Közel volt a bravúr, de Tóth Amarissa vereséget szenvedett a székesfehérvári torna döntőjében

A nyolcaddöntőben a nyolcadik kiemelt, magyar bajnok Gálfi Dalmát búcsúztató Tóth – aki 396. a világranglistán – a találkozó előtt kilencmeccses győzelmi szériával büszkélkedhetett, miután március elején Antalyában megnyert egy W35-ös ITF-versenyt.
Pályafutása legnagyobb sikerének kapujába lépett Tóth Amarissa Székesfehérváron
Remek eredményt ért el a fiatal magyar teniszezőnő.
Ami az ellenfelet illeti, a szintén 22 éves Kraus a 191. helyen áll, de volt már 151. is, három meccset nyert Grand Slam-selejtezőben, és a héten ő verte meg a 16 között az első kiemelt holland Arantxa Rust (92.). Tóth hét, míg bécsi riválisa tíz tornán diadalmaskodott a harmadik vonalnak számító ITF-sorozatban.
Első találkozójukon a háromszoros országos bajnok Tóth magabiztosan hozta a nyitószettet, majd Krausnak a második játszmában 5:4-nél szettlabdája volt, de a magyar teniszező a legjobbkor brékelt.
Ennek azonban nem sokáig örülhetett, mivel 5:6-nál az osztrák újabb játszmalabdákhoz jutott, és a harmadikat már kihasználta. Az utolsó felvonásban a bátran támadó Tóth 2:0-ra ellépett, de ellenfele hamarosan utolérte őt, majd 3:4-nél elvette a fontos pontoknál rontó magyar adogatását, és 5:3-nál a harmadik meccslabdáját már kihasználta.
A találkozó 2 óra 8 percig tartott, Tóth a döntős szereplésért 4886 dollárt (1,8 millió forint) kapott, a világranglistán pedig a 301. helyre lépett előre, ami karriercsúcsot jelent nála.
W75, Székesfehérvár
egyes, döntő
- Sinja Kraus (osztrák)–Tóth Amarissa 2:6, 7:5, 6:3
(Borítókép: MTSZ)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
2 órája
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
2 órája
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
40 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
5 órája
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt
Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.
március 17., 18:41
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Újabb válogatott biztosította részvételét a 2026-os labdarúgó-vb-n
A 48 csapatos tornának az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont.
34 perce
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...
Óriási lépés a bajnoki cím felé.
március 17., 07:20
- Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
március 17., 16:33
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt
Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.
március 17., 17:21
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg járandóságukat.
7 perce
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Sport
Videón a Manchester United ifjú reménységének horrorsérülése
Hordágyon vitték le, rögzítőkötést kapott.
március 17., 09:59
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
3 órája
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
4 órája
- Mindeközben
Megkérte olimpikon párja kezét Jake Paul, fotókat is mutatott a romantikus eljegyzésről
tegnap, 10:56
- Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.
1 órája