Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint mondja, szerelmében balkáni vér csörgedezik.

    Caversaccio Aurelio már egy éve szabadult a börtönből, hazatérve pedig rögtön a apaként kellett bizonyítson, hisz amíg raboskodott, addig megszületett a kislánya, Szofi. Mint kiderült, büntetése elérte hatását, és nemcsak megbánta tettét, de úgy érzi, sokat is változott. Állítása szerint az a tudat is sokat formált rajta, hogy apa lett.

    Szerintem sikerült belerázódnom az apaszerepbe. Van még hova fejlődni, de alapvetően jól érzem magam, és örülök, hogy így alakult az ítélet utáni időszakom. Elég temperamentumosak vagyunk, Nikiben balkáni vér van. Másképpen fogalmazva: igazi olaszos a kapcsolatunk!

    – árulta el a hot! magazinnak a celeb, aki szerint mindenhol vannak súrlódások, de jól működik köztük a csapatmunka, párja mindenben támogatja és biztatja. Hozzátette, a legtöbb vita a türelmetlenségéből adódik, mert semmit sem szeret halogatni.

    Az egykori villalakó úgy érzi, hogy az utóbbi időszakban sikerült összehangolódniuk a kedvesével, ami persze kislányuk elsődleges érdeke. A szülői felelősség láthatóan jót tett mindkettőjüknek.

    „Eléggé összecsiszolódtunk az elmúlt időben a napi és heti rutinunkkal kapcsolatban. Most már tényleg azt mondom, hogy elfogadta a tulajdonságaimat és az életformámat.

    Hála Istennek, Niki nagyon rugalmas azzal kapcsolatban, hogy hagy engem énekelni, próbálni, gyakorolni, addig ő vigyáz Szofira.

    Mellette persze anyukám is sokat segít. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ők a családom. Amikor szabadultam, az első három hónapban szobrot kellett volna emelni Nikinek, hogy eltűrte a hülyeségeimet, ezért pedig a mai napig hálás vagyok neki” – idézte Bors Aureliót.

  • A könyvadaptációk egy ideje uralják már a filmipart, sőt Anna Hathaway tavalyi romkomja, A rólad alkotott kép alapjául is már egy Wattpaden megjelent online regény szolgált. Erre licitált most rá Sydney Sweeney, aki cégével, a Fifty-Fifty Filmsszel vászonra visz egy Reddit-posztot.

    Bizony, egy, a népszerű internetes fórumon 2018-ban virálissá vált bejegyzés keltette fel a színésznő figyelmét, aki nemcsak főszereplőként, de producerként is részt vesz majd a munkálatokban. A r/nosleep subredditen megjelent történet egy nőről szól, aki több mint tíz évvel tinédzser lányuk eltűnése után beállít egy családhoz, az azóta felnőtt gyermeküknek kiadva magát.

    A forgatókönyvet a Forrest Gumpot is jegyző Eric Roth készíti, míg a sztori ötletgazdája, Joe Cote executive producerként vesz részt a munkálatokban. A tanárként dolgozó férfit nagyjából egy éve keresték meg először a mozi ötletével, és nagy hezitálás után mondott végül igent a projektre. Mint mondta, egy nagy álma vált valóra ezzel, bár még mindig nem hiszi el teljesen, annyira szürreális számára az élmény. A forgatási munkálatokról kezdetéről egyelőre nincs még hír.

  • Spanyolországban tanul már a tinédzser Panna.

    Kirepült a családi fészekből Rákóczi Ferenc lánya. A tinédzser, ahogy azt édesapja Hajdú Péter műsorában felidézte, már meglehetősen korán tudta, hogy külföldre készül.

    „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni. Mondtam, hogy kicsim, egy picit korainak érzem a gondolatot, még ha támogatom is, azért valamit mondjál, hogy miért. És mondta, hogy mert itt szomorúak és gonoszak az emberek” – mesélte a műsorvezető, hozzátéve: Panna tartotta is magát ehhez, szeptemberben, 16 évesen Spanyolországba költözött. Hajdú ezt hallva rákérdezett, hogy engedte el lányát:

    Nem nehéz szívvel, hanem üvöltve, zokogva, sírva.

    Rákóczi a pénteken este érkező adásban egykori rádiós kollégája, Vadon Jani távozásáról is mesélt.

    Elgondolkoztunk azon, hogy akkor álljunk le, és ennyi, így kerek a sztori."

  • A feleségétől is megkapta a magáét a viselkedése miatt.

    Demcsák Zsuzsa úgy harangozta be a Farm VIP ötödik évadát a premier előtt, mint az eddigi legpusztítóbb szériát, amit eddig láthattunk. A műsorvezetőnő ez alatt azt is értette, hogy a tanyasi reality történetének ez az eddigi legjobb évada, melyben váratlan fordulatokból és cirkuszból sincs hiány. A sárga csapat két tagja, Fekete Pákó és Bálint Antónia között például a reality történetének egyik legdurvább vitája bontakozott ki.

    Itt is megverlek, már nagyon régóta nem bírlak téged. [...] Te utálsz engem? Fajgyűlölő vagy? Rasszista vagy? [...] Takarodjál innen a büdös életbe!

    – szidta csapattársát az egyik adásban Pákó, akinek támadását Bálint Antónia nem érezte jogosnak.

    Mint ismert, a nigériai származású mulatós előadó azért akadt ki, mert úgy érezte, hogy az egykori szépségkirálynő tiszteletlenül bánik vele. Egyik szóváltásuk alkalmával meg is fenyegette a nőt azzal, hogy megveri. Vitájuk végül nem fajult tettlegességig, s bár az adásban többször is megpróbálták megbeszélni a dolgot, és ki is békültek, egy párbaj során Fekete Pákó mégis „megverte” Bálint Toncsit. Ám azzal, hogy a tavaly nyáron forgatott adások képernyőre kerültek, mindkettejükben felszakadtak a sebek. A reality két szereplőjét végül a hot! magazin hozta össze a nézeteltérések tisztázása érdekében. Bár elásták a csatabárdot, az 1991-es Miss Hungary győztese kijelentette: megbocsátott, de nem felejt.

    Nagyon szégyellem magam a történtek miatt. Amikor mondtam a páromnak, Gyöngyinek, hogy megyek bocsánatot kérni Toncsitól, azt mondta, azt nagyon jól teszem

    – árulta el a mulatós zenész, aki viselkedését korábban azzal magyarázta, hogy azért nem tud úgy veszekedni, ahogy illene, mert küzd a magyar nyelvvel, de eszében sem volt kezet emelni Antóniára. Végül térden állva, egy csokor virággal a kezében könyörgött az egykori szépségkirálynő bocsánatáért. Az erről készült fotó ide kattintva érhető el.

    „Úgy érzem, hogy a harag és a neheztelés nem vezet jóra. Hiszek abban, hogy hosszú távon a megbocsátás a helyes út. A megbocsátás keresztényi erény, ezért megbocsátok Pákónak. Nem szeretném a szívemben hordozni a sérelmeket, mert hiszem, hogy a béke mindig jobb, mint a gyűlölet vagy az ellenségeskedés. [...] Szeretném világossá tenni, hogy az erőszak minden formáját elutasítom, szóban és tettekben egyaránt. Nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Pákó velem beszélt, és hiszem, hogy senkivel nem szabad így bánni. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtem a szavakat, amik a szívem és a lelkem legmélyéig hatoltak, sem azt, hogy a történtek ne hagytak volna bennem nyomot egy életre” – szögezte le Bálint Antónia, hozzátéve, nem kíván különösebb kapcsolatot tartani Fekete Pákóval a jövőben.

Bezárás