A rasszista Mugabe elnök „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

További Sport cikkek
-
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
- Hívta az óceán szava: a világ egyik leghírhedtebb országában kötött ki a magyar oktató
- New York korábbi kormányzója Puskás-mezben szurkolt a válogatottnak, várja a következő legendát
- Azokért futnak, akik nem futhatnak
- Nagy Péter feltámasztaná a tetszhalott magyar súlyemelést, de a múlt erői ellenállnak
Egy fiatal nő az öreg férfiak birodalmában
Megannyi hírforrás, köztük a hatalmas presztízsű BBC is, úgy aposztrofálta a 41 éves Kirsty Coventryt, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság történetének legfiatalabb elnökét. Ez azonban nem igaz, mert Pierre Coubertin báró, a NOB második elnöke mindössze 33 éves volt, amikor 1896. április 10-én átvette a posztot a görög Demetriusz Vikelasztól. De Coubertint leszámítva valóban Coventry a legfiatalabb egy olyan poszton, amelyet eddig kizárólag férfiaknak, idős férfiaknak tartottak fenn, hiszen például a svéd Sigfrid Edström 72 éves volt, amikor 1942-ben megválasztották, az őt követő Avery Brundage pedig egészen 85 éves koráig regnált.
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
Persze nem az életkor a legfontosabb minden idők legtöbb egyéni olimpiai éremmel rendelkező úszónője életrajzában. Coventry két olimpián, az athénin és a pekingin összesen hét medáliát szerzett, és így Egerszegi Krisztinával és az amerikai Katie Ledeckyvel holtversenyben ő a listavezető a női úszók között.
Nyugdíjazta Egerszegi világcsúcsát
Ha már Egerszegi… Coventry volt az, aki 2008. február 17-én 2:06.39 perces eredménnyel megjavította a magyar ötszörös olimpiai bajnoknő megdönthetetlennek tartott, és 17 éven át, az 1991-es athéni Európa-bajnokság óta álló 2:06.62 perces világcsúcsát a 200 méteres hátúszásban, a Missouri Grand Prix elnevezésű viadalon.
De nézzük csak, honnan, milyen szociokulturális környezetből érkezett a NOB tizedik elnöke!
Kirsty Coventry 1983. szeptember 16-án született Zimbabwe fővárosában, Hararében, a korábbi Salisburyben, ebben a nagyjából Budapesttel egyforma méretű, 1,8 milliós városban, amit 1890-ben alapítottak a brit gyarmatosítók, és az akkori brit miniszterelnökről, Lord Salisburyről neveztek el.
Coventry tehetős fehér családba született, édesapja és édesanyja, Rob és Lynn egyaránt remek úszó volt, nagyapja pedig a Rodéziai Úszó Szövetség elnöke. Fontos megjegyezni, hogy az egykori brit kolónia, a Cecil Rhodes által gyarmatosított és róla elnevezett Dél-Rodézia három évvel Kirsty születése előtt, 1980-ban nyerte el függetlenségét. A kislány a szinte kizárólag fehér diákok által látogatott, a dominikánus apácák által 1892-ben alapított Dominican Convent School tanulója volt, és itt lehetősége volt úszni.
Akkor még az úszás és a gyeplabda kizárólag a fehérek által űzött sport volt Zimbabwéban, nem véletlen, hogy az ország első olimpiai érmét a nyolcból (a maradék hét Coventry nevéhez fűződik) a női gyeplabda-válogatott szerezte az 1980-as moszkvai olimpián, egy aranyat.
Fürjes Balázs: Óriási elismerés Afrikának
Fürjes Balázs, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként részt vett az új elnök megszavazásán, a döntés után nyilatkozott az Indexnek: „Jól ismerjük egymást, Kirsty Coventry a Brisbane 2032 koordinációs bizottság elnöke, két éve intenzív munkakapcsolatban vagyunk. Született vezető, aki mára tapasztalatokkal is felvértezett – hét éve hazája sportminisztere, sokáig vezette a NOB sportolói bizottságát, volt alelnöke és elnökségi tagja a NOB-nak évekig. Az első női elnök és az első afrikai, aki teljesítményével vívta ki a bizalmat. Megválasztása igazolja: ha megdolgozik érte, itt bárki lehet bajnok.
Olimpikon, olimpiai bajnok, ami segíti, hogy a mozgalom valóban a sportolókat tegye első helyre döntéseinél. Óriási elismerés ez Afrikának is, az egyetlen földrésznek, ahol még nem volt olimpia. Afrikát növekvő természetes népszaporulat, egyre növekvő és egyre eredményesebb olimpiai részvétel jellemzi – Afrika jelen idő, és legalább annyira a jövő is. Kirsty a valaha volt legfiatalabb NOB-elnök – így még könnyebb lesz saját nyelvükön szólni az új nemzedékekhez, jól kezelni a digitalizáció, a mesterséges intelligencia adta kihívásokat és lehetőségeket. Coventry asszony Magyarország barátja – úszóként jól ismeri a magyar úszósportot, vendégünk volt a vizes világbajnokságokon. Az új elnök építeni fog Thomas Bach örökségére, valóban az ő munkáját folytatja majd. Jó döntés született!”
Mugabe díszpinty fehér hőse
Ők, a Robert Mugabe diktátor által nemzeti hősökké előléptetett, kizárólag fehér gyeplabdázó lányok lettek Zimbabwe első Aranylányai (Golden Girls), ahogy a különben fehérgyűlölő és a fehér telepeseket földjüktől megfosztó diktátor elnevezte a zimbabwei nemzeti büszkeség letéteményeseit.
Coventry 2000-ben 17 évesen kijutott az olimpiára, és a 200 méteres hátúszásban elért 12. helye ösztöndíjat biztosított számára az Egyesült Államokba, az Auburn Egyetemre, ahol komolyan, modern edzésmódszerekkel elkezdhetett foglalkozni imádott sportágával. Első nagy sikere a 2002-es manchesteri Nemzetközösségi Játékokon megszerzett aranyérem volt a 200 méter vegyesen.
Nota bene: ez volt Zimbabwénak az utolsó Commonwealth Games, mert 2003 decemberében Mugabe kiléptette az országot a közösségből azzal a felkiáltással, hogy hazájának nincs helye ebben az „angolszász szentségtelen szövetségben”.
Ezekben az években Mugabe fehérellenes retorikája uralta a zimbabwei közbeszédet, azért szaladt fel mindenkinek a szemöldöke a nagyvilágban, amikor Coventry athéni olimpiai diadala után, tarsolyában egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel hazatért Hararébe, és Mugabe kezdeményezésére nemzeti hősként fogadták. Népviseletbe öltözött táncosok ezrei szegélyezték a repülőtérről a városba vezető utat, a tömeg shona nyelven (ez az őslakos törzs) azt skandálta, hogy „mupei munda”, ami annyit tesz: Adjatok neki egy farmot! (Ennek az a háttere, hogy Mugabe rezsimje elüldözte földjükről a fehér telepeseket.)
Százezer dollár az Aranylánynak
Majd pedig maga az elnök elnevezte Coventryt Golden Girlnek, Aranylánynak, utalva az 1980-as, szintén fehérekből álló olimpiai bajnok gyeplabda-válogatottra.
Egyszóval: Kirsty Coventryből nemzeti hős lett, a Mugabe-rezsimet sikereivel legitimáló hérosz, másképpen Robert Mugabe, a tömeggyilkos és dollármilliárdokat elsikkasztó, fehérgyűlölő elnök hasznos idiótája.
Mugabe Coventry hazatérésekor így zárta köszöntőbeszédét:
Honfiúi lelkünk most repes az örömtől és a büszkeségtől, és azt mondjuk, szép volt, Zimbabwe lánya! Büszkék vagyunk rád, és minden jót kívánunk neked! Vigyáznunk kell rád, a mi nemzeti kincsünkre!
Az úszónő azzal is kiérdemelte a megkülönböztetett bánásmódot, továbbá a Mugabe által olimpiai prémiumként egy aktatáskában adományozott 100 000 dollárt és a diplomata-útlevelet (ismerős történet…), hogy büszke zimbabwei hazafinak vallotta magát, és például negyedik olimpiáján, Londonban ő vitte a megnyitóünnepségen a zimbabwei zászlót.
Coventry zökkenőmentesen beilleszkedett Mugabe narratívájába.
Zimbabwe a hazám, itt születtem, ez az én kultúrám. Mindig is Zimbabwét képviseltem, nem számít, hogy milyen a bőröm színe
– hangoztatta rendszeresen.
Nászajándék egy marhacsorda
Olyannyira, hogy amikor férjhez ment Tyrone Sewradhoz, egy szintén fehér fiatalemberhez, az esküvői szertartást shona népviseletben, a shona szokások szerint tartották, és a vőlegény a shona hagyományoknak megfelelően lobolát, vagyis esküvői ajándékot vitt a menyasszonynak egy marhacsorda formájában…
Coventry ötödik olimpiája, Rio de Janeiro után visszavonult, és politikai pályába kezdett. Mugabét 2017-ben megbuktatták, és az utód, Emmerson Mnangagwa kereste a kiegyezést a jogfosztott fehér farmerekkel.
Ennek jegyében 2018 szeptemberében felkérte Coventryt sportminiszternek, aki ezt el is fogadta. Mi több, Bruce Grobbelaart, a Liverpool egykori legendás kapusát kinevezte az ország sportügyi és rekreációs nagykövetének. (Nincs új a nap alatt…)
Ami ezután következett, az meglehetősen visszatetsző volt. Az új köztársasági elnök egy óriási farmot adományozott sportminiszterének, egy olyan farmot, amelyet az előző elnök, Mugabe egy Bob Cary nevű fehér farmertől kobzott el, és amelyet Mugabe eredetileg a saját unokaöccsének ajándékozott. Csakhogy Mugabe 2017-ben megbukott, és az utód odaajándékozta a birtokot Coventrynek, a rezsim díszfehérjének.
A zimbabwei fehér közösség mindezt, mármint hogy Coventry elfogadta az ajándékot, árulásként értelmezte, behódolásként a rezsimnek.
Ezeket a tényeket sokszor Coventry fejére olvasták a NOB-elnöki címért folyó korteshadjárat során, de a szavazókat, a NOB-tagokat mindez nem igazán zavarta, és már az első körben 49-en rá adták a voksukat, ezzel azonnal biztosítva a megválasztásához szükséges abszolút többséget.
A jelek szerint a pozitív tényezők (Coventry veretes sportmúltja, fiatalsága, az a körülmény, hogy nő és afrikai) többet nyomtak a latban, mint a nem mindenki által ismert előélete.
(Borítókép: Kirsty Coventry a sajtótájékoztatón, miután megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság [NOB] új elnökének 2025. március 20-án. Fotó: Louisa Gouliamaki / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
7 órája
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
2 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
3 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
3 órája
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
4 órája
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
5 órája
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
6 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
6 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
7 órája
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
9 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
4 órája
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
március 21., 16:09
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
4 órája
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11