Székely Anna újabb sikerrel hangol a nyári világjátékokra
További Sport cikkek
-
Egy ezüst a végére: Szilvássy szerezte a somorjai Eb utolsó magyar érmét
- Elképesztő közjáték után lett Európa-bajnok a magyar birkózás 19 éves zsenije
- Szőke Alex bronzérmes a somorjai birkózó Európa-bajnokságon
- Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság ifjabb Növényi Norbert korábbi ellenfelét
- „Kész vagyok meghalni a ketrecben” – ellenfele letartóztatása sem zavarta meg ifjabb Növényi Norbertet
„Az volt az elvárásom magammal szemben, hogy élvezzem, meg hogy kijöjjenek azok a technikák, amiket mostanában gyakorlunk – kezdte értékelését Székely Anna, miután legyőzte Vittoria Stripe-ot. – Most nem ez volt a főmérkőzésem, ugye a világjátékokra készülünk, ez is csak egy megállója volt ennek a felkészülésnek. Egy jó visszacsatolás az eddig elvégzett munkáról, arról, hogy milyen formában vagyok.”
Hozzátette, rendhagyó kihívást jelentett számára, hogy a megszokottnál kötöttebb szabályrendszerben bizonyítson, elvégre ezúttal sem a könyöktechnika, sem állóbirkózás, azaz chlinc nem volt. „Nálam sokszor jött volna rutinból egy-egy ilyen megoldás. Volt, hogy megfogtam, amikor térdeltünk, és ezért rám is szóltak. Ilyenkor éles szituációban nehezebb, mint edzésen, ott jobban megy gyakorlás közben. De ilyenkor dolgozik az izommemória és jobban kijöttek volna belőlem a dolgok. Így is sikerült nyerni, miközben nem ez a mi fő szabályrendszerünk” – összegezte a Career Brand Management hírlevele által idézett sportoló az estét.
Székely arról is beszélt, az egész mérkőzésen dominánsnak érezte magát, ami most a legfontosabb volt.
„Már az első két-három találat után láttam, hogy tudni fogjuk uralni a mérkőzést, attól függetlenül, hogy azért egy háromszoros olasz bajnok lány a rivális – vette át a szót Székely edzője, Berkes Ádám. – Olaszországban elég sok jó bunyós van, úgyhogy nagyon örültem, hogy Annából már most ilyen teljesítmény jött ki. Megmondom őszintén, hogy az első számú célként engem az érdekelt jobban, hogy amit az elmúlt hónapokban gyakoroltunk, az visszaköszönjön, hisz tényleg a célunk a világjátékok, ezek csak az állomások, visszacsatolások az odáig vezető úton. Most körülbelül hatvanszázalékos formában van Anna, ez az, amin tartjuk. Tudom, ha mostanra százszázalékos formába hozom, akkor be is fejezi idő előtt a mérkőzést. Így is benne volt a levegőben.”
A tréner kiemelte, láthatóan fejlődött, nőtt tanítványa ütőereje, ami az egyik fő céljuk is Csengtura készülve.
„Nagyon szép volt a kéz-láb összetétel, szép volt az a ringmozgás, amit bemutatott és amire én most nagyon fókuszálok edzéseken. Az a fő cél, hogy a világjátékokon ez komplexen köszönjön vissza. Most lehet, hogy csúnyán hangzik, nagyon örülök neki, hogy nyert, győzni mindig jó, de jelen állapotban nem nagyon érdekelnek az eredmények, csak a világjátékok eredményei érdekelnek majd” – tekintett előre Berkes.
Székely Anna a felkészülés következő állomásaként két hét múlva egy szlovákiai gálán lép ringbe, ott már a szokásoknak megfelelően muaj thai küzdelem vár rá, igaz, cserébe egy súlycsoporttal feljebb, az 57 kilogrammos kategóriában. Hazai közönség előtt legközelebb április 26-án, Mogyoródon méretteti meg magát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Vb-ezüstérmesünk az amerikai kalandról: Olyanban bíztunk, amiben nem lett volna szabad
Az olimpiai 5. Fábián Bettina izgatottan várja a nyílt vízi úszók új versenyszámát.
április 8., 09:26
- Sport
A BL-csoda feltüzelte a Szegedet, hat év után történelmi találkozón hódította vissza a Magyar Kupát
Sérülésből és indulatokból sem volt hiány, egy ponton majdnem verekedésbe torkollott a derbi.
tegnap, 21:15
- Sport
Hiába csábítják a szaúdiak, Skócia felé veheti az irányt a magyar válogatott védő
Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a játékideje Olaszországban.
április 8., 12:05
- Mindeközben
Aubrey Plaza majdnem összeházasodott Michael Cerával, meglehetősen fura okból
tegnap, 21:48
- Mindeközben
Jennifer Garner Instagram-fotója mindenkit összezavar, ritkán látni ilyen felvételt a színésznőről
tegnap, 20:06
- Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát
Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.
tegnap, 19:00
- Sport
Másfél év alatt négy gyereke született a világ egyik legjobb kosarasának
Négy különböző anyától.
április 8., 08:23
- Sport
A 2016-os bajnok sporttörténelmi vereségével folytatódott az angol bajnokság
A Newcastle tovább küzd a BL-indulásért.
április 8., 08:35
- Sport
A történelmi kudarc után újabb edzőváltást jelentettek be a Premier League-ben
A horvát szakember decemberben érkezett.
április 8., 08:57
- Sport
Angol válogatott lesz a Liverpool magyar tehetségéből
Franciaországban bizonyíthat.
április 8., 11:25
- Mindeközben
Sokkoló felfedezést tett utazásából hazatérve egy nő, ebből az apróságból jött rá, hogy megcsalta a párja
tegnap, 18:02
- Címlapon
Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump
Elárulták, alkalmas-e az elnöki tisztség betöltésére.
tegnap, 17:07
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt Molnár Andi új, milliárdos párjának, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 16:30
- Sport
Olimpiai bajnokunk vallomása: „Nem állok készen a versenyzésre!”
Sem a világ-, sem az Európa-bajnokság nem érdekli, elengedte az idei évet.
április 8., 13:15
- Sport
Két kulcsjátékosa nélkül készül bravúrgyőzelmekre női válogatottunk Litvániában
A csapat kifejezetten motivált, a vezérszerepet Babos Tímea vállalta magára.
április 8., 17:31
- Sport
Piros Zsombor egészen lehetetlen helyzetből fordított Madridban
Már a nyitószett is csaknem egyórás volt.
április 8., 17:35
- Mindeközben
Létezik egy étterem, ahol testalkat alapján adnak kedvezményt, minél kisebb résen fér át valaki, annál olcsóbban ehet
tegnap, 15:02
- Mindeközben
Rácz Jenő rendelt egy szőnyeget a Temuról, de kis híján dobott egy hátast, amikor megérkezett a csomag
tegnap, 12:31
- Sport
Hiába jelentette be a Ferencváros új vezetőedzőjét, mégsem biztos érkezése
Családi ok áll döntése hátterében, amiről már a népligetieket is tájékoztatta.
április 7., 20:33
- Sport
Ezt a történelmi tettet még Vlagyimir Putyin is elismerte
Az orosz elnök nem is hagyta szó nélkül.
április 7., 17:57
- Sport
Ejtőernyős-baleset rémisztette meg a stadion nézőit – videó
Szerencsére nem torkollott tragédiába a találkozó.
április 7., 16:51
- Címlapon
Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról
Lelőtt légi jármű és halálos villanás, egy hidegháborús ufómítosz.
tegnap, 20:53
- Címlapon
A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira
A független képviselő Várkonyi Andrea ruhájának az értékéről írt bejegyzést.
tegnap, 12:26
- Címlapon
Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét
Magyar Péterék állításuk szerint az ország összes, 3155 településén jártak.
tegnap, 17:55
- Sport
A vízzel töltött hurkák kicsinálták válogatott hölgypólósaink lábát
Gyilkos program vár Hajdú Katáékra: előbb az olimpiai ezüstérmes, majd a párizsi bajnok.
április 8., 16:40
- Mindeközben
Totálkárosra törték a magyar youtuber parkoló autóját, íme a fotó a helyszínről
tegnap, 11:08
- Sport
Nem várta meg a szezon végét az NBI kiesőjelöltje, távozik vezetőedzője a kispadról
Irányításával jutott fel a csapat az első osztályba.
április 7., 16:07
- Sport
Botrány a manchesteri derbin, Phil Foden édesanyját leku*vázta az Old Trafford közönsége
Pep Guardiola éles hangú üzenetben ítélte el a United-drukkerek undorító viselkedését.
április 7., 13:51
- Sport
Szabadkártyát kapott a selejtezőben, majd tornát nyert az amerikai teniszező
Rajta kívül két olasz játékos emelhetett magasba trófeát a hétvégén.
április 7., 10:54
- Sport
Bomba igazolás Veszprémben, a világ egyik legjobbja érkezik nyáron
A Barcelonával háromszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját.
április 7., 14:09
- Mindeközben
Gelencsér Tímea ott rúgott bele a vőlegényébe, ahol egy férfinak a legjobban fáj, és ezt videóra is vette
tegnap, 09:33
- Sport
Tragikus hirtelenséggel meghalt a 36-szoros válogatott labdarúgó
Buliban szórakozott, amikor szívrohamot kapott.
április 7., 10:39
- Sport
Világbajnokokkal népszerűsítik a sportolást a magyar fiatalok körében
Siklósi Gergely saját tapasztalatából tudja, hogy „aki sportol, annak könnyebben megy a tanulás”.
április 7., 15:20
- Mindeközben
Kínos baki tette tönkre egy fiatal pár esküvőjét, rémálmukban sem gondolták volna, hogy ilyen előfordulhat velük
tegnap, 08:01
- Sport
A rúdugrás és a kalapácsvetés királya is indul a Gyulai Memorialon
Armand Duplantis és Ethan Katzberg mellett Budapestre érkezik Femke Bol is, rajtvonalon a hazai klasszisok sora.
április 7., 12:46
- Sport
Fájó vereséget szenvedett Marozsán Fábián, szettelőnyről esett ki Monte-Carlóban
Megint kifogott rajta sokkal rutinosabb riválisa.
április 7., 14:41
- Sport
Élete első felnőtt Európa-bajnokságán máris éremért küzdhet a fiatal magyar
Honosított vb-címvédőnk első meccsén technikai tussal maradt alul.
április 7., 14:14
- Sport
Csupán egy szezon után távozik az FTC orosz játékosa
Már azt is tudni, Románia felé veszi nyártól az irányt.
április 8., 11:10