A zsűritagok nem csupán a párosokkal csipkelődnek, egymást sem kímélik.
Nem túlzás azt állítani, hogy A Nagy Duett újonnan indult hetedik évada tele van beszólásokkal, egyik aranyköpés jön a másik után, az új zsűri, vagyis Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András ugyanis nem csak a profi és amatőr énekesekből álló párosokat, de egymást sem kímélik, igaz, vasárnap este a második élő adásban már nem bántak olyan szűkmarkúan a pontokkal. Előbbi persze várható volt, hiszen részben ezért is ülnek ott, ám úgy tűnik, a szórakoztatás részeként szolgáló csipkelődés nem mindig veszi ki jól magát. Hajós András múlt héten például kisebb botrányt kavart egy Balázs Klárival kapcsolatos megjegyzésével. Az ítész a kialakult perpatvar kapcsán később kiemelte: a bulihangulathoz az is hozzátartozik, hogy a zsűripultban való ítélkezést nem kell halálosan komolyan venni.
Feltehetően nagyobb baj is lenne abból, ha ez így történne, főleg, hogy a zsűritagok egymás agyát is húzzák, amikor csak tudják. A második adásban mondjuk Szabó Zsófi inkább csak kapta az ívet, mint adta. Geszler Dorottya és Stohl András produkciójának értékelésekor, akik DR BRS és Varga Viktor Koccintós című dalával léptek színpadra, Kasza Tibi mellett Hajós András is csípős megjegyzést tett rá, ám úgy tűnik, a Mokka műsorvezetőnője ehhez már hozzászokott.
A feszültség igazából már akkor épülni kezdett, amikor a műsorvezetőnő, Liptai Claudia kicsit tévesztett, és Hajós Andrásnak adta a szót Szabó Zsófi helyett. Hajós humorosan úgy kezdett el értékelni, mintha ő lenne Szabó, ám az nem volt rest kiemelni, hogy neki más mondandója lenne, majd azzal folytatta, hogy Stohl betegen is részt vett a próbákon, mert azt szeretné, ha Geszler jól érezné magát a showműsorban. Kasza Tibi erre a mondatra harapott rá, mondván, Stohl profi színész létére pontosan tudja, hogyan viselkedjen, hogy a közönségnek ne tűnjön fel semmi, ezért talán nem is érti senki, hogy Szabó miről beszélt. A tévés ezt követően azt sem félt kimondani, hogy hamisnak hallotta Geszlert, ettől függetlenül viszont élvezhető volt a produkció, mire Kasza ebben a mondatban is talált némi kivetnivalót.
„Ne foglalkozz velük! Majd a Hajós!” – súgta Geszler Dorottya fülébe Stohl András, ám Hajós András csak rátett még egy lapáttal.
Örülök, hogy nem én ülök a Tibi mellett. Nagyon sokat bántod ezt a szegény lányt!
– mutatott rá Hajós, mire Szabó rávágta:
Nem baj, elbírom!
Hajós beszólása azonban itt nem ért véget, hiszen azzal folytatta, hogy:
De azért azt hadd tegyem hozzá, hogy 99 százalékban igazad van! (...) Szóval nehogy már most vegyük már észre, hogy Stohl András egy színész, és nem is akármilyen.
Szabó Zsófi helyzetén Hajós András rákontrázása nem segített, s bár a műsorvezetőnő mosolyogva bólogatott, látni lehetett rajta, hogy nem estek jól neki kollégái szavai.
De nem bántjuk! Csak fricskázzuk!
– adott magyarázatot csipkelődésére Kasza, hogy oldjon a hangulaton. Szabó Zsófi aztán a pontozáskor is hangsúlyozta, már megszokta a dolgot.
Mindent elbír a hátam!
Nemrég ráadásul arról is nyilatkozott, megérti, ha a nézők elsőre
nem értik, milyen alapon kapta meg ezt a pozíciót
.