Sose volt még ennyire O1g

Nagyjából három héttel ezelőtt, a miniszterelnöki évértékelő, majd az azt követő fideszes megszólalások után írtam egy cikket a Pride, illetve a gyülekezési, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága, lényegében tehát a jogállamiság ügyében. Többek közt az alábbiakat.

„Azonban bármit is gondol az ember a Pride-ról, mindezek előtt (vagy fölött) létezik a szólás, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága. Amiket – ezt most leegyszerűsített módon írom, és nem bonyolódom a jogi szabályozás részletes ismertetésébe – csak a legszélsőségesebb esetekben lehet korlátozni. Zárójel: örömmel láttam volna elemi felháborodást ezekben a kérdésekben az indokolatlan lezárások éveiben is, zárójel bezárva. Amit a miniszterelnök állít, hogy a Pride gyermekvédelmi szempontból aggályos, és ezért a szervezők ne bajlódjanak az idei rendezvény előkészítésével – ennek a folytatása az, amit Gulyás Gergely mondott, lásd még fedett pályás Pride a négy fal között –, egyszerűen nem áll meg. Az, hogy a Pride kinek-kinek a világnézetével, értékrendjével, ízlésével milyen viszonyban áll, az egy legitim vita. Arról is lehet beszélni, sőt vitatkozni, hogy a kortárs tömegkulturális tudatipar működéséről mit gondolunk. Én például elég sok rosszat. Az viszont, hogy egyáltalán felmerült, a Pride-ot ne engedélyezzék a szokásos vonulási útvonalon, egyáltalán nincs rendben. Az érv, mely szerint a rendezvény gyermekvédelmi aggályokat vet fel, megmosolyogtató. És ha már itt tartunk: nem vetett fel gyermekvédelmi aggályokat egyébként az elmúlt lassan tizenöt évben? Meg hát, hogy is mondjam, vannak az asztalon egyéb gyermekvédelmi kérdések is.”

Valamint felvetettem a következőket is:

„[…] talán nem tesszük rosszul, ha figyeljük a Legnagyobb Ellenzéki Párt mozgását, reakcióit is ez ügyben. Azok után, hogy Puzsér Róbert pedofilügyben tett kijelentéseinek előbányászását követően Magyar Péter – egyébként a saját szempontjából helyesen kalkulálva – egy könnyű szökkenéssel ellépett a tervezett nagyszabású beszélgetős rendezvénytől, az is kérdés lehet, hogyan viszonyul Magyar egy olyan, az ellenzéki közeg egy részében lényeges identitáskérdéshez, mint a Pride és a melegek ügye. Hiszen könnyen elképzelhető, hogy miután oszt-szoroz, taktikai okokból ezt a problémát is különösebb szívfájdalom nélkül ugorja át.”

Nos, nem volt különösebben rizikós vállalás a fentieket kijelenteni, Magyar Péter valóban nemigen szólalt meg a Pride, illetve a szabadságjogok korlátozásának ügyében, vagy ha meg is szólalt, azt mondta, ő és a Tisza Párt csapdának tartják a kérdést, nem óhajtanak állást foglalni. Nem meglepő módon az ellenzéki sajtó sem nagyon faggatta Magyart, ha el is hangzott kérdés, ahogy például a HVG által készített interjúban, úgy a pártvezető indulatosan reagált. „Egy nőjogi konferencián vagyunk, jó? Nem szeretem ezt a clickbait újságírást, nem szeretném, ha a Tónika Show vonatára felülne a sajtó. Én nem ülök fel ennek a gumicsontnak. Mindenki tudja, szerintem a sajtó is, hogy miről szól ez a dolog. A gyülekezési jog egy elég jól körülhatárolható alkotmányos alapjog, ami nagyon régóta ugyanúgy van szabályozva, ebben nem látok semmilyen változást” – mondta akkor. 

Kérdés, hogy most, mikor már benyújtották a gyülekezési törvény szigorításáról szóló törvényjavaslatot, sőt vélhetően már meg is szavazták (vagy lassan meg is szavazzák) a szigorítást, lesz-e valami mondva. Egyáltalán nem zárójel, egyáltalán nem bezárva.

Ugyanez történt Ukrajna kérdésében is. Az emlékezetes európai parlamenti botrány után – Magyar Péter aláírása a politikus szerint akarata ellenére került rá az Európai Parlament Ukrajnát támogató határozatára – az is világossá vált, a Tisza Párt gyakorlatilag a Fidesszel azonos álláspontot foglal el, ahogyan Magyar azt is elmondta, a közeljövőben, sőt középtávon sem tartja reális lehetőségnek Ukrajna EU-tagságát.

A hazai ellenzéki világ számára Ukrajna ügye az elmúlt három évben határkérdés volt. Minden olyan felvetés, ami azt tárgyalta, vagy akár csak azt érintette, hogy Ukrajna támogatása nem fenntartható, az azonnali diszkvalifikálást és a Putyin-pártiság bélyegét vonta maga után. 

Nem kevésszer hallhattuk például, hogy mennyire indokolt az, hogy az Európai Unió – a magyarországi jogállamisági helyzetre hivatkozva – visszatartja az ország számára folyósítandó uniós pénzek jelentős részét.

Most azt látjuk, hogy ezek a korábban „szent ügyekként” kezelt, kőkemény határkérdésekként tételezett témák gyorsan ki tudnak esni az ellenzéki hiszekegyből. Vagy talán sosem voltak lényeges kérdések? Lehet, hogy azok voltak, de visszanézve különös keretezést kapnak az elmúlt sok-sok év szólamai. Az már kiderült – egy éve világos –, hogy egy, az elmúlt tizenöt évben jól fizető NER-es sportállásokban tartott bűnbánó Fidesz-káder belefér az ellenzéki világ ízlésébe. Feltéve, ha – úgymond – jó helyre áll. A jó helyre állás, na, az tényleg fontos: aki jó helyen áll, az lehet volt NER-es újságíró, szerepelhet NER-közeli cégek reklámfilmjeiben, részesülhet állami kultúratámogatásban, kaphat állami díjat. A mérce kettős.

A hazai közéletnek ez a szelete amúgy folyamatos Men In Black-villantás. Kérem, nézzenek ide egy pillanatra! Köszönöm. (NAGY VILLANÁS.) És már nem is emlékeznek arra, ami az előző pillanatban történt. 

Ahogyan Ceglédi Zoltán kolléga vissza-visszatérő kérdése a „De mi a terv?”, úgy az enyém a „De mi a másik ajánlat?”. Mármint mi az, ami az Orbán-rendszer kihívójaként kezelt Magyar Péter támogatásához vezet, ami azt indokolja, ami abban manifesztálódik. Amennyiben nem az Ukrajna melletti kiállás (ami valójában mindig is az Európa-pártiság metaforikus megjelenítése volt), vagy nem a Pride-korlátozás elutasítása (ami pedig lényegében a jogállamiság kérdéséről szól), és nem is a sajtószabadság (elég csak arra gondolni, hogy Magyar felszólította a híveit, ne a független sajtót támogassák pénzzel), akkor kijelenthetjük, hogy az ellenzék mai ajánlata a reform-Fidesz. 

Nem mintha ez ne lenne egy lehetséges, legitim történelmi folytatás. Csak akkor ki kell mondani: a mai ellenzék nem akar valami alapvetően mást a NER-hez képest, megelégszik az orbántalanított NER-rel. 

Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Annak a nagyjából kétmillió embernek egy jelentős része, akiket Magyar Péter kiporszívózott az eddigi ellenzéki pártok szavazóbázisából, nem változott, nem változhatott meg egy év alatt. Ezek az emberek az előbb sorolt kérdéseket – Európa, jogállamiság, média, Fidesz-káderek – korábban valóban határkérdésnek tartották, ahogyan nyilvánvalóan köptek volna egy két évvel ezelőtti Magyar Péterre. Az, hogy most nem így tesznek, egy dologról szól: minden érv és elv egyenlő, de egy érv és elv még egyenlőbb: az O1g. Sőt. Sosem volt még ennyire nyilvánvalóan O1g a helyzet.

Természetesen ez is lehet egyfajta politika sorvezetője, csak akkor regisztráljuk, hogy a sorvezető ez. Viszont ha a sorvezető ez, az eléggé hervasztó.

A szerző újságíró, az ÖT munkatársa. 

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: A Tisza Párt március 15-i rendezvénye. Fotó:  Tövissi Bence / Index)