Nagy Péter feltámasztaná a tetszhalott magyar súlyemelést, de a múlt erői ellenállnak

Meggyőződésem, hogy a szakítás a jelenlegi vezetőséggel nagy lökést adna a magyar súlyemelésnek.

Ha egy tisztújító közgyűlésen győzni lehetne egy szellemes szlogennel, akkor Nagy Péter valószínűleg verhetetlen favoritja lenne a Magyar Súlyemelő-szövetség szombati küldöttgyűlésének. Csakhogy nálunk a dolgok másképp működnek, ezért még az is könnyen elképzelhető, hogy a 39 éves óriás, aki Londonban, Rióban és Tokióban képviselte Magyarországot az olimpián, fel sem kerül a szavazócédulára elnökjelöltnek.

Negyvenévesen még legyőzhetetlen

Nagy Péternek sokáig a szakítás volt az erőssége, 193 kilogrammig jutott, aztán a lökés is felzárkózott mellé a tisztes 233 kilójával, de ezeket a súlyokat nem ma emelgeti a már a negyvenedik évét taposó veterán. Aki csúcsokat már nem akar dönteni, viszont szombaton harcba indul a szövetség elnöki pozíciójáért. Ami, ha ő futna be győztesként, felérne egy olimpiai bajnoki címmel.

Most voltam Spanyolországban egy versenyen, 335-öt emeltem, az egyéni csúcsom, a 421 még jóval fiatalabb koromban született, most olyan 350-re lennék képes optimális esetben. De ezzel még mindig én vagyok a legjobb itthon. Nem vet jó fényt egy sportágra, ha egy negyvenéves ember a legjobb… Bár manapság más sportágakban is hasítanak a negyvenesek: Cristiano Ronaldo, LeBron James, Novak Djokovics… Az orvosi háttér, a helyes táplálkozás csodákra képes. És ehhez még dopping sem kell 

– mondta az elnökaspiráns.

Témánál vagyunk.

„Szerintem a súlyemelés semmivel sem doppingérzékenyebb sportág a többinél, csak mivel úgynevezett erősport, meg a múltban voltak lebukások szép számmal, sajnos idehaza is, ezért a figyelem fókuszába került. Ha van egy doppingeset, az a mi esetünkben nagyobbat szól. Ha – mondjuk – egy kerékpáros lebukik, attól még nem bélyegzik meg a kerékpárt mint sporteszközt. De ha az ember megfog egy súlyzót, akkor már mindenki a kokszra asszociál. Pedig nemcsak a sportolók doppingolnak, hanem a művészek is. Ki szólja meg Mick Jaggert vagy Keith Richardst, ha elszív egy marihuánás cigarettát a Rolling Stones koncertje előtt?”

Nem lehet kikerülni a mostanság óriási publicitást kapó úgynevezett Enhanced Games, vagyis a doppingellenőrzés nélküli játékok kérdését. 

„Hallottam nemrégiben egy előadást erről, és azt állították, hogy nem változnának az eredmények. Ugyanazok az eredmények születnének, mint egy olyan olimpián, ahol minden sarkon áll egy doppingellenőr. A változás abban lenne, hogy nem a sportnagyhatalmak állnának a dobogón. Természetesen ellenzem a doppingolimpiát, a tiszta játék, a tiszta eszközökkel elért eredmény hozzátartozik a sporthoz.” 

Problémák a szőnyeg alatt

E röpke kitérő után azt kérdeztük Nagy Pétertől: Mikor döntött úgy, hogy harcba indul a szövetség elnöki pozíciójáért?

A szövetségben évek óta halmozódnak a problémák. A megoldáshoz szükséges magasságot azonban eddig még egyetlen jelölt sem ugrotta meg. Nekem most sikerült olyan támogatói hátteret magam mögé és köré gyűjteni, amelynek birtokában bizakodunk. Hogy a kérdésére válaszoljak: februárban döntöttem el, hogy indulok a választáson. Februárban kezdtem el dolgozni az új munkahelyemen, a Szeged-Csanádi egyházmegye fenntartásában álló, katolikus hitelvek szerint működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál, és amíg nem adták rá az áldásukat, hogy beszállhatok az elnökválasztási kampányba, addig nem akartam pályázni.

Hazugságáradat és karaktergyilkosság

A jelenlegi elnök, Dobos Imre nyilvánosan kijelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és főtitkára is azt szeretné, hogy ő maradjon az elnök. Kérdés, vajon ilyen háttértámogatás után van-e értelme beszállni a ringbe, megméretnie magát Nagynak?

Hogyne volna, hiszen sehol semmi nyoma nincs annak, hogy Gyulay Zsolt és Fábián László támogatná Dobost. Úgyhogy ez egyrészt egy olyan állítás, ami nincs igazolva azoktól, akikre a hivatkozás utal, másrészt ezzel elég kellemetlen helyzetbe hozta nevezett urakat, de még a Magyar Olimpiai Bizottságot is, hiszen ezzel megkérdőjelezte a szervezet pártatlanságát. Köztudott, hogy jómagam jártam bemutatkozó látogatáson az államtitkárságon, engem fogadott Schmidt Ádám államtitkár úr, és nem mellékesen Gyulay Zsolt is, de én ezzel nem kérkedtem. Nem támogatást, nem pénzt kértem, hanem bemutattam a programomat, és vázoltam, kiknek a támogatására számíthatok. 

Nagynak van közép- és hosszú távú terve, szemben a regnáló elnökkel. Amikor ezt bemutatta az államtitkárságon, elmondása szerint mindezt üdvözölték, és megjegyezték, végre van ilyen is a súlyemelésben.

„Ennél többet nem is vártunk, csak meg akartuk mutatni magunkat. És azt a szakmai stábot, amely képes arra, hogy növekedési pályára állítsa a magyar súlyemelést. Menet közben egyre több klub csatlakozott hozzánk, neves személyiségek. Az elsők között volt Gyurkovics Ferenc, a legendás emelő, aki pedig sokáig Dobos táborához tartozott, de kiábrándult a semmittevést tapasztalva. Ahogy sokan mások a régi nagyok közül. Neveket azért nem mondok, mert sokan tartanak az elnöki retorziótól, ami őket vagy a klubjukat érheti. De a sportágon kívülről is sokan csatlakoztak hozzánk, volt például egy marketingszakember, aki felajánlotta a szaktudását, amikor látta, hogy kik vannak a csapatunkban. Vaspöri Gábor, a korábbi válogatott súlyemelő is jelölteti magát elnökségi tagnak, bennünket képviselve. Ő is kiábrándult a jelenlegi rendszerből, és változást akar. Mindenkire szükségünk van.”

68 éve nem esett meg ez a szégyen

Lesújtó, hogy a magyar súlyemelést senki sem képviselte a párizsi olimpián.

„Ez a szégyen 1956 után most először esett meg, ha nem számítjuk a bojkottált 1984-es olimpiát – mondta szomorúan Nagy Péter. – Ezek tények, miközben az elnök azt mondja, én hazudozok. Hát a tények makacs dolgok. Ilyen mélyponton még sohasem volt a magyar súlyemelés, és a jelenlegi vezetőség ennek megváltoztatására nem tett semmit. Az igazolt versenyzők létszáma évről évre csökken, és most ne a veteránokkal hozakodjunk elő ebben a számháborúban. Dobosnak nincs terve, programja az előrelépésre, ez roppant szomorú. Ennél már csak az szomorúbb, hogy vannak, akik támogatják ebben a nihilben.”

Dobos azt hangoztatta, hogy vissza akar vonulni, állítólag volt egy elnökjelöltje, de Nagy szerint ez sem igaz.

„Nem, mert amikor elhatároztam, hogy jelöltetem magam, és próbáltam gyűjteni az ajánlásokat, több klub is jelezte, már nem tudják nekem odaadni, mert Dobos Imre elkérte tőlük az ajánlócédulát. Vagyis az elnök igenis gyűjtötte az ajánlásokat – állította a kihívó. – Az is képtelenség, hogy mást akart maga helyett elnöknek, a tisztség ugyanis nem átruházható, nem öröklődik. Az elnököt a közgyűlés választja meg. Dobosnak nincs koncepciója, illetve az a koncepciója, hogy ne Nagy Péter legyen az elnök. Ez viszont koncepciónak édeskevés.”

Nagy Péter szerint Dobos bűvészkedik a számokkal, sajnálatos módon nem is működhetne a szövetség, mert a sporttörvény kimondja, ahhoz legalább ötszáz igazolt versenyző szükséges. Dobosék csak úgy tudták összeszedni az ötszáz főt, hogy a veteránoknak, vagyis a masterseknek is adtak versenyengedélyt. A magyar bajnokságon akadt olyan súlycsoport, ahol egyetlen emelő sem indult!

Nagy Péterék már összeraktak egy „árnyékelnökséget”, amelyben ugyanúgy vannak súlyemelő szakemberek, mint reménybeli szponzorok.

Vérzik a szívem, amikor azt látom, hogy teljesen elveszíti jelentőségét a szeretett sportágunk. A súlyemelés eddig is a nem túl fényes harmadik kategóriába tartozott az állami támogatást illetően, de Párizs után lecsúszott a negyedikbe, hazai viszonylatban olyan periférikus sportágak közé, mint a fallabda, az íjászat, a sportmászás vagy a tollaslabda. Kezd eltűnni, sőt valamennyire talán már el is tűnt a magyar súlyemelés a süllyesztőben.

Nagy Péter hajmeresztő tényeket sorol. Az elnökségi határozatok ismeretlenek, nem rakják ki azokat az internetre, vagy ha igen, nem tudható, ki hogyan szavazott, illetve milyen szakmai indokok alapján osztják szét a pénzeket. Az edzőbizottság lényegében nem működik, az elnökjelölt szerint a szombati közgyűlés előtt beindult az osztogatás, amelynek eredményeként a Doboshoz hűséges szakosztályok részesültek abból a kevés pénzből, ami még van a szövetség pénztárában, teljesen átláthatatlan módon osztottak szét 30 millió forintot.

Átláthatatlan osztogatás

Engem tizenhat szakosztály támogat e pillanatban, de a velem rokonszenvező szakosztályok közül valahogy egyiknek sem jutott egy fillér. Milyen érdekes…

– mondta Nagy. 

Ezen a ponton felhívtuk Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget elnökként húsz éven át irányító sportvezetőt, aki a német ARD televízió sportvilágban óriási visszhangot kiváltó riportsorozata miatt kénytelen volt lemondani tisztségéről, de 86 évesen, visszavonulva, egy súlyos gerincműtét után is aggodalommal figyeli a sportág itthoni haláltusáját. 

„Az utóbbi években semmi sem történt idehaza a súlyemelés régi tekintélyének helyreállítása érdekében, és az a tény, hogy egyetlen emelőnk sem jutott ki a párizsi olimpiára, sajnos beárazza sportágunkat. Teljesen egyértelmű, hogy változásra van szükség a szövetség vezérkarában, és a változás embere Nagy Péter” – mondta Aján kórházi ágyából, hozzátéve, hogy az 1972-es müncheni olimpián öt érmet szerző magyar súlyemelés mára teljesen eljelentéktelenedett, és ennek nem kismértékben a jelenlegi elnök és környezetének  tevékenysége az okozója.

A szombati közgyűlésen a 38 szavazásra jogosult klub egyharmada el tudja dönteni a választás sorsát. Ők 38-an 77 szavazattal rendelkeznek, mégpedig úgy, hogy 13 klubnak három-három, 13-nak kettő-kettő, 12-nek pedig egy-egy voksa van. Vagyis az első kategóriába tartozó 13 klub a 39 szavazatával már biztosítani tudja az abszolút többséget.

A magyar sportban példátlan rendszer, mégis így vág neki a sportág a szombati tisztújító közgyűlésnek…

(Borítókép: Nagy Péter 2025. március 20-án. fotó: Tövissi Bence / Index)