Elszámolta magát a kormány a repülőtérrel kapcsolatban

DSC9301
2025.01.29. 14:40
Hamarabb megtérülhet a Budapest Airport visszavásárlása, mint ahogyan a kormány a szerződés megkötésekor kalkulált – jelezte Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. elnöke az InfoRádiónak adott interjúban. Több bevételi elemet ugyanis alulbecsültek, így a megtérülési idő jelentősen lerövidülhet a korábban tervezett 16 és fél évről. Azt is elárulta az államtitkár, hogy az Air Canada terveiben már ott van Budapest mint célállomás.

A repülőtér visszavásárlásának az üzleti hasznáról, a tavalyi utas- és teherforgalmi rekordokról, a reptéri fejlesztésekről és egy potenciális transzatlanti járatról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Lóga Máté.

„Ha van gazdaságtörténeti siker a rendszerváltás óta, akkor az a Budapest Airport visszavásárlása” – válaszolta az államtitkár arra a kérdésre, hogy megérte-e visszavásárolni a repülőteret. 

Lóga Máté kiemelte, hogy a vagyonkezelési szerződés még ötven évig biztosítja a bevételeket, és már az első lezárt üzleti év eredményei is azt mutatják, hogy jó döntés volt a tranzakció. 

Az üzleti sikerességben az államtitkár szerint jelentő szerep jut a partnernek, a Vinci Airportsnak.

A szerződés megkötésekor kalkulált 16 és fél éves megtérülési idő jelentősen rövidülhet, mivel több bevételi elemet is alulbecsültek.

A tranzakció során sikerült megegyezni a hitelezőkkel is a társaság 1,44 milliárd eurós hitelállományáról, sőt azóta a repülőtér kockázati profilja is javult a hitelminősítők szerint.

Rekordok éve volt 2024 a turizmusban

Lóga Máté kiemelte, hogy nem számítottak 2024-ben ekkora forgalomnövekedésre, 17,6 millió utas fordult meg a reptéren, ez csaknem 20 százalékos növekedés előző évhez képest, és a 2019-es rekordévhez képest is 8-8,5 százalékos többletet mutat.

Erről január közepén Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke is beszélt a turizmus tavalyi számait bemutató sajtórendezvényen. Rámutatott, hogy rekordéve volt a turizmusnak, amelyben jelentős szerepe volt a légi forgalomnak is.

A kiváló eredményekhez jelentős mértékben járultak hozzá a magasan szárnyaló légi forgalmi adatok

– fogalmazott januárban Guller Zoltán. Lóga Máté most megjegyezte, hogy a két számjegyű emelkedés nem tartható, a növekedés várhatóan lassulni fog az idén és jövőre is. A fejlődéshez nagyon fontos a turizmus, további célzott járatfejlesztésekkel szeretnének még több embert idevonzani.

Lóga Máté: Budapest lehet Közép-Európa első számú bázisa

A teherforgalom területén még jelentősebb volt a növekedés, 2023-ról 2024-re közel 50 százalékos emelkedést regisztráltak. Az államtitkár szerint ebben még mindig jelentős fejlődési potenciál rejlik.

A társaság célja, hogy Budapest legyen a cargoforgalom első számú bázisa Közép-Európában, aminek első jeleként már sikerült megelőzni Bécset.

A további növekedéshez Lóga Máté szerint elengedhetetlen a vasúti infrastruktúra fejlesztése, mivel a beérkező árumennyiség elszállítása is kulcsfontosságú. A logisztikában segít, hogy a reptér közelében, az M0-s körgyűrű mellett komoly raktárbázisok épültek az utóbbi években, és ez is segít kialakítani a sikeres teherszállítási ökoszisztémát.

Mérik, hogy mennyire stresszesek az utasok

Az államtitkár hangsúlyozta az utasélmény fontosságát, amit a következőképp szemléltetett:

Amikor a repülőtér szolgáltatásait igénybe vesszük, mérik, hogy az adott utas mennyire érzi magát stresszben, mert a stresszelt utas nem fogyaszt, nem vásárol.

A céljuk az, hogy az utasokat minél gyorsabban eljuttassák abba a zónába, ahol lehetőségük nyílik a fogyasztásra. A zajterhelés kérdésében Lóga Máté határozott álláspontot képviselt: a Budapest Airport maradéktalanul betartja az előírásokat, és a határértékeket meg sem közelíti a repülőgépek által okozott zaj. A társaság alapítványa rendszeresen támogatja a zajterhelés által érintett ingatlanok felújítását.

Zajlanak a tárgyalások, új járatok indulhatnak

A stratégiai fejlesztések között szerepelt a közvetlen transzatlanti járatok elindítása, de a Covid előtt még létező lehetőséget most részben az akadályozza az elnök szerint, hogy nem áll rendelkezésre elég, hosszú távú repülésre is alkalmas gép.

„Azoknak a légitársaságoknak, amely nyitottak lennének, nincs rá lehetőségük, hogy feltegyék a térképre Budapestet, mert nincs elég eszközük” – mondta Lóga Máté, de hozzátette:

az Air Canada terveiben már ott van Budapest mint célállomás.

Szerinte csak idő kérdése, hogy megjelenjen az első transzatlanti járat, és onnantól kezdve gyors felépülésre számít.

(Borítókép: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország

Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország

Ezzel új lendületet kaphat Európa növekedése is.

február 12., 06:06

  • Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.

február 12., 17:31

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

tegnap, 19:49

  • Gazdaság
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet

Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet

Már meg is történt a bejelentés.

február 13., 06:00

  • Gazdaság
Rossz hír a munkavállalóknak, egy kutatás szerint alig akarnak bért emelni a cégek

Rossz hír a munkavállalóknak, egy kutatás szerint alig akarnak bért emelni a cégek

Ritka lesz a tíz százalék feletti fizetésnövekedés.

február 12., 13:12

  • Gazdaság
Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten

Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten

Miskolcon ugyanakkor feleennyiért is hozzájuthatunk egy ilyen ingatlanhoz.

február 12., 14:32

  • Gazdaság
Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések

Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések

Budapestre 89 milliárd forintot róttak ki.

február 12., 08:42

  • Gazdaság
Energiaügyi Minisztérium szerint Brüsszel ismét a rezsicsökkentést támadja

Energiaügyi Minisztérium szerint Brüsszel ismét a rezsicsökkentést támadja

A tárca hangsúlyozta, hogy fenntartják a lakossági kedvezményt.

tegnap, 20:15

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Kijöttek a részletek, ezért fájhat a kormány feje

Kijöttek a részletek, ezért fájhat a kormány feje

Különösen hasogató az akkumulátoripar 50 százalékos visszaesése.

február 13., 09:06

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Nagy Márton szerint a főváros szolidaritásból és pénzügyekből is megbukott

Nagy Márton szerint a főváros szolidaritásból és pénzügyekből is megbukott

De szívesen adnak kölcsön… szakértőket.

február 13., 10:11

  • Gazdaság
Úgy zár be egy kiskaput a kormány, hogy 2025-ben még szélesebbre tárja

Úgy zár be egy kiskaput a kormány, hogy 2025-ben még szélesebbre tárja

A cél a tb-ellátással járó normál bér egész évben.

február 13., 06:16

  • Gazdaság
Új vezető kerül a Foxpost élére

Új vezető kerül a Foxpost élére

Magyarország egyik vezető csomagautomata-szolgáltatója 2014-ben indult útjára.

február 13., 07:47

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

tegnap, 19:02

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

tegnap, 17:24

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

tegnap, 21:41

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

tegnap, 19:21

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

tegnap, 22:18