
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
Garázdaság gyanújával kihallgatták a VII. kerületben matricázó aktivistára támadó férfit – adta hírül a rendőrség.
Mint írják, a feljelentést az aktivista tette, mely szerint 2025. március 22-én valaki hátulról megmarkolta a nyakát, amikor egy erzsébetvárosi kocsma reklámtáblájára matricát ragasztott. Sérülése nem keletkezett. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A feltételezett elkövetőt két napon belül azonosították, és március 24-én garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A közleményben nem szerepel, de valószínűleg arról a férfiról van szó, aki rátámadt a Momentum Mozgalom aktivistájára, mikor a Nordic Sun nevű hely kapujára ragasztott fel egy matricát. A párt akkor azt írta, 10 napja folyamatosan matricáztak, ezért úgy gondolják valaki figyelhette a kaput.
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMDe azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
1 órája
3 órája
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
Hamarosan lejár egy fontos határidő.
18 perce
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
2 órája
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
5 órája
9 órája
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
7 órája
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
1 órája
8 órája
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
9 órája
Mindezzel cáfolni akarták Donald Trumpék korábbi állításait.
25 perce
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
12 órája
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
2 órája
Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.
1 órája
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
Négy olimpiai bajnok sportága kormányzója, a „kápakirály” a rangidős.
29 perce