisztérium helyén.

A hivatalos közleményben Kushner úgy fogalmazott, a szerbiai projekt lesz az „első a sok közül” az Eagle Hillsszel. Másnap, január 18-án Orbán Viktor Belgrádba utazott, és találkozott Alekszandar Vucsics szerb elnökkel. A kormányközeli forrás szerint Orbán tájékoztatta Vucsicsot a Grand Budapest-projekt részleteiről is, sőt a magyar miniszterelnök „azt tervezi, hogy hamarosan Dubajba látogat, hogy megvitassa a még nyitott kérdéseket”.

Az üggyel kapcsolatban a VSquare kereste az Eagle Hills, az Affinity Partners vállalatokat, de nem válaszoltak, a budapesti önkormányzat pedig közölte, hogy nincs információjuk erről, mivel a kormány nem osztott meg velük semmit.

A mini-Dubaj-projekt

Mint ismert, január 20-án az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg.

A napvilágra került tervek szerint a terület egyes részein akár 250–500 méter magas épületek is elhelyezhetőek lennének, azonban Lázár János minisztériuma közölte, hogy nem támogatja a Rákosrendezőre tervezett felhőkarcoló megépítésének tervét. Ragaszkodnak ugyanis a törvényhez, amely tiltja az 500 méteres magasházak építését.

Karácsony Gergely főpolgármester a szerződéskötést követően nettó hazaárulásként értékelte a rákosrendezői állami telek eladását, és felidézte, hogy a mostani ügylethez hasonló sukorói telekcsere nyomán állami vezetők kerültek börtönbe. Ezt követően egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is. Gulyás Gergely azonban csütörtökön azt mondta, hogy egy nemzetközi szerződés jött létre, az kijelöli a vevőt, ezért a nemzetközi jogi aktus felülírja az elővásárlási jogot. Ha a főváros bírósághoz fordul az ügyben, akkor majd dönt a bíróság.

Az üggyel kapcsolatban az Indexnek egy kormányzati forrás azt mondta, úgy indulhat fejlesztés egy napjainkban értékelhetetlen területen, Rákosrendezőn, hogy az állam minden részletre kiterjedően garanciát kapott. A forrásunk szerint új történet kezdődik az elhanyagolt és veszélyes anyagokkal szennyezett területen, a részletekről itt olvashat bővebben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország

Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország

Ezzel új lendületet kaphat Európa növekedése is.

február 12., 06:06

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Energiaügyi Minisztérium szerint Brüsszel ismét a rezsicsökkentést támadja

Energiaügyi Minisztérium szerint Brüsszel ismét a rezsicsökkentést támadja

A tárca hangsúlyozta, hogy fenntartják a lakossági kedvezményt.

3 órája

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

3 órája

  • Gazdaság
Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten

Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten

Miskolcon ugyanakkor feleennyiért is hozzájuthatunk egy ilyen ingatlanhoz.

február 12., 14:32

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

4 órája

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

3 órája

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések

Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések

Budapestre 89 milliárd forintot róttak ki.

február 12., 08:42

  • Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.

február 12., 17:31

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

6 órája

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

1 órája