Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

2025.03.20. 12:01
„Homoszexuális propaganda? Bár volna ilyen, én örülnék a legjobban, ha attól, hogy felvonulnánk, csinos fiatalemberek úgy döntenének, hogy akkor most ők is melegek lesznek” – fogalmazott Nádasdy Ádám író, költő, műfordító a Klubrádiónak adott interjújában. A nemzeti érzelmű író szégyelli, hogy a Fidesz milyen színben tünteti fel az országot.

„Fel vagyok háborodva, hogy a Fidesz mit csinál. Én nemzeti érzelmű ember vagyok, és a legjobban azt szégyellem, hogy a Fidesz milyen beállításba hozza Magyarországot” – nyilatkozta Nádasdy Ádám a Klubrádiónak

Az író hangsúlyozta, hogy „ez Európa szégyene”, hiszen minden európai nagyvárosban tartanak Pride-ot, Magyarországon pedig pénzbüntetést kell érte fizetni. Mint mondta, ha ezt Bécsben, Amszterdamban vagy Párizsban elmesélné valakinek, ott sajnálkoznának – pont úgy, mint a vasfüggöny alatt, hogy nálatok ez nincs meg, nálatok azt nem lehet”.

Nádasdy szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek lássák, hogy vannak melegek,

hiszen ez hozzátartozik a lelki neveléshez; ugyanúgy, mint az, hogy tudjanak a fogamzásgátlásról a megfelelő korban, vagy ismerjék a görög tragédiákat, esetleg a Bibliában Jézus kivégzésének történetét. Mint mondta, ezek sem gyerekeknek való történetek, mégis előbb-utóbb találkoznak vele, így egyáltalán nem érv az, hogy a gyerekek ne lássanak ilyesmit (a Pride-ot – a szerk.).

Ez nem így működik

Az író szerint az a nagyobb probléma, hogy az interneten sokszor a „csúnya”, nagyon szexuális oldal kerül előtérbe, pedig a Pride-on heteroszexuális, férfi-nő párok is sétálnak kézen fogva, vagyis az egésznek az emberi arcát lehet látni. Hangsúlyozta, hogy az a baj, „hogy a Fidesz az egészet csak propaganda céljából használja fel, Orbán Viktor pedig rányomott egy gombra, hogy most ezt kell csinálni, és lihegnek utána”.

Az író reméli, hogy a propagandalufi ki fog pukkadni, hiszen nagyon rossz érzés, hogy rá lehet így rohanni az LMBTQ-emberekre. „Mi baj van velünk, melegekkel? Kinek ártunk mi?” – kérdezett vissza Nádasdy, aki már többször is nyilatkozott a Pride-dal kapcsolatban.

Homoszexuális propaganda? Bár volna ilyen, én örülnék a legjobban, ha attól, hogy felvonulnánk, csinos fiatalemberek úgy döntenének, hogy akkor most ők is melegek lesznek. Sajnos ez nem így működik, hiába próbálom rábeszélni a fiatalembereket, nem akarnak. Ez olyan, mintha rá akarnék beszélni valakit, hogy színvak legyen

 – fogalmazott a költő, akinek már az is eszébe jutott, hogy Párkányban tartsák a Budapest Pride-ot, hiszen az a legközelebbi szabad város, ahová a Fidesz keze már nem ér el.

Nádasdy Ádám egyébként 2025-ben is fel fog vonulni a Pride-on, legfeljebb befizeti a büntetést. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

33 perce

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

1 órája

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25