Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

2025.03.22. 20:15
Szlovákiában is felütötte fejét a ragadós száj- és körömfájás, emiatt a medvei, nyáradi és bakai gócpontok három kilométeres körzetében minden haszonállatot le kell ölni.

Ahogy arról beszámoltunk, Szlovákiában is megjelent a száj- és körömfájás, a magyar határ közvetlen közelében levő településeken, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon, a Csallóközben. Az érintett szarvasmarhatelepek felszámolása mellett a környékbeli haszonállatokat is le kell ölniük a hatóságoknak.

Richard Takác földművelésügyi miniszter a paraméter.sk-nak elmondta, az állattetemeket fokozatosan szállítják el egyelőre Szlovákia egyetlen, zsolnai kafilériájába, ahol elégetik azokat.

Tegnap este megjöttek a vakcinák Németországból, most már zajlik az oltás a farmokon, ahol igyekszünk a vírustöltetet csökkenteni a haszonállatoknál. Pillanatnyilag zajlik Bakán az állatok leölése, ott több mint 1000 szarvasmarha található

– tette hozzá Richard Takác, majd kifejtette, hogy Magyarországon előre elkészített gödrökbe is elássák az állattetemeket, a Csallóközben viszont a miniszter szerint ez nem lehetséges a felszín alatti vizek magas szintje miatt.

A leölések helyszínén fertőtlenítő alagutakat helyeztek üzembe, ahol át kell haladniuk a teherautóknak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A hadsereg több száz katonát állított készenlétbe, szükség esetén bevethetik őket, hogy segítsék az egyes helyszíneken az állattetemek elszállítását.

Európa legsúlyosabb járványa utoljára Nagy-Britanniában volt, aminek következtében 2001-ben csaknem hétmillió szarvasmarhát kellett leölniük a hatóságoknak.