Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Beszállunk a liftbe és hipp-hopp ott termünk, ahol akarunk – vagyis a negyediken. Olyan evidens ez a huzalok, ellensúly, villanymotor és kabin által biztosított utazás, hogy jogosan merül fel a kérdés: miért ne lehetne egy ilyet a kozmoszba is készíteni? Ez lenne az űrlift, amit egy olyan kábel tenne lehetővé, ami az űrből a Földre ereszkedik több ezer méteren keresztül.

Csináljuk meg, és nem kell többé rakéta, űrhajó, megyünk pár ezer emeletet, és ott vagyunk fenn a mélyűrben, a sötétség és a mínuszok sokak számára vonzó birodalmában. Ez egyébként nagyon zöld megoldás is lenne, főleg ha valamiféle kenderkötélen lógna a lift.

Űrlétra a XIX. századból

Apropó, kötél, Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij már 1895-ben kitalálta az égi létra ötletét, és még sok egyéb érdekes dolgot. Ciolkovszkij orosz rakétatudós volt és az űrhajózás pionírja. Ő alkotta meg az űrhajózás Pitagorasz-tételét, vagyis a rakétamozgás alapképletét, a róla elnevezett Ciolkovszkij-egyenletet. Léghajókat tervezett, vasmadarakról ábrándozott már 1887-ben, és a legnagyobb és legőrültebb projektje (legalábbis a maga korában) egy űrhajó tervezése volt. És ugyan papírsárkányokkal is foglalkozott, oktatott, és minden levegővel kapcsolatos, potenciálisan repülő tárggyal kapcsolatba került, ma már csak a rakétáiról ismerjük, ha egyáltalán...

Zárkózott, nagyothalló és rövidlátó volt, e hiányosságai miatt azonban nagyon tudott koncentrálni egy-egy dologra. Imádta az életet, de aszkétaként élt, mert nem a mindennapi örömöket szerette, hanem magát az élet eszméjét. Egyszer azt mondta, és ebben egész leitmotivját megtaláljuk:

A Föld az emberiség bölcsője, de nem maradhatunk örökké a bölcsőben.

Na de hogyan fejlesszük tovább ötletét, az égi létrát liftté?

Az űrlift koncepcióját ma sem vetik meg a fizikusok, a bostoni Northeastern egyetem fizika tanszékének adjunktusa, Alberto de la Torre szerint az űrlift segíthetne jelentősen költséghatékonyabbá tenni az emberek és rakományok űrbe juttatását. Mivel a mostani kilövőrendszerek jellemzően egyszer használatosak, és egy-egy kilogrammnyi anyag szállítása meghaladja a 10 ezer dollárt, az űrliftek igen vonzóak lennének pénztárca szempontból. És végre a NASA is vehetne működő kávéautomatákat (sokan panaszkodtak).

Erők és anyagok

Ciolkovszkij műholdelméletét de la Torre is osztja: egy geostacionárius pályán túl elhelyezett műhold tudná stabilizálni a liftkábelt a Föld gravitációs erejével és a centrifugális erővel, ami az űrből felfelé irányuló erőt fejt ki a kábelre. 

A geostacionárius pálya az a különleges távolság a Földtől, ahol az objektumok egy pontos helyen maradnak a fejünk felett, ahelyett, hogy körülöttünk keringenének. Ha megtaláltuk a műholdunkat, ledobunk róla egy végtelen hosszú kábelt, majd amint a műhold megemelkedik – amikor leesik a kábel –, akkor ellensúlyozza a kábel súlyát, és a megfelelő helyen marad.

Az újabb koncepciók mobilbázist javasolnak egy óceánjáró hajón vagy platformon, egy ilyen ötlettel nyert nemrég egy brit építész 11 ezer dollárt egy francia pályázaton űrlifttervével, ami még nem készült el, de jól kidolgozott.

A legfőbb baj az, hogy nincs még megfelelő anyag, ami képes lenne összekötni a Földet az űrrel, hiszen ha acélból készülne a kötél, a geostacionárius pályán fellépő feszültségtől szétszakadna. De jó hír, hogy az anyagtudomány épp óriási fejlődésen megy keresztül, ígéretes a bór-nitrid nanocső, a gyémánt nanoszálak és a grafén, amik mind alacsony sűrűségű és nagy szakítószilárdságú matériák. 

És akkor most játsszunk el azzal a gondolattal, hogy megvan az űrliftünk, és nagy tömegeket akarunk vele az űrbe szállítani. Nem fog a fejünkre zuhanni? A számítások azt mutatják, hogyha a kábel 50-szer erősebb, mint az acél, akkor nem lesz semmi baj, és nem kapunk 5 darab 80 kilós űrhajóst a nyakunkba.