Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak
![DSC4357](https://kep.index.hu/1/0/6026/60261/602616/60261665_6c3559be55d2a8d4348ad90c2f806a13_wm.jpg)
További Belföld cikkek
- Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
- A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz sértettségből állt be a Tisza Pártba
- Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a csütörtöki bombariadók után a diákoktól péntek 12 óráig nem kérik el a jegyeket, illetve bérleteket ellenőrzésre a vonatokon, autóbuszokon, HÉV-eken, valamint a TramTrainen.
A vezérigazgató a döntését azzal magyarázta, hogy többen is jelezték neki, hogy az intézményekben maradtak a személyes holmijaik, köztük a jegyük vagy bérletük. Csütörtökön sok diák a táskája nélkül hagyta el az épületet a kiürítéskor, és voltak, akik iskolán kívüli programon, például színházlátogatáson vettek részt, és nem mehettek vissza a holmijaikért, mivel a leterhelt tűzszerészek csak a késő délutáni órákban értek oda.
A rendőrség az esti órákban fejezte be azon intézmények épületeinek átvizsgálását, amelyek bombafenyegetést kaptak; robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak, a fenyegetéssel érintett intézmények száma Budapesten 16-tal, vidéken 5-tel nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön késő este a police.hu-n.
A legfrissebb adatok szerint 273 budapesti és 35 vidéki oktatási intézményt ért fenyegetés szerte az országban.
A tegnapi bombariadóban érintett egyik intézmény vezetője a csütörtök esti órákban arról tájékoztatta a szülőket és a diákokat, hogy nem találtak robbanószerkezetet az épületben, ezért a rendőrség és a tankerület döntése alapján visszaáll a rend és a tanítás. Az osztályfőnökök beszélgetni fognak a gyerekekkel a vészhelyzetekről, és arra kéri a szülőket, hogy ezt otthon ők is tegyék meg. Emellett azt is közöle, hogy a kiesett tanítási napot nem kell pótolni.
Mit mondjunk a gyermekünknek egy bombariadó után?
A pszichológus szerint nem szabad elhallgatni a dolgokat.
287 iskola kapott fenyegetést
Mint megírtuk, bombariadó miatt ürítettek ki több magyar iskolát csütörtök reggel. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára délelőtt arról beszélt, hogy országosan 268 iskola kapott bombafenyegetést, később azonban ez a szám 287-re emelkedett.
A rendőrség információi alapján az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószert. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt rendeltek el nyomozást. A levelek iszlamista szöveget tartalmaztak, ezért a magyar hatóságoknak az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezete is segít. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy az érintett iskolák biztonságát megerősítik, a bombariadók hátterét pedig felderítik.
(Borítókép: Tanulók az Óbudai Gimnázium előtt 2025. január 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et
Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.
február 10., 09:35
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Mindeközben
Ábel Anita a Hajdú Péterrel való kapcsolatáról: Ő nekem olyan, mint egy régi gyerekkori barát
2 órája
- Mindeközben
Barnai Judit: Pontosan érezzük, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is lesz
3 órája
- Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén
Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.
3 órája
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben
Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.
február 10., 09:35
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.
4 órája
- Mindeközben
Berki Mazsi: Fiatalabb koromban spórolós voltam, beosztottam a keresetemet és nem költöttem butaságokra
9 órája
- Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.
6 órája
- Címlapon
The Guardian: a hétfői párizsi csúcson Ukrajna automatikus NATO-tagságáról tárgyalnak majd
17 órája
- Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.
1 órája
- Mindeközben
Csak vintage ruhákat hord ez a 13 éves lány - Mia úgy él, mintha 100 évvel ezelőtt lenne
14 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina a külsőségekről: Sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk
15 órája
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
tegnap, 21:14
- Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak
Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.
február 10., 10:24
- Belföld
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer
180 megawattal csökkentették a blokk villamos teljesítményét.
február 9., 22:06
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas
A politológus szerint a Fidesznek 2026-ban mozgósítania kell a lelki energiákat.
február 9., 15:55
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban
Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.
február 9., 18:11
- Belföld
A hét elején még napos idő várható, de kemény fagyokra is készülni kell
A jövő héten akár 18 fokos különbség is lehet egy napon belül.
február 9., 17:20
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen
Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.
4 órája
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
tegnap, 19:28
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban
A rendőrség hajtóvadászatot indított.
február 9., 19:23
- Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón
A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.
48 perce