Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

2025.01.24. 07:06
A teljes hétvégét borús, ködös idő jellemzi majd, kezdetben hidegfronti, majd melegfronti hatás várható. A párásság, köd végig megmaradhat, ami főleg az Északi-középhegység környezetére lesz jellemző. Kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség egyik napon sem valószínű.

Pénteken közepesen vagy erősen felhős idő valószínű rövidebb-hosszabb napos időszakokkal. Főként az északkeleti megyékben van esély kevés helyen záporra, hózáporra. A délnyugati, nyugati szél megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz hidegebb – áll a HungaroMet előrejelzésében.

Kezdetben hidegfronti, majd délután egyre nagyobb területen már melegfronti hatás várható. Emiatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, görcsös és gyulladásos jellegű panaszok egyaránt jelentkezhetnek.

Szombaton éjszaka nagyobb területen párásság, köd, rétegfelhőzet képződik, amelynek akár nagyobb része is egész nap megmaradhat, legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb környezetében. Máshol a ritkulással együtt várhatóan kisüt a nap. A borult vidékeken szitálás, északon, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A délies irányú szél a Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik, keletebbre jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

Hajnalban mínusz 5 és 3 fok közé hűl le a levegő. Délután a napos részeken 7, 14 fok, a tartósan borult, párás tájakon csupán 0, 6 fok valószínű.

Vasárnap a köd, illetve rétegfelhőzet az Északi-középhegység tágabb térségében akár egész nap megmaradhat – arrafelé esetleg szitálás, kisebb eső előfordulhat –, másutt a zsugorodását, feloszlását változóan felhős idő követi napos időszakokkal. A délnyugati, déli szél megélénkül, időnként megerősödik.

Hajnalban mínusz 3 és 7 fok közötti, délután döntően 10 fok fölötti értékeket mérhetünk, de a tartósan borult, párás északi, északkeleti tájakon továbbra is több fokkal hidegebb lesz. Kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség egyik napon sem valószínű.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.

február 10., 06:07

  • Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.

február 10., 09:35

  • Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.

február 10., 09:33

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

3 órája

  • Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.

február 10., 08:24

  • Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.

február 10., 06:04

  • Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.

február 10., 07:24

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

4 órája

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.

február 10., 09:58

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

3 órája

  • Belföld
A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

Sok a visszaélésre alkalmas, veszélyes termék.

február 10., 10:41

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.

február 10., 10:47

  • Belföld
Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk

Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk

Minden ötödik gyermekből láthatatlan árvát csinál az alkohol.

február 9., 20:58

  • Belföld
Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt

Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt

A rendezvényt szervező egylet szerint a jelképek csak a történelmi hűség kedvéért jelennek meg.

február 9., 20:40

  • Belföld
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

180 megawattal csökkentették a blokk villamos teljesítményét.

február 9., 22:06

  • Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.

február 10., 10:24

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

6 órája

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban

Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban

Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.

február 9., 18:11

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

1 órája

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

4 órája

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

48 perce

  • Címlapon
Földrengések sorozata rázta meg Dél-Olaszországot, készenlétben állnak a hatóságok

Földrengések sorozata rázta meg Dél-Olaszországot, készenlétben állnak a hatóságok

A nápolyi iskolák még hétfőn is zárva maradnak.

2 órája