Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

2025.03.20. 07:12
Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője Facebook-bejegyzésben kommentálta a szerda délután elfogadott Budapest Pride betiltására elfogadott törvényjavaslatot.

„Ha majd gumibottal verik szét a Pride-felvonulókat az Andrássy úton és könnygázzal oszlatják a tömeget, akkor is hallgassunk?” – tette fel a kérdést Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője a Facebook-oldalán, reagálva a Budapest Pride betiltására vonatkozó törvényre.

„Akkor is hallgassunk, ha fiatalok százai töltik majd fogdában az éjszakát csak azért, mert egy békés felvonuláson vettek részt azzal, akit szeretnek, és nem engedtek a karhatalmi erőszaknak?” – fogalmaz a bejegyzésében, hozzátéve, az általuk tartott demonstráció többről szólt, mint a Pride, ugyanis úgy látja:

Teljesen mindegy, hogy a Pride-ot tiltják be vagy más tüntetéseket, hogy a kettős állampolgárokat toloncolják ki az országból vagy a civil szervezeteket bélyegzik külföldi ügynöknek, hogy a melegek vagy az akkugyárak ellen tiltakozók a brüsszelita ellenség. A gyűlöletkeltésből, a betiltásokból, a fenyegetésből és az ellenségkeresésből van elege minden jóérzésű magyar embernek ebben az országban.

Bejegyzését azzal zárja, hogy „a józan ész ma a Pride oldalán áll”, illetve, amit a kormány elért a „fasizálódásával” az az, hogy „a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találnak”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Momentum Mozgalom szerda estére tüntetést szervezett a Margit hídra a gyülekezési törvény módosítása ellen, ahol több órás patthelyzet alakult ki, a tüntetők sokáig nem mozdultak. Végül a rendőrség igazoltatni kezdte az úttesten tartózkodó személyeket, aminek hatására többen elhagyták a helyszínt. 22 óra után újraindították a forgalmat a Margit hídon.