
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
További Cellanapló cikkek
A Google szerda délután hivatalosan is bemutatta legújabb középkategóriás okostelefonját, a Pixel 9a-t, amely számos fejlesztést hoz elődjéhez képest. A készülék legfeltűnőbb újítása a hátlapi kameradudor eltűnése, amely amellett, hogy letisztultabb megjelenést kölcsönöz a telefonnak, egyedülállóvá is teszi azt – ehhez foghatót ugyanis manapság már nem igazán látni az okostelefonok piacán. Az új Pixel azonban más területeken is újít, ezeket szedtük most össze alábbi cikkünkben.

A Google új üdvöskéje az elődnél hajszálnyival nagyobb, 6,3 hüvelykes kijelzőt kapott, amely fényesebb és 120 hertzes képfrissítéssel is rendelkezik. Erőből sem lesz hiány, a teljesítményről ugyanis az a Tensor G4-es lapka gondoskodik, ami a három nagy tesót, a Pixel 9-et, a Pixel 9 Prót és a Pixel 9 Pro XL-t is hajtja. A tartósságért masszív alumíniumváz és IP68-as por- és vízállósági tanúsítvány felel, míg az egész napos üzemidőt az 5100 milliamperórás akkumulátor garantálja.
Érdekesség, hogy ez az eddigi legnagyobb telep, ami valaha Pixel telefonba került – még a Pixel 9 Pro XL akkumulátorának méretét is felülmúlja,
így üzemidő tekintetében várhatóan brillírozni fog a Pixel 9a. Amennyiben hihetünk a Google-nek, úgy a készülékből akár 30 órányi folyamatos videónézés is kifacsarható, ami rendkívül impozánsan hangzik – kérdéses persze, hogy ezzel szemben mit mutat majd a valóság. Kamerák terén sem feltétlenül okoz csalódást a mobil. A hátlapon egy 48 megapixeles főkamerát és egy 13 megapixeles ultraszéles kamerát kapunk, minek hála a készülék támogatja a Google új makró módját is. 2025-ös mobil révén pedig a mesterséges intelligencia sem maradhatott ki a telefonból – természetesen ott van a Google AI és a Google Gemini is a Pixel 9a-ban.
Az első igazi iPhone 16e-kihívó
Ezek alapján a Google Pixel 9a az első igaz kihívója a március elején debütáló iPhone 16e-nek – a Galaxy A56-ot és A36-ot csak azért nem vesszük ide, mert azokban nem csúcskategóriás chip ketyeg, és az egyre trendibb AI-megoldásokat is visszafogta ezen telefonok esetében a Samsung. A Pixel 9a-ban viszont minden megvan ahhoz, hogy felülmúlja az iPhone-t. Ahogy arról tesztünkben is beszámoltunk, az új almás mobil nem aratott töretlen sikert szerkesztőségünkben. Magas ajánlott fogyasztói ára, illetve a bizonyos esetekben indokolatlanul visszafogott képességei miatt nem tudtuk ajánlani a mobilt – az viszont tagadhatatlan, hogy aki a nap végén iPhone-t szeretne vásárolni, az az Apple készüléke mellett fog dönteni.
Azok számára viszont, akik még nem köteleződtek el az iOS és az Apple ökoszisztémája mellett, a Pixel 9a bravúros ajánlatnak ígérkezik.
A legújabb almával szemben a Google telefonja jobb kijelzőt, jobb üzemidőt és kedvezőbb árat kínál, miközben a keresőóriás is garantálja, hogy legalább hét éven át naprakészen tartják majd a Pixel 9a szoftverét. Fontos azonban észben tartani, hogy ezek csak az előzetes következtetések – megeshet, hogy a gyakorlatban teljesen máshogy szuperál majd a készülék.
A Pixel 9a kétféle konfigurációban és obszidián, porcelán, lila és bazsarózsa színekben lesz elérhető. A 128 gigabyte tárhellyel szerelt változat 245 ezer, míg a 256 gigabyte-os modell 290 ezer jó magyar forintról indul majd – egyszer. A Google egyelőre még nem közölte a pontos megjelenési dátumot, egyelőre csak annyit tudni, hogy valamikor idén áprilisban kezdik meg a telefonok szállítását – az előrendeléseket viszont már most is le lehet adni.
Frissítés: A Google mérsékelte a Pixel 9a mobilok ajánlott fogyasztói árát; a 128 gigabyte-os modellt 235 ezer, míg a 256 gigabyte-os készüléket 277 ezer forintért szerezheti majd be áprilisban.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34
Rovataink a Facebookon