Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én

Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták. A felpörgött költő alig tudott aludni az izgalomtól, nem úgy Jókai, akit az istennek sem lehetett felébreszteni, ezért reggel 7 körül Petőfi egyedül indult a Pilvaxba (akkori nevén Fillinger kávéházba), hogy társaival elindítsa a március 15-re tervezett forradalmat.

A később csatlakozó Jókai csak albérlő volt a mai Rákóczi úttól húszlépésnyire, a Dohány utca és a Síp utca kereszteződésében álló Schiller-ház háromszobás, első emeleti lakásban, ugyanis Petőfi és újdonsült felesége, Szendrey Júlia voltak a főbérlők. Még 1847 októberében költöztek oda, de az 550 pengő forintos (mostani áron 3 millió forint) éves lakásbérleti díj (havi 250 ezer forint) elég magas volt számukra, ezért kiadták az egyik szobát Jókainak.

Ekkor már nem voltak megélhetési gondjai Petőfinek, éppenhogy, de megengedhettek maguknak egy polgári lakást. 1847 nyarán ugyanis eladta összes addigi költeményének tulajdonjogát Emich Gusztáv könyvkereskedőnek 1500 pengő forintért, majd 1848. január 1-jén a leendő költeményeinek jogait is 2000 pengő forintért.

Ehhez képest pár évvel korábban még a mai értéken számolt havi 25 ezer forintos kosztot és a kvártélyt (utóbbi ágybérlet volt) sem tudta kifizetni, ezért ruháit és csizmáját zálogba hagyta a szállásadó „Vargáné asszonynál”, amiről kötelezvényt írt. Többször is nekifutott álmai világának, a színészkedésnek, de a vándortársulatok, amikhez csatlakozott, mindig a csőd szélén játszottak.

„A nyomor s bú régen behavaz”

Iskolai emlékeinkben Petőfi szegény család sarja volt, de ez nem igaz. Szülei jobb módúnak számítottak, gyerekkorában nem kellett nélkülöznie, és lehetőségeihez mérten apja jó iskolákba íratta be. Egy árvíz, balul elsült kezességi ügyletek és nem fizető adósok következtében viszont a család 17 éves korára tényleg elszegényedett.

Szerencsére kisebb kereseteivel be tudott iratkozni a Pápai Református Kollégiumba, ahol megismerkedett Orlai Petrich Somával és Jókai Mórral, akikkel egész életre szóló barátságot kötött. Lehet, hogy másként történtek volna a márciusi 15-i események Jókai nélkül, de mégis úgy alakult, hogy – a későbbi nagy író a 12 pont felolvasásával, utána Petőfi a Nemzeti dal elszavalásával – párban tüzelték a pesti embereket egész álló nap.

Megjelentek viszont első versei az Athenaeumban és más folyóiratokban, amelyekkel egyre nagyobb ismertséget szerzett. Az athenaeisták pedig felkarolták a nyomorgó tehetséget, és gyűjtést szerveztek javára, hogy Pestre utazhasson. Vörösmarty Mihály, Bajza József színigazgató és Vachott Sándor költő 190 ezer forintnak megfelelő pengő forintot gyűjtöttek össze, és mivel jól beszélt németül, latinul, és tudott franciául, fordítói álláshoz segítették. Első két regényfordításáért addig számára elképzelhetetlen,

Az összegek Juhász István Petőfi-kutató, több Petőfi-könyv szerzőjének szokatlan tanulmányából tudhatók, amelyben kifejezetten a költő pénzügyeire fókuszált. 

Zord-keserves debreceni tél

Petőfi Sándor révbe ért. Vagyis dehogy, mert felélte a pénzt: albérlet, vendéglők, színház, új ruhák. És most sem tudott ellenállni a színészet csábításának, ezért Debrecenbe ment. Csakhogy társulata feloszlott, az ifjú teátrista pedig eladósodott. Egy jólelkű színházi jegyszedő asszonynál lakott, de neki sem tudta fizetni a kosztot és kvártélyt. Egy barátja, Pákh Albert vállalt érte kezességet, és adott neki kölcsön 150 váltó forintot (400 ezer Ft), 45 napos visszafizetési határidővel.

ahol rögtön felkereste Vörösmarty Mihályt, aki pedig a Nemzeti Körhöz fordult, hogy kiadják verseit. Előlegként körülbelül 900 ezer forintot kapott mai értéken.

Innentől már nem mozdult Pestről

Már csak azért sem, mert felajánlották neki az induló Pesti Divatlap segédszerkesztői állását havi 15 váltóforint (40 ezer forint) fizetésért, plusz lakásért, kosztért. Ezenfelül minden megjelenő számba írnia kellett egy verset körülbelül 5 ezer mai forint külön honoráriumért. (Néhány év múlva már másfél aranydukátot, 40 ezer mai forintot adtak egy-egy verséért).

Nem terhelte le különösebben a szerkesztői munka, ezért hat nap és hat éjszaka alatt megírta a János vitézt, amelyet Vachott Imre 100 forintért vásárolt meg tőle, és 1845 elején kiadta. Nem tudni, hogy pengő vagy váltó forintot kapott, előbbi körülbelül 650 ezer, utóbbi 250 ezer mai forintnak felelt meg. Mindenesetre a János vitéz  végleg meghozta számára a sikert.

Ez már nem volt rossz, de 

amikor eladta 500 pengő forintért (3 millió mai forint) összes addigi költeményeinek 1000 példányra szóló kiadói jogát (beleértve a János vitézt és a Helység kalapácsát is) annak az Emich Gusztávnak, akinek majd 1848 januárjában már az összes leendő költeménye nemcsak kiadói, hanem tulajdonjogát is eladja 22 millió mai forintért. Ezzel 1848-ra már tényleg révbe ért. 

De ez nem hatotta meg apósát

Annak ellenére, hogy anyagilag sínre került, Szendrey Júlia apja váltig ellenezte a lánya házasságát Petőfivel. Nem hatotta meg a költő ismertsége sem, egyre csak azt hajtogatta, hogy nem akarja hozzáadni egy bizonytalan jövedelmű poétához. Még az 1847. szeptember 8-i esküvőjükre sem ment el, de még hozományt sem adott.

Volt a bizalmatlanságában valami, ugyanis már 1848-ban is drága volt Pesten lakni. De nemcsak Petőfinek, hanem szinte mindenkinek. Amikor Jókai, akit március 15-én este, a Nemzeti Színház pislákoló fényében szakálla miatt a kiszabadított Táncsics Mihálynak látott az éljenző forradalmi közönség, akarata ellenére lekapták a színpadról, vállukra emelve körbehordozták a nézőtéren, és kivitték a színház előtt várakozó tömeghez,

Az 550 pengő forintos éves bérleti díj (havi 250 ezer forint) meghaladta Petőfi lehetőségeit, ezért olcsóbb lakást béreltek a Lövész utca 391. szám alatt. Ez volt Petőfi utolsó lakhelye. Nem csak Pesten.

Az eladott összes Petőfi-költemény után járó utolsó részletet – a szabadságharc miatt – csak 1850 nyarán tudta Emich Gusztáv kifizetni Szendrey Júliának, összesen 330 pengő forintot (kétmillió forint). A megtorlás miatt pedig csak 1858-ban újrainduló Magyar Tudományos Akadémia Petőfi életművének ítélte az 1000 pengő forintos (majdnem hatmillió mai forintos) akadémiai nagydíjat, amit gyerekük, Petőfi Zoltán nevelési költségeire szántak, aki március 15-e után pont kilenc hónapra, 1848. december 15-én született.