Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Ittasan elektromos rollert vezetőkkel szemben hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék.
Az első ügy vádlottja tavaly júniusban rossz látási viszonyok között vezette bérelt elektromos rollerét Zalaegerszegen. Az egyik járdaszakaszon hirtelen fékeznie kellett, azonban a részeg sofőr túl nagy sebességgel hajtott, ezért megcsúszott és elesett. A baleset következtében pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A másik ügyben 2024 novemberében egy férfit meg akartak állítani a rendőrök, mivel nem volt hátsó világítás a rollerén. A férfi továbbhajtott, és még akkor sem akart megállni, amikor a rendőrök mellé hajtottak, és a lehúzott ablakon keresztül szólították fel a megállásra.
A férfi egy társasház parkolójába hajtva próbálta meg lerázni a rendőröket, sikertelenül. Az üldözés további tíz percig tartott. Az intézkedés során pedig a rendőrök megállapították, hogy a férfi alkoholt fogyasztott.
A Zalaegerszegi Járásbíróság a két férfit ittas járművezetés bűntettében bűnösnek találta, ezért velük szemben 156 és 180 ezer forintos pénzbírságot szabott ki, valamint 4 és 5 hónapra eltiltotta őket a közúti járművezetéstől.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
2 órája
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
4 órája
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
4 órája
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
3 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
5 órája
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Címlapon
Nézőpont Intézet: teljesen egyetértenek egy kérdésben a Fidesz és a Tisza szavazói
Jöhet a szigorítás.
2 órája
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Erős fájdalomcsillapítókkal kereskedtek patikusok az ország több pontján
Hamis recepteket állítottak ki több ezer fájdalomcsillapítóról és görcsoldóról.
5 perce
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51