Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

2025.03.25. 09:28
A The Atlantic arról számolt be, hogy főszerkesztője, Jeffrey Goldberg véletlenül bekerült egy csoportos csevegésbe, ahol Donald Trump nemzetbiztonsági csapata a jemeni húszi fegyveresek elleni támadást tervezgette. Az újságíró beszámolt arról, mit látott az üzenetek között.

Mint korábban megírtuk, az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül bevették egy chatcsoportba a The Atlantic főszerkesztőjét, ahol aztán a közelgő jemeni katonai csapásokról beszélgettek. Jeff Goldberg el sem hitte, amit lát, majd elindult a bombázás.

A világ március 15-én, keleti idő szerint nem sokkal délután 2 óra előtt tudta meg, hogy az Egyesült Államok Jemen-szerte bombázza a húszi célpontokat. Én azonban már két órával az első bombák felrobbanása előtt tudtam, hogy a támadás bekövetkezhet. Azért tudtam ezt, mert Pete Hegseth, a védelmi miniszter 11:44-kor elküldte nekem a haditervet SMS-ben. A terv pontos információkat tartalmazott a fegyvercsomagokról, a célpontokról és az időzítésről

– írta. A főszerkesztő március 11-én, kedden kapott egy kapcsolatfelvételi kérelmet a Signal nevű üzenetküldő alkalmazáson egy Michael Waltz néven azonosított felhasználótól. Viszont nem gondolta, hogy a felhasználó valóban Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, majd mikor az üzenetekben közölt tervek valósággá váltak, akkor döbbent rá.

Európai potyázásról beszélnek, amiből elegük van

Goldberg beszámolója alapján a chat egyfajta virtuális háborús szoba volt a Fehér Ház néhány vezető szereplőjével, köztük:

  • J. D. Vance alelnök,
  • Pete Hegseth védelmi miniszter,
  • Marco Rubio külügyminiszter,
  • Tulsi Gabbard nemzeti hírszerzési igazgató,
  • Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó
  • és Susie Wiles, Trump kabinetfőnöke.

A beszélgetés kezdetben a jemeni húszi erődök elleni katonai csapásokra összpontosított, amelyek azután kezdődtek, hogy a húszik azzal fenyegetőztek, hogy újra célba veszik az „izraeli” hajókat, miután Izrael megakadályozta a segélyek bejutását a Gázai övezetbe.

A csevegésekben a J. D. Vance alelnökként azonosított felhasználó aggodalmát fejezi ki a csapásokkal kapcsolatban, de végül beleegyezik Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter tervébe – majd a kereskedelmi adatokról és az európai haditengerészet korlátozott képességeiről írt egy hosszú megjegyzést. hozzáteszi:

Csak utálom, hogy megint Európát kell kisegítenünk.

Hegseth így válaszol: „Teljes mértékben osztom az európai potyázás iránti megvetésedet. SZÁNALMAS. De mi vagyunk a bolygón az egyetlenek, akik képesek erre. Mások a közelünkbe sem érnek.”

Mike Waltzot vádolják a bakival

Több forrás is úgy véli, hogy Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó lehet az a tisztviselő, aki „hozzáadta a főszerkesztőt a csoporthoz”.

A The Atlantic főszerkesztője, Goldberg szerint az üzenetek olyan információkat tartalmaztak, amelyeket az Egyesült Államok ellenségei könnyen felhasználhattak volna fegyverként, hogy kárt okozzanak a személyzetüknek és eszközeiknek. 

A bennük foglalt információkat, ha az Egyesült Államok ellenfelei olvasták volna el, elképzelhető, hogy az amerikai katonai és hírszerzési személyzetnek kárt tudtak volna okozni, különösen a Közel-Keleten, a Központi Parancsnokság felelősségi területén

– írta Goldberg. „Amit elmondok, hogy szemléltessem e Signal-beszélgetés megdöbbentő vakmerőségét, az az, hogy a Hegseth-poszt a Jemen elleni közelgő csapások operatív részleteit tartalmazta, beleértve a célpontokra, az Egyesült Államok által bevetendő fegyverekre és a támadások sorrendjére vonatkozó információkat.” 

A Daily Mail szerint a csevegést az amerikai kormányzat legitimnek erősítette meg, de a Fehér Ház szóvivője szerint ez „a magas rangú tisztviselők közötti mély és átgondolt politikai koordináció demonstrációja” volt.

Donald Trump nem tudott a történtekről

Az Egyesült államok elnöke saját elmondása szerint nem tud olyasmiről, hogy a nemzetbiztonságért felelős csoport és az alelnöke a Signalon keresztül küldött volna el információkat a jemeni támadással kapcsolatban.

Nem tudok róla semmit

– nyilatkozta a Fehér Házban Donald Trump. „Nem vagyok nagy rajongója az Atlanticnak. Számomra ez egy olyan magazin, amelyik megszűnik. Szerintem ez nem egy jó magazin. De nem tudok róla semmit” – mondta.

„Senki sem írt meg háborús terveket” – ezt már Pete Hegseth védelmi miniszter mondta az újságíróknak, miután hétfőn késő este leszállt Hawaiin, „és ez minden, amit erről mondanom kell” – zárta rövidre.

A The Washington Post szerint a hétfői fejleményeket a demokraták elkeseredéssel és dühvel fogadták, és legalább egy törvényhozó, Bennie G. Thompson (Mississippi) képviselő FBI-vizsgálatot követelt. Az Igazságügyi Minisztérium nem kívánt nyilatkozni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

1 órája

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

12 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

4 órája

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

4 órája

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13