Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
További Belföld cikkek
-
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
- Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
- Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
- Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok
- Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
„Elnök úr, hallom egyre idegesebb vagy, és az udvari bohócaidnak kiadtad, hogy találjanak valami csodafegyvert, amivel most már tényleg el lehetne engem takarítani az útból” – kezdte legutóbbi bejegyzését Magyar Péter, utalva a kormánypártok által pénteken benyújtott új törvényjavaslatra, mely szerint az EP-képviselőknek is kötelező lenne vagyonnyilatkozatot benyújtani.
„Tényleg azt gondoltátok, hogy ha a tegnap beadott törvényjavaslat alapján majd vagyonnyilatkozatot kell tennem, akkor sikerül megfosztanotok az európai parlamenti képviselői mandátumomtól, és akkor az idők végezetéig maharadzsa maradsz?” – tette fel a kérdést Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke leírta azt is, hogy nem csak az ő, de hozzátartozói vagyonnyilatkozata is nyilvános lesz, valamint kihívta Orbán Viktort, hogy tartson vele ebben az ügyben:
Toljuk le együtt a nadrágot, miniszterelnök úr! Áll az alku?
– fogalmazott Magyar Péter.
Bejegyzésében „spoilerezett kicsit”, leírta, hogy van két lakása és egy telke, valamint kiemelte, hogy körülbelül 90 millió forint lakáshitele és ennél kicsivel több megtakarítása van. „Képzeld, van egy pianínóm és 5 darab festményem is (de abból kettőt ismerős festett). Ja, és egy 7 éves Volvóm. És tudod, a havi fizetésem felét minden hónapban jótékonysági célra ajánlom fel” – részletezte.
Máskor legyél már elég bátor, és ne ilyen bonyolult címet adj a törvényjavaslatnak! Elég lenne annyi, hogy „Szabaduljunk meg Magyar Pétertől, mert rettegünk” törvény. Vagy „itt már nem csak a lé, hanem a lét a tét” törvény
– írta Magyar Péter.
Zárásként érdeklődött Orbán Viktor hatvanpusztai „uradalmi birtokára” vásárolt fákról, amelyek darabja állítása szerint 30 millió forint, valamint érdeklődött az állatokról is: „Tényleg félnek az unokák a kis házi szafaridban nevelkedő zebráktól?”
Ezenkívül Magyar Péter felajánlotta a miniszterelnöknek, hogy ha kell, kölcsönad neki. „Hallom 20 év miniszterelnökség és havi 7,2 milliós fizetés mellett nincs megtakarításod. Ha nagyon megszorulsz, szólj. Nem szeretném, ha a zebrák szükséget szenvednének! Tényleg, mit esznek? Zabot?”
Magyar Péter bejegyzésének közzététele után nem sokkal a Telex megkeresést küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központnak (KTK), és kérdéseket tettek fel a Tisza Párt vezetőjének posztjával kapcsolatban. A lapnak a KTK az alábbi választ adta:
„Az Ön által idézett posztban szereplő összes állításra csak egy mondattal tudunk válaszolni: Ez még viccnek is rossz!”
Jöhet az EP-képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettsége
Mint pénteken írtuk, új fejezet nyílhat a politikai átláthatóság terén: a Fidesz és a KDNP képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be, ami a magyar európai parlamenti képviselők számára is kötelezővé tenné a részletes vagyonnyilatkozatok benyújtását és nyilvánosságra hozatalát. A javaslat, ami Orbán Viktor februári ígéretét váltaná valóra, az országgyűlési képviselőkéhez hasonló kötelezettséget írna elő az EP-képviselők számára is.
Orbán Viktor ígérete valóra válhat: jöhet az EP-képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettsége
Benyújtották a törvényjavaslatot.
A jogszabály elfogadása esetén a nyilatkozatokat az Európai Parlament első plenáris ülésének végéig, vagy a képviselői mandátum igazolását követő 30 napon belül kellene benyújtani, majd ezt követően évente meg kellene ismételni.
A törvénytervezet előírná azt is, hogy a képviselők családtagjainak vagyonnyilatkozatait is fel kellene tölteni a Nemzeti Választási Iroda honlapjára. Fontos különbség azonban, hogy ezek – ellentétben a képviselői nyilatkozatokkal – nem lennének nyilvánosak. A családtagok dokumentumaiba kizárólag a Nemzeti Választási Bizottság tagjai tekinthetnének be, és csak abban az esetben, ha az érintett EP-képviselő vagyonnyilatkozata miatt eljárás indulna.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
1 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
1 órája
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
19 perce
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
tegnap, 19:59
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
tegnap, 19:53
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58
- Mindeközben
Megkérte olimpikon párja kezét Jake Paul, fotókat is mutatott a romantikus eljegyzésről
tegnap, 10:56