Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat
További Belföld cikkek
- Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
- A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz sértettségből állt be a Tisza Pártba
- Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
Pénteken közepesen vagy erősen felhős idő valószínű rövidebb-hosszabb napos időszakokkal. Főként az északkeleti megyékben van esély kevés helyen záporra, hózáporra. A délnyugati, nyugati szél megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz hidegebb – áll a HungaroMet előrejelzésében.
Kezdetben hidegfronti, majd délután egyre nagyobb területen már melegfronti hatás várható. Emiatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, görcsös és gyulladásos jellegű panaszok egyaránt jelentkezhetnek.
Szombaton éjszaka nagyobb területen párásság, köd, rétegfelhőzet képződik, amelynek akár nagyobb része is egész nap megmaradhat, legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb környezetében. Máshol a ritkulással együtt várhatóan kisüt a nap. A borult vidékeken szitálás, északon, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A délies irányú szél a Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik, keletebbre jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
Hajnalban mínusz 5 és 3 fok közé hűl le a levegő. Délután a napos részeken 7, 14 fok, a tartósan borult, párás tájakon csupán 0, 6 fok valószínű.
Vasárnap a köd, illetve rétegfelhőzet az Északi-középhegység tágabb térségében akár egész nap megmaradhat – arrafelé esetleg szitálás, kisebb eső előfordulhat –, másutt a zsugorodását, feloszlását változóan felhős idő követi napos időszakokkal. A délnyugati, déli szél megélénkül, időnként megerősödik.
Hajnalban mínusz 3 és 7 fok közötti, délután döntően 10 fok fölötti értékeket mérhetünk, de a tartósan borult, párás északi, északkeleti tájakon továbbra is több fokkal hidegebb lesz. Kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség egyik napon sem valószínű.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek
A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.
február 10., 09:58
- Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et
Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.
február 10., 09:35
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Mindeközben
Ábel Anita a Hajdú Péterrel való kapcsolatáról: Ő nekem olyan, mint egy régi gyerekkori barát
1 órája
- Mindeközben
Barnai Judit: Pontosan érezzük, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is lesz
3 órája
- Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén
Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.
3 órája
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben
Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.
február 10., 09:35
- Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.
4 órája
- Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket
Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.
február 10., 10:47
- Belföld
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer
180 megawattal csökkentették a blokk villamos teljesítményét.
február 9., 22:06
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt
A rendezvényt szervező egylet szerint a jelképek csak a történelmi hűség kedvéért jelennek meg.
február 9., 20:40
- Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.
3 órája
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Mindeközben
Berki Mazsi: Fiatalabb koromban spórolós voltam, beosztottam a keresetemet és nem költöttem butaságokra
9 órája
- Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.
5 órája
- Mindeközben
Csak vintage ruhákat hord ez a 13 éves lány - Mia úgy él, mintha 100 évvel ezelőtt lenne
13 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina a külsőségekről: Sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk
15 órája
- Címlapon
The Guardian: a hétfői párizsi csúcson Ukrajna automatikus NATO-tagságáról tárgyalnak majd
17 órája
- Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak
Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.
február 10., 10:24
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas
A politológus szerint a Fidesznek 2026-ban mozgósítania kell a lelki energiákat.
február 9., 15:55
- Belföld
Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban
Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.
február 9., 18:11
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.
55 perce
- Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen
Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.
3 órája
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
tegnap, 21:14
- Belföld
Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet
Előre kitervelten, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, ami súlyosbítja a helyzetet.
február 10., 10:07
- Belföld
Hajszálon múlt, hogy nem égett benn az M7-es autópályán kigyulladt luxusautójában egy vállalkozó
A férfi csaknem fél éve harcban áll az autókereskedéssel.
február 9., 17:53
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
tegnap, 19:28