Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

További Belföld cikkek
-
Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
- A Szikra Mozgalom szerint a multiknak ideje elmondaniuk, hol állnak: az LMBTQ emberek vagy Orbánék mellett
- Sötétben, a járdaszigetet megkerülve előzött egy sofőr a Törökbálinti úton
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tudatta, hogy kedd este az észak-macedóniai diszkóbaleset újabb csoportja érkezett Budapestre, miután hétfőn egy 20 év körüli lány és fiú ellátását vállalta a Honvédkórház. Úgy tudjuk, egyelőre mindannyian ugyanabban az intézményben részesülnek ellátásban, ahol a tragédia 10 sérültjének elhelyezését tudják biztosítani. Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első hazánkba érkezett sérülteket a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon kezelik, egyikük állapota életveszélyes, a másiké súlyos, mindketten égési, illetve súlyos légúti sérüléseket és füstmérgezést szenvedtek. Egyelőre nincs hír arról, hogy állapotukban változás lenne.
Mint megírtuk, az észak-macedóniai kormány nemzetközi segítséget kért a Kocsaniban, egy szórakozóhelyen vasárnap hajnalban keletkezett tűz sérültjeinek ellátásához. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán már a tragédia napján tudatta, hogy Magyarország nevében részvétét fejezte ki, és felajánlotta 19 beteg átvételének lehetőségét, és hogy készen állunk az ehhez szükséges légi szállítás biztosítására.

Gyorsan visszajeleztek a magyar kórházak
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár elmondta, ha a közelben katasztrófa történik, a konzuli szolgálatokon keresztül kérhetnek más országoktól segítséget. A március 16-i jelzést követően az államtitkár szavai szerint fél órán belül már találtak is olyan kórházakat, amelyek át tudták vállalni 19 súlyos sérült kezelését.
Miután konzultáltam a nagy magyarországi égési centrumok vezetőivel, felmérték a nemzetközi segítségnyújtásra kiajánlható szabad kapacitásokat, amiket mindig úgy határozzuk meg, hogy a magyar betegek ellátása zavartalanul biztosítva legyen
– fogalmazott. A felnőtt betegek ellátására a legnagyobb hazai égési centrum az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház. „Felmerült, hogy akár 18 év alattiak is érkezhetnek, ezért felvettem a kapcsolatot a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gyermekegészségügyi Központjának vezetőivel, mivel ezek az intézmények fiatalkorúak súlyos égési sérüléseinek országos ellátását viszik” – részletezte az Indexnek az államtitkár.
„Ha valaki megfogja a vezetéket, ott amputálni kell a végtagot, ha egyáltalán túléli a beteg”
Riport a Bethesda Gyermekkórház plasztikai és égési centrumából.
A Bethesda készen áll a sérültek fogadására
Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy az intézmény 2002 óta a gyermekégési intenzív hálózat országos központja.
Osztályunkon a megfelelő felszereltség, homokágyak, lélegeztetőgépek és minden szükséges kellék, műszer megvan az égéssebészethez, plasztikához, a gyerekek égési sérülésének nemzetközi színvonalon történő ellátásához
– részletezte az Indexnek, majd hozzáfűzte, hogy máshol is ellátják az országban az égési sérült fiatalokat, gyerekeket, de a legsúlyosabb esetek intézményükbe kerülnek. Évente 15-20 nagy felületű égett, gépi lélegeztetésre és sorozatműtétekre szorulók és nagy számban az enyhébb esetek ellátását is végzik. Ennek egyik speciális eszköze a többtonnás levegőáramoltatott homokágy, ami melegen tartja a testet, a sebek nyomódásának elkerülésére, fájdalomcsillapítására és fertőtlenítésére is szolgál egyben.
Mint elmondta, az égési sérüléseknél előfordulnak tömegkatasztrófák, a legtípusosabbak ebben a diszkóbalesetek, annyira, hogy tájékoztatása szerint ennek külön szakirodalma is van. Mivel költséges és speciális ellátást igényelnek, a nagy katasztrófáknak nem tudnak országon belül megfelelni, Európa- és világszerte van a hasonló esetekre az ilyen profilú intézmények között nemzetközi segítségnyújtási akció. A Bethesda intenzív osztályának öt ágyából két homokágy van, ami a főigazgató közlése szerint a mindennapi feladatokra elegendő.
A főigazgató azt is elárulta, hogy mennyi északmacedón fiatal kezelését tudják vállalni: két nagy felületű és 3-5 kisebb felületű, műtéti és kórházi ellátást igénylő égettet. Miután Takács Péter egészségügyi államtitkár ez ügyben megkereste az intézményt, változott a helyzet, mivel egy észak-magyarországi kazánrobbanásban súlyosan megsérült gyermek került az egyik homokágyra.

Velkey György János elmondta, a nagy égési sérülteket hetekig mélyaltatásban kezelik, akik gépi lélegeztetésre és sorozatműtétekre szorulnak. „Sokszor küzdünk a gyerekek életéért” – jegyezte meg a főigazgató, mint megemlítette, egyelőre nem tudják, milyen állapotú betegek érkezhetnek hozzájuk, de abból, hogy a tűzesetben már sokan a helyszínen életüket vesztették, arra következtet, hogy a sérülések is súlyosabbak. Velkey György János arra is kitért, hogy sokszor a megkeresések nem realizálódnak, van olyan, hogy még sincs erre szükség, vagy nem szállítható a gyermek. „Az égéssérültek hálózata készenlétben áll Európában és szerte a világon” – húzta alá. A kórház közlése szerint az utóbbi évben közel ezer speciális ellátást igénylő külföldi járó- és fekvőbetegük volt.
Vasárnap hajnalban történt a tragédia
Korábban beszámoltunk róla, hogy tűz ütött ki az északmacedón Kocsani város egyik éjszakai szórakozóhelyén, ahol mintegy 1500 ember vett részt egy koncerten. A tragédiát egy pirotechnikai eszköz okozhatta, amelytől gyorsan lángra kapott az épület teteje.
A balesetben legalább 59-en meghaltak, köztük a koncertet adó DNK zenekar több tagja és fotósa. Rajtuk kívül egy rendőr is az áldozatok között van, aki a kábítószer-használat megelőzése, illetve az esetleges fiatalkorú résztvevők megfigyelése miatt tartózkodott a diszkóban. Valamint Andrej Lazarov északmacedón labdarúgó halálhírét is bejelentette klubja, aki az utolsó pillanatokban is igyekezett segíteni a bent rekedt embereken.
A diszkótűz miatt a rendőrség már letartóztatta a klub tulajdonosát, valamint négy ember ellen elfogatóparancsot adott ki, és vizsgálják azt is, hogy a helyszín rendelkezett-e megfelelő működési engedélyekkel.
Az északmacedón kormány vasárnap délutáni kormányülésén hétnapos nemzeti gyászt hirdetett a Kocsaniban történt tragédia miatt, valamint elrendelték az összes szórakozóhely azonnali ellenőrzését és felülvizsgálatát.
(Borítókép: Mentőalakulatok dolgoznak egy éjszakai szórakozóhely előtt a halálos áldozatokkal járó tűzesetet követően Kocani városában 2025. március 16-án. Fotó: Ognen Teofilovski / Reuters)