Újabb négy évre választották meg a Budapesti Honvéd Sportegyesület vezetőségét

2025.02.01. 06:54
A következő négy évben Simicskó István és Gergely István vezeti a Budapesti Honvéd Sportegyesületet. Társadalmi elnöknek Simicskót, ügyvezető elnöknek pedig Gergelyt választotta újra pénteki tisztújító küldöttgyűlésén az egyesület.

Újabb négy évig Simicskó István és Gergely István fog a Budapesti Honvéd Sportegyesület élén állni – közölte az MTI.

A klub beszámolója alapján a honvédos szempontból kiemelten sikeres párizsi olimpia után a Los Angeles-i ötkarikás ciklusra is bizalmat kapó Simicskó István 2010, Gergely István pedig 2017 óta viseli a tisztséget.

„A BHSE mára több lett, mint egy sportegyesület, hiszen olyan, mint egy igazi jó család. Itt mindenki tudja, hogy mivel tud hozzájárulni a Honvéd-család sikeréhez, a 24 szakosztály által elvégzett kiváló munka pedig a világraszóló eredményekben és az összetartó közösségben is manifesztálódik” – nyilatkozta Simicskó.

Ahogy a sportpályafutásom alatt, úgy sportvezetőként is csapatot építek, ezen fogok dolgozni a következő négy évben is

– szögezte le a harmadik ciklusát megkezdő Gergely.

Az egyesület elnökségének összetétele nem sokat változott, hiszen hárman – Guczoghy György olimpiai bronzérmes tornász, Gyulay Zsolt kétszeres ötkarikás aranyérmes kajakos, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Strommer Pál  nem folytatják hosszú, több cikluson átívelő munkájukat.

A helyüket Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok párbajtőröző, a BHSE sportigazgatója, Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, valamint Wieszt Attila veszik át.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

2 órája

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

2 órája

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.

február 26., 07:52

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet

Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet

A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.

február 26., 23:15

  • Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.

február 26., 09:57

  • Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából

Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából

Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.

február 26., 22:40

  • Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.

február 26., 10:48

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

1 órája

  • Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.

február 26., 14:10

  • Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

Az arab világból akadnak kérői a támadónak.

február 26., 11:34

  • Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.

1 órája

  • Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.

február 26., 14:38

  • Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.

február 26., 13:05

  • Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.

február 26., 20:11

  • Címlapon
Az igazságügyi miniszter találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát

Az igazságügyi miniszter találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát

A nő továbbra is küzd egy törvény módosításáért.

2 órája